15x10x7 cm-es, négyfüles doboz egy megdőlt fa tövében.
A ládába TravelBug helyezhető.
Megközelítés
Autóval és busszal érkezőknek is Perőcsényből célszerű indulni. N 47° 59,645' E 18° 51,740' 190 m [GCk2+parkoló] Innen könnyebb, rövidebb és érdekesebb az út.
A legrövidebb út persze az alig öt kilométernyi sétával járó P+ nyomvonala. Mi viszont a P4 jelzésen induló érdekesebb, de valamivel hosszabb utat ajánljuk.
A parkolótól alig két kilométer séta után érjük el a P sáv jelzést. GCJani, GCHoll és GCSzB3 dobozai után érünk el a nyeregbe N 47° 57,540' E 18° 52,710' 700 m [GCk2+nyereg], ahol a P sáv és az időközben becsatlakozott P+ elfordul a Csarna-völgy felé. Nekünk azonban egy halvány ösvényt követve még fel kell másznunk a Vár-bükk csúcsára.
Vár-bükk
718 méteres magasságával a börzsönyi kaldera nyugati vonulatának legmagasabb csúcsa. A szomszédos Salgóvár kilátása csak azért nevezhető jobbnak, mert az eredeti rejtés óta a fák sokat nőttek.
A mai 16 ládából ez volt sajnos a legnagyobb csalódás. Nem hogy a jelölt út nem létezik, de mellig érő csalán, kidőlt fák és egyéb szúrós növények vannak végig. A ládához érve láttam, hogy délről simán megközelíthető, de a POI felől semmiképp sem!
Perőcsényről Királyrétre útvonal 4. állomása. Már sejtem, miért K2 a neve. A pirosról felfelé térkép szerint vezet ösvény. Hát én azt nem találtam, de kidőlt hatalmas fákat, amin át kell mászni felfelé menet, azt igen. Nagy köszönet a rejtésért!
A Salgóvár megmászása után nekem már nem volt kedvem ide is felkapaszkodni, kijelölt út sem volt és a szél is nagyon fújt. Így a férjem érdeme, hogy ezt a találatot is megszereztük. Köszönjük a rejtést.
Megtaláltuk, köszönjük a lehetőséget.
[g:hu+ 2.10.16]
A GCWalk túraútvonalán a résztvevő játékosokkal közösen találtunk meg jó néhány ládát, köztük volt ez is.
Lehet, hogy a túra kicsit lassabb tempójának köszönhető, de szerencsére a csúcstámadás (amitől nagyon féltünk) nem tűnt annyira nehéznek.
A GCWALK#31 negyedik találataként ennek volt a legveszélyesebb híre. Meredek, kitett és effélékkel ijesztgettek bennünket az előző megtalálók. Elismerem köves, meredek és sok a kidőlt fa, de azért messze nem annyira veszélyes, mint sokan leírták. Talán ha télen menne az ember, akkor igen, de októberben nem különösen ijesztő. A fák tényleg nagyon felnőttek, kár, hogy elrongálták a kilátást. Köszi a rejtést!
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.0]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (670 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide. Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amit bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.