FELHÍVÁS
A Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület (MGKE) várja lelkes, a magyar geocaching színvonalának emeléséért tenni kívánó hölgyek és urak jelentkezését 12 geoláda- moderátor (továbbiakban: moderátor) hely betöltésére.
A moderátor feladata az új geoládák előzetes véleményezése. A moderátor véleményét a Geocaching Szabályzat és annak kapcsolódó dokumentumai (Cachikett, FAQ, moderációs alapelvek, Geocaching a védett természeti területeken, Travel bugokról) szerint, az MGKE céljainak (egyesület alapító levele, alapszabálya), a geocaching.hu szokásainak, értékrendjének figyelembevételével, saját tapasztalatai alapján, a rejtéssel és a láda megkeresésével járó kockázatok egyedi mérlegelésével alakítja ki.
A moderátor szükség esetén konzultál a rejtővel, illetve moderátor társaival, ezen együttműködés során játékos és moderátor társait tiszteletben tartva, segítve cselekszik. A moderátorok indokolt esetben javaslatot tehetnek a játékszabályok módosítására.
Jelentkezési feltételek:
A feladat ellátása közben a felsorolt feltételeknek folyamatosan teljesülnie kell.
A jelentkezésnek tartalmaznia kell:
A jelentkezés csak és kizárólag az info@geocaching.hu címre küldött levélben, 2009-ben lehetséges!
A feladat ellátásáért díjazás nem jár!
A jelentkezésekről az egyesület 2010. január 18-ig dönt, a feladat ellátását leghamarabb 2010. január 19-én kell elkezdeni. Az eredményt a geocaching.hu honlapon tesszük közzé.
Kolcsár Imre
elnök, MGKE