A turista jobban szereti hazáját, mint bárki más. Mert a turista előtt a haza fogalma nem elvont fogalom, a turista lelki szemei előtt életrekél a táj, ha hazája térképét nézi, mert ő ismeri hazáját, bejárja annak minden zugát. Szeretni valamit igazán pedig csak akkor lehet, ha azt ismerjük.

Az elméleti tudás lelkesedése eltörpül azon érzések mellett, amelyek bennünk ébrednek, ha egy-egy történelmi emlék, egy düledező várrom a maga valóságában bontakozik ki szemünk előtt, vagy egy csata helyét, a régi dicső emlékek színterét természetben keressük fel; ha elmerengünk egyik-másik magasabb bércről nyíló körképen, amelyben szemünket, lelkünket gyönyörködtetve bontakozik elénk hazánk erdős-hegyes, folyóvizek ezüstszalagjaival végigszántott, termékeny rónaságokkal váltakozó és falvakkal tarkított szép földje; vagy ha vándorutunkon megpihenve, elmélázva hallgatjuk a hegyi patak csörgedezését, amely arról regél, hogy ő is a magyar föld szülöttje, a mi magyar anyaföldünket öntözi és átérezzük, hogy mindaz, amit így megismertünk, megszerettünk, a mi sajátunk, a mi édes szülőföldünk!