Országos védettség alatt álló műemlék.
Ritkán fordul elő egy település történetében, hogy temploma létrejöttének körülményeit, építésének évét pontosan ismernénk. A kivételek egyike ez alól községünk, hiszen a templom alapítására utaló dokumentumot sikerült megtalálnunk. Szentiványi Anzelm a falu földbirtokosa, halála előtt egy évvel 1853. október 27-én készítette el végrendeletét, melynek első két pontja a templom-kápolna építésével foglalkozik. A végrendeletből kitűnik, hogy Szentiványi Anzelm olyan kápolna építéséről rendelkezett, amely a falu katolikus hívei részére egyházi szertartások végzésére, illetva látogatására is alkalmas legyen. A neogótikus templomot 1858-ban építették, s eredetileg kriptakápolnának szánták. Kriptájában a Szent-Ivány, Szügyi és Simonyi család tagjai vannak eltemetve. A kis kegyhely egyhajós, nem keletelt. Szentélye a nyolcszög három oldalával záródó, a hajó és a szentély sarkain, a bejárat két oldalán támpillérek helyezkednek el. A kapu pálcatagos kerettel készült, ablakai csúcsívesek. Fohomlokzatát neogótikus konzolokra helyezett huszártorony zárja le. A sekrestye a hajó déli falához csatlakozik. A hajó egy botszakaszból áll, mind a hajót, mind a szentélyt csillagboltozat fedi. Egyszeru fa karzatát két falpillér tartja. A templom alatt kripta található. A szentély külső falán emléktáblák vannak elhelyezve.