1876 március 24.-én hatalmas árvíz pusztított e területen.
23 községet és határát öntötte el, 1206 házat döntve romba. Tiszahalászon csupán 3 lakóház maradt épen. Heves megye főmérnöke leszögezte, hogy TISZAHALÁSZ JELEN HELYÉN MEG NEM HAGYANDÓ ! A vármegyei közgyűlés 1876 Szeptember 27-én letiltotta az építkezéseket. Mivel a faluban nem mindenki akart kitelepülni, így némi huzavona után 1877 Május 27.-én meg is született a belügyminisztériumi határozat a falu kitelepítéséről, 1879 év végi határidővel. 1880 Áprilisában aztán amikor már megindult az élet az új faluban, a község azzal a kérelemmel fordult a vármegyéhez, hogy az új községet Lőrincfalvá-nak nevezzék. Mivel a faluhelyet Schlauch Lőrinc szatmári püspök, később bíboros engedte át a tiszahalásziaknak így a vármegyei közgyűlés ennek helyt is adott. Az új község 1902.-től ismét nevet változtatott és ekkor kapta a ma is használatos elnevezését és lett ÚJLŐRINCFALVA.
A falu szimbólumává vált Életfa-szobor Huber András és Varga Géza szobrászművész alkotása. A tábla szerint a község kitelepítésének 116. évfordulójára állíttatta a helyi önkormányzat 1994-ben. N47 37.614 E20 35.971
Az Óhalászi (Tiszahalászi) emlékkeresztjét 1989 -ben helyreállították.
