Szia!
Teljesen jogos a felháborodásod, ezt elbénáztam, illetve gondatlan voltam. Álmomban sem gondoltam rá, hogy valaki rámegy ilyen hamar utánunk és tököltem az átírásával, amikor meg eszembe jutott, hogy illene, pont akkor logolt be a párod és nem tudtam megcsinálni. Ha ez vígasztal, én is kaptam egy csípést, előre megbüntetett a karma. A vendégeim vagytok 1-1 sörre a következő versenyen, vagy valahol, ahol találkozunk, hogy kompenzáljak.
A teljes sztorihoz azonban hozzá tartozik, hogy mi mindketten belogoltuk a ládát, rögtön a megtaláláskor, tehát 6-án. Újrarejtettük, jelszót változtattunk. Amikor próbáltam átállítani, meglepődve láttam, hogy valaki logolt utánunk, így nem is tudom átállítani. Egyből hívtam Geolédát, a helyzet tisztázása érdekében, de nem vette föl, így nem tudtam mást csinálni, mint írni egy technikai logot, hogy átírhassam az új adatokra, mentve, ami menthető. Természetesen, azonnal írtam egy e-mailt Geolédának, az új jelszóval, ha netán más is akarja logolni. Szóval restséggel vádolható vagyok, ezt el is ismerem, de a genyóskodás nem volt szándékolt.
Bocsi cetlit 2 okból nem hagytam, az egyiket már fent leírtam (nem gondoltam, hogy az átírás előtt jön ide valaki), a másik az a sok genyó darázs, akik nem voltak túl barátságosak.
Remélem így már tisztáztuk a helyzetet és nincs örök harag emiatt.
[ előzmény: (38715) Párduc50, 2022.08.19 17:02:35] |