A kullancs mizéria kissé a fogyasztói társadalom terméke. Nem tagadva, hogy vannak kullancs által terjesztett betegségek, azért nem érdemes a kullancsok miatt (sem) negligálni a természetet. Annak idején, a '70-es, '80-as években egy-egy, a természet lágy ölén eltöltött nap után előfordult, hogy egy tucat kullancsot kellett eltávolítani belőlem. Ez teljesen természetes volt. Lehetett volna köztük fertőzött is, és biztos szerencsém van, hogy nem volt. De a gyógyszergyártók és vegyiipari termékek előállítói által gerjesztett pánikhangulat szerintem nem a valós helyzetet tükrözi. Védekezni érdemes, de túlságosan nagy feneket keríteni a dolognak nem lenne szabad.
Ami azt illeti, a családunk be van oltva a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás ellen, és minden túra után alapos kullancsvizitet is tartunk. Az első inkább lelki nyugalmat és a családon belüli konfliktus elkerülését szolgálja, a másik pedig hasznossága mellett kifejezetten élvezetes levezetése a napi fáradalmaknak.[ előzmény: (1056) Zefir, 2005.04.17 14:31:05] |