Kedves Mindenki!
Tamariska-domb látogatás fejlemények
Összefoglalva a következő a helyzet:
1. A Tamariska dombi bunker a polgári védelemhez tartozik. Beszéltünk velük, azt mondták, hogy nem lenne különösebb akadálya, de:
- a bunker teljesen üres, elhanyagolt (kosz, dzsuva, stb), gyakorlatilag két üres folyosó
- ÉS le van hegesztve az összes bejárat, azaz nem úgy működik, hogy valaki odajön, kinyitja majd becsukja utánunk.
Szerintük érdektelen dolog és a lehegesztett bejáratok miatt az, hogy "nem lenne akadálya" természetesen csak egy udvarias szófordulat, fizikailag a bejutás nem igazán lehetséges.
AZONBAN
2. A Csepel Művek területén van egy nagy, valódi, II. világháborús bunker, részben az eredeti felszereltséggel, amit megnézhetnénk, ha a bunker mint olyan hozta lázba az érdeklődőket. Erre sikerült megszerezni az "elvi engedélyt" (nevet, telefonszámot megkaptam és meg kell beszélni a látogatás időpontját). Amennyiben ez is érdekli a tisztelt társaságot, akkor a lehetséges időpont(ok) kijelölése után én elkezdem a megszervezését. Az eddigi telefonbeszélgetés során a március 21. de., vagy az április 4. de. merült fel mint lehetőség. Megközelítése a csepeli HÉV-vel igen egyszerű, természetesen autóval problémamentes.
Kérlek benneteket, hogy amennyiben érdekel/nem érdekel benneteket ez a bunker is a Tamariska helyett, módosítsátok a jelentkezési listát a POI-n (jelesen aki nem jönne mégse, az vegye le magát a listáról), hogy legkésőbb szerdán napközben véglegesíteni tudjam a létszámot és az időpontot!
Köszönettel:
@dzsobacsi[ előzmény: (40536) Dzsó.bácsi, 2009.03.05 14:36:32] |