Erre bóklászva ezt is sikerült előkotorni. :) [g:hu 1.5.4]
Ez az a láda, ami nagyon szép helyen van, nagyon jó a panoráma, tényleg megérdemli a ládát, és számomra mégsem erről marad elsősorban nevezetes. Enélkül a láda nélkül ugyanis nem másztam volna be egy telekre, szögesdrótos kapun és fenyőfán keresztül.
Nevezetesen azért, mert semmi dolgom nem lett volna Solymáron. Vélhetően ugyanúgy nem tudnék a vasútállomás fölött elterülő kálváriáról, mint ahogy a láda megjelenése előtti időkben sem tudtam. De a mai szabadnapomat a semmiből jött torokfájásom ellenére is arra szántam, hogy Nagykovácsi felől átsétálok Solymárra, és megkeresem az útba eső rejtéseket, így ezt is. A Golgota utcát kis kertes telkek, hétvégi egyszobás házikók szegélyezik. Az egyik kertben ült a földön egy hatvanas éveiben járó néni - gyenge hangján amennyire tudott, kiabált felém. Füvet akart nyírni, de a sima talpú cipőjében megcsúszott, elesett, és reccsenve maga alá fordult a lábfeje, onnantól kezdve pedig nem tudott ráállni. 5 perccel az érkezésem előtt történt, én jártam arra először, tőlem kért hát segítséget. Ilyen helyzetben egyébként állampolgári kötelességünk segíteni. A kapun nem tudtam bemenni, belülről le volt lakatolva, a kulcs és a néni telefonja pedig a házikó teraszán volt, messze tőle. Nem maradt más megoldás, csak a fenti: a három soros szögesdrót felett, a kerten belüli fenyőfa ágain keresztül bemászni. A néni fel akarta hívni a fiát telefonon, de a feltöltő kártyáján nem volt már egyenleg, eltelefonálta egy közelmúltbeli haláleset kapcsán. Végül én értesítettem mind a mentőket, mind a néni fiát a történtekről. Addig a pontos instrukciók alapján kinyitottam belülről a kaput, elpakoltam a fűnyírót és a hosszabbítókat, áramtalanítottam, összekészítettem a néni holmijait. Idővel a fia is megérkezett, egy darabig még együtt vártuk a mentőket, aztán a fiatalember utamra engedett, hogy a helyszínen marad az édesanyjával, amit tudtam segíteni, így is bőven megtettem már.
Bár ilyen korban már nem könnyű, de bízom a néni teljes felépülésében. Ezután mentem csak tovább a pazar panorámához, végezetül magához a ládához is. Ezt szeretem a geocaching véletlenszerűségében, hogy egy láda sokszor emlékezetesebb az oda vezető út teljesítésétől. Ebben az esetben nekem egészen biztosan.