Mátraháza feletti esti szálláshelyünk felé igyekeztünk, azonban hosszabb kényszerpihenőt kellett beiktatnunk, mert egy halálos kimenetelű baleset miatt a rendőrség teljesen lezárta az utat. Pont a víztározóhoz bevezető útnál voltunk, így elindultunk begyűjteni a ládát. A kocsit az útkereszteződésnél hagytuk, mert tilos a behajtás. Az úton aztán elértük a bejáratot, ami le van lakatolva, és kint is van a tábla, hogy
idegeneknek tilos a belépés! Nem szeretjük az ilyen ládákat! Ha tilos, akkor tilos! Hiába kezdek majd magyarázkodni, feketén fehéren kint van, hogy nem szabad bemenni. Sokat töprengtünk, hogy mit csináljunk. A kerítés lentebb ki van dőlve, és innen is megy be egy aszfaltút. Na meg erősen munkált bennünk a kíváncsiság, és a láda megszerzésének vágya is, ezért bár félve, de belevágtunk. Bíztam a jó beszélőkémben, hogy majd valahogy biztos kimagyarázom magam. A kutyák már messziről kiszúrtak minket, és el kezdtek üvölteni. Az egyik ráadásul szabadon is volt, de szerencsére nem bizonyult agresszívnek. Éppen senki sem volt a házakban, ezért gyorsan megszámoltuk a lépcsőket, és irány kifelé. Már ránk sötétedett, amikor a ládát el kezdtük keresni. Ekkor érkezett az úton egy kocsi. Az itteni személyzet lehetett, mert a lelakatolt kapuhoz volt kulcsa. Éppen csak elkerültük egymást. Mivel már egy
másik ládánál is éppen, hogy megúsztunk egy hasonló keresgélést (az is vízmű lezárt területen volt), megfogadtuk, hogy lezárt vízmű területre soha többet nem tesszük be a lábunkat, mert harmadszorra biztos nem lesz ilyen szerencsénk. A ládát különben hamar megtaláltuk.
lelcache + Zsé