Velencei-tó - "a napfény tava"
Információ a tóról
Közép-Dunántúl kincse a Budapest és Székesfehérvár között körülbelül félúton található, a Velencei-hegység lábánál elnyújtózó bársonyos vizű Velencei-tó, mely a Balaton és a Fertő-tó után hazánk harmadik legnagyobb természetes tava. A tó már a reneszánsz idején fénykorát élte, ékes bizonyítéka ennek, hogy a kor legendás krónikása, Bonfini szerint nevét a Mátyás király udvarába érkező olasz telepesekről kapta.
Ha földtörténeti szempontból vizsgáljuk a tó korát, akkor bizony fiatalnak mondható, "mindössze" 12-15 ezer éve, két párhuzamos törésvonal között alakulhatott ki. A Velencei-tó kiterjedése ekkor csaknem háromszorosa volt mai önmagának, ám az évek múlásával a mélyebb részek fokozatosan lesüllyedtek, víz alá kerültek. Míg az így létrejött árkos mélyedést a viharos szelek egyre jobban alámosták, addig a hordalékok, a felszíni vizek és esőzések, valamint a környéken élő birtokosok újra és újra feltöltötték. A Velencei-tó tehát hol kiáradt, hol kiszáradt. Ez önmagában még nem is lett volna túl nagy baj, de az áradások és száradások között óriási (akár 150-180 cm!) vízszint-ingadozások voltak. Csapadékosabb időkben a tó szinte megzabolázhatatlannak tűnt, olykor például több száz hektár területet is elöntött; az aszály sújtotta 1960-as években pedig annyira kiszáradt, hogy homokos medrében huszárok gyakorlatoztak.

Ennek a problémának az orvoslására egyetlen hatékony recept volt csak, mégpedig a tószabályozás, mely az 1960-as évek második felében kezdődött meg. Mint minden természetes tó, így a Velencei-tó is elöregedett, az elmocsarasodás ellen komoly "utókezelésekre" volt szüksége: iszapkotrások, vízpótlások, mederszabályozások, partfal kiépítések követték egymást. A milliárdos beruházás végül meghozta gyümölcsét: a Velencei-tó vízminősége alig egy évtized alatt egy teljes kategóriát javult, hazánk egyik legkedveltebb üdülő paradicsoma lett.
A tó területe és vízszintje tehát a természet és az emberek együttes munkájának köszönhetően nyerte el mai formáját. A jelenleg 26 km2-es Velencei-tó hossza 10,5 km, átlagos szélessége 2,4 km, - mélysége 1,5 m. A sekély vízszint kedvező hatással volt a napjainkban is uralkodó, a tó egyharmadát borító nádrengeteg, illetve a partmenti zsombékosok kialakulására. A helyiek leleményességére jellemző, hogy minden egyes nádszigetre, tisztásra külön-külön nevet ragasztottak. A népnyelv adta elnevezések többsége sajnos mára feledésbe merült, csupán egy-kettő maradt fenn belőlük (Öregtisztás, Lángi-tisztás, Hosszú-tisztás, Nagy-tisztás, Vendel-tisztás, Nemfogi-tisztás, Bagoly-fészkes,stb.).
A tavat elborító sűrű nádrengeteg nemcsak környezeti, hanem megélhetési szempontból is meghatározza az itteni lakosság életét: a nádvágás, nádfeldolgozás ősidők óta keresett szakma a környéken. Ősszel kévékbe, úgynevezett nádsátrakba rendezik a betakarított és kiszárított nádat, melyek nagy részét Nyugat-Európába szállítják tetőfedő nádnak, illetve nádszövetnek.
A nádon kívül jellemző vízinövények a part menti sásfajták, a kosbor, a sziki őszirózsa, a veresnadrág csenkesz, a nádasok szélén a vízi rence, a csillárka, valamint a törékeny levelű borzhínár.
Az általában szürkés zöld színbe "öltözött", békésen csillogó tó keleti partszakaszai százezrével csalogatják a vendégeket. A partjai mentén sekély vizű Velencei-tó biztonságos strandjainak, a napsütéses órák magas számának (2050 óra / év) köszönhetően ma a kisgyermekes családok egyik legnépszerűbb üdülőhelye. Gyorsan (akár 26°C-ra is) felmelegedő vize strandolásra és horgászásra egyaránt alkalmas. A vízi sportok szerelmeseinek sem kell csalódniuk; míg tavasztól őszig a Velencei-hegységről alázúduló szelek szörfözésre, vitorlázásra, kajakozásra, kenuzásra, és evezésre csábítanak, addig télen a megvastagodott jégtakarón korcsolyázni, jégvitorlázni lehet. A Velencei-tó partjainál szinte mindenütt van csónak-, szörf- és vízibicikli-kölcsönző, éhünk-szomjunk csillapításáról pedig a legkülönfélébb igényeket kielégítő büfék, bisztrók, gyorséttermek, falatozók gondoskodnak.
