WAP:
Jelszó: a kövön lévő tábla harmadik sorának első szava.
Zárt kapuk esetére alternatíva: a Központi Épület rakpart felőli főbejáratánál lévő szobrok talapzataiba vésett szavak közül a leghosszabb.
Leírás:
Budapestnek arra a részére invitállak Benneteket, amelyik számomra a mai napig a legkedvesebb. Ahogy időben távolodnak az itt töltött vizsganapok, egyre szívesebben járok vissza, így merült fel bennem, hogy felhívjam a figyelmeteket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem különleges épületeire, hangulatos parkjára, és néhány érdekességre, ami a falak között rejtőzik.
A BME északi épületegyüttesében igazán szép, öreg épületek vannak, a közöttük elterülő parkban sétálva kellemes környezetben szemlélhetjük ezeket a nagyszerű építészeti értékeket. A park nyáron a legszebb, az egyetem saját kertészete gondozza. A területen több szobor, emlékmű is található, a központi sétány két oldalán az egyetem legjelentősebb professzorainak és híressé vált diákjainak mellszobrai sorakoznak. Itt található az OMIKK, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, ahová a hallgatókon kívül is bárki beiratkozhat. Bőséges könyvállománya és On-line katalógusa révén igen jó információforrás.
Amellett, hogy a BME országunk egyik meghatározó oktatási intézménye, azoknak a kirándulóknak is sok szépséget rejt, akik az érdekes látnivalókat keresik.
Építészeti szempontból két dolgot emelnék ki, amelyek nekem legjobban tetszenek: egyik a főépületet a könyvtárral összekötő híd, a "sóhajok hídja", ami mellett a jelszó is található, a másik a Mezőgazdasági Géptan Tanszék épülete. Nem kifejezetten szép, inkább sajátságos a tanreaktor épülete, ami a fiatalabbak számára onnan is ismerős lehet, hogy a közelmúlt egyik könnyűzenei együttese itt forgatott videoklipet, amelyben az épületet UFO-nak öltöztették be mindenféle villogó lámpákkal.
Technikai látnivaló is van bőven, például a Gépjárművek Tanszék épületének földszintjén található Csonka János féle postaautó, ami az 1905-11-ig készült 68 darabos sorozat egyetlen megmaradt eredeti példánya. Ha időtök engedi, érdemes kürölnézni a Központi Épület emeleti körfolyosóin, ahová például a "sóhajok hídja" alatti ajtón lehet bejutni. A tanszékek előtt sok érdekesség van kiállítva: makettek, gépelemek, motorok belső szerkezetét mutató metszetek, hídelemek, és még sok más.
Megközelítés:
Az egyetem kapui hétköznap 6:00-tól 21:45-ig vannak nyitva. Néhány kapu már hamarabb bezár, részletek a segédpontoknál. Amint azt a táblák is mutatják, az egyetem területére kutyát nem szabad bevinni. A tájékozódásban segíthet még az itt található térkép. Nyitvatartási időn kívül a felül megadott alternatív jelszóval is lehet logolni, de ekkor elvész a mondanivaló nagy része.
Extra:
PDA-s kessereknek logoláshoz ajánlom a segédpontok között feltüntetett kávézót, ahol ingyenes, nyílt wifi elérés működik. (A kávézó melletti fedett átjáróban nyitvatartási időn kívül is lehet csatlakozni a netre.)
Ha megtaláltam és tetszett, vagy nem tetszett - vagy teljesen közömbös hogy mit érzek, akkor is csak ennyit írok logként: Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.0]