A nyugati részt pásztázva tekintetünkkel, egyre beljebb és beljebb merészkedve már egy lakatlannak tűnő, különleges ősi világ képe elevenedik meg előttünk: buján tekergő nádasok, nádlagúnák, nedves, párás levegő kölcsönöznek kísérteties hangulatot a tónak. Ha szerencsénk van, a felhők közül bepillantást nyerhetünk az összefüggő nádasok, nádszigetek érintetlen világába - fentről tisztán kivehetők a sűrű nádasok keskeny ösvényei, sejtelmes vízi útjai, titokzatos útvesztői, labirintusai. Talán ezt az édenkertet látták meg a Velencei-tó és a Dinnyési-Fertő nádasai felett elrepülő madárrajok is... ugyanis ez a 420 hektáron elterülő vízibirodalom a Velencei Madárrezervátum Természetvédelmi Terület, egyik utolsó menedéke a számos ritka és védett vízimadárnak. A távolról is jól hallható madárhangok elárulják, hogy a terület szárnyasok ezreinek nyújt biztonságos fészkelő-, búvó-, és lakóhelyet.
Valóban, tavasztól őszig közel ötvenféle madárfaj "beszélgetésétől" hangos a nádas. Az egyedülállóan szép természeti értékekkel bíró madárrezervátum ideális helyet nyújt otthonteremtéshez, fészekrakáshoz, költéshez, táplálkozáshoz, átmeneti "szálláshoz", pihenéshez egyaránt.
A tó különlegesen gazdag madárvilága hosszú idők óta vonzza a neves ornitológusokat, természettudósokat; járt már itt madárlesen Fényes Elek (1807-1876), Herman Ottó (1835-1914), Chernel István (1865-1922), valamint méltán híres utóduk, Radetzky Jenő (1909-1992) is. Felfedeznivaló akad bőven, hiszen az év különböző szakaiban más és más szárnyas lakók népesítik be a nádszigetek közt megbúvó madárlakta-tanyákat.
Nyáron különféle récéknek, vöcsköknek, szárcsáknak, gémeknek, bíbiceknek, lileféléknek, bakcsóknak, nádi poszátáknak, nádi ludaknak, vízi tyúkoknak, dankasirályoknak; sőt, még a ritka, fokozottan védett hófehér nagykócsagoknak is otthont adnak a biztonságos nádszigetek, a tocsogósok, a szinte megközelíthetetlen mocsaras területek. A nedves réteken bíbicek, harisok, és piroslábú cankók költenek. Szép számmal fészkelnek erre nádi dalosmadarak is: elsősorban nádirigók, fülemülék (melyek arról nevezetesek, hogy valamennyi énekesmadár közül a legszebben énekelnek), barkós cinegék, sitkék, kékbegyek, nádi tücsökmadarak. Ősszel a vadlibák összetéveszthetetlen gágogásától hangos a nádas.
Ha valakit érdekel a Velencei Madárrezervátum és a szomszédos, 545 hektáros Dinnyési Fertő Természetvédelmi Terület madárvilágának a megfigyelése, nem árt, ha tudja: az itteni védett madárbirodalom tanulmányozására csak engedéllyel, szakvezető vezetésével van lehetőség, de az Agárd és Dinnyés között található Chernel István Madárvárta megfigyelőtoronyból távcsővel is jól belátható.
A belső nádrengeteg madárvilága mellett a part menti nádasokban élő kisállatok gazdag állománya is megfigyelhető: békák, gőték, mocsári teknősök, vízisiklók, cickányok és törpeegerek lakják e területeket.
A festői Velencei-tó többi része a halak birodalma, és egyben a horgászok paradicsoma. Kezdetben a halászat jelentette az egyik legfontosabb megélhetési forrást a környékbeli települések lakói számára, ám a mértéktelen orvhalászat olyan pusztítást okozott a tó halállományában, hogy az 1800-as évek második felétől erősen megszorították a velencei-tavi halászati lehetőségeket, majd 1974-ben meg is szüntették a halászatot. Napjainkban a sporthorgászok örülhetnek leginkább a halakban gazdag víznek, akik számukra kiépített horgásztanyákon, pecázó telepeken hódolhatnak szenvedélyüknek. Van a tóban bőséggel ponty, busa, csuka, süllő, harcsa, balin, keszeg, dévér, sügér, amur és angolna. Errefelé nem ritkák a többkilós kapások sem; a velencei-tavi horgászás történelmében az eddigi rekordot - legjobb tudomásunk szerint - egy 58,5 kg-os busa kifogása jelentette.
A pecások egyik kedvelt horgászterülete a Szúnyog-sziget; már a part mentén sorakozó halászladikok is jelzik, hogy ez bizony az ő felségterületük. S ha mégsem rajonganánk a horgászásért, érdemes a "papával" tartanunk és áthajókáznunk a szigetre, hiszen az itteni békés csend semmihez sem fogható, étvágyunkat pedig a közeli csárdában feltálalt halspecialitásokkal csillapíthatjuk.
A selymes vizű tavat nemcsak természeti értékei, hanem ásványi anyagokban való gazdagsága, frissítő és regeneráló hatása, gyógyító ereje miatt is érdemes felkeresnünk! A víz oldott magnézium- és sótartalma az ideg-, a mozgásszervi és nőgyógyászati megbetegedések; kénhidrogén tartalma a reumatikus bántalmak kezelésére kiváló.
Ahhoz azonban, hogy a Velencei-tavat és környékét igazán megismerjük, felfedezzük, többnapos kirándulásokat érdemes terveznünk. Minden velencei-tavi település más és más arcát mutatja meg a vidéknek: hol fürdőzőktől hemzsegő vízpart, hol dimbes-dombos-szélfútta vidékek, ritka madarakban és növényekben gazdag természetvédelmi területek, csendes horgásztanyák, hol pedig régi tájházak, érdekes kiállítások, történelmi és népművészeti emlékek várnak ránk.