====================================

Az utcai homlokzatok mögött, a belső udvarok időnként igazi csodákat rejtenek. Így van ez Nagykanizsán is, ahol az egyik ilyen kincsre kívánja a figyelmet felhívni a láda, ahol az alternatív = az udvari trafóház egyik "lakatablakán" megtalálható a jelszó.
Így, ha erre jársz...

A ládába TravelBug nem helyezhető.

Láda
Nagykanizsa belvárosa is bővelkedik belső udvarokkal, melyek sok érdekességet rejtenek. Vannak, melyekkel jó gazdája módjára bánik az utókor, s vannak, melyekkel bizony mostohán. Az elsőre jó példa lehet a GCNK láda egyik pontja, a Bazárudvar, míg a másodikra a zsinagóga. Ezen láda által bemutatni kívánt hely az első csoportba sorolható, bár utcafronti épülete erőteljes kontrasztot ad mindehhez.
Ez az udvar az Erzsébet tér 14-15 alatti Szeidmann-ház udvara, mely a nagykanizsai Képzőművészetek Házát és a Magyar Plakát Házat rejti nyitva - szerdától szombatig 10 és 17 óra között).
Maga a láda egy akasztós zseb, ami a belső tuja ágai között rejtőzik, térdmagasságban. A napló és a toll mellett ajándék nem igazán fér bele, így erre ne számítsatok, illetve ezzel ne is készüljetek.
Remélhetőleg biztonságos helyen van a láda, de ha mégis elveszne, akkor az udvari trafóház egyik "lakatablakán" is megtalálható a jelszó. Ha a kapu zárva van -belül, a baloldalon, a Magyar Telekom- kapcsolószekrény-ajtón is olvasható

Megközelítés
Nagykanizsa könnyen megközelíthető vonattal, busszal és gépkocsival egyaránt. Vonat esetében az állomásról  N 46° 26,451' E 16° 59,186' 149 m [GCMIT+Vasútállomás] egy majd 2 km-es sétára kell készülni, míg a buszpályaudvar  N 46° 27,390' E 16° 59,137' 140 m [GCMIT+Buszpályaudvar] és a javasolt ingyenes parkoló  N 46° 27,440' E 16° 59,020' 138 m [GCMIT+Parkoló] sincs 700 méternél messzebb.

Háttér

Magtár Kiskastély Z._Soós Brunnerek Zsinagóga Nagykanizsa

Magtár
Hazánk egyetlen állandó kiállítóhelye, mely a magyar plakátművészetet mutatja be, a Magyar Plakát Ház. A teljes műemléki rekonstrukció keretében létrehozott kiállítóhely többfunkciós. Törzsanyagát a Magyar Nemzeti Galéria által adományozott történelmi sorozat, az Országos Széchenyi Könyvtár által felajánlott számtalan nyomtatvány, valamint a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely külön részleget képező plakátgyűjteménye alkotja. Történeti, biográfiai, ipar- és művészettörténeti kutatások forráshelyéül is szolgál az intézmény.
A késő barokk stílusú ház eredetileg magtár volt, mégpedig az utcai főépületben lakó kereskedők terményraktára. Legismertebb tulajdonosai a XX. század elején Danneberg és Weisz gabona- és terménykereskedők. Maga a magtár az 1800-as években emelt téglalap alaprajzú, kétszintes, kontyolt nyeregtetős épület, melynek nyugati homlokzatát felül timpanon zárja és apró kőkeretes ablakok tarkítják falsíkját. Bejárata vasajtó és földszinten csehsüveg boltozat, az emeleten fafödém fedi. Az épületben megtekinthető a működésképes gabonaszállító berendezés is. Így jelen állapota dicséri a rekonstrukciót végzők munkáját és a felújítást kezdeményezők szándékát egyaránt.

vissza

Kiskastély
A nagykanizsai Képzőművészetek Háza a magtár melletti eklektikus stílusú villában kapott helyet. Itt látható a kanizsai születésű Z. Soós István és a Brunner Erzsébetek életművét bemutató állandó kiállítás is.
Az 1874-ben emelt, s kiskastélynak nevezett épület földszintes, nyeregtetős, déli homlokzatán timpanonos sarokrizalitokkal és középtengelyében bábos korlátú lépcsővel. Külső részletformái klasszicizálóak. A ház Krusz Mária nyaralójának épült és utolsó ismert tulajdonosa Lázár László gabonakereskedő volt a világháború előtt. Így sokan még ma is Lázár villaként ismerik. 1996-ban újították fel az épületet, s kapta meg mai képtár funkcióját, bár időnként koncertek, előadások, konferenciák is zajlanak itt.

vissza

Z. Soós
A csend festője, Z. Soós István (1900-2002) Nagykanizsán született, majd az ipar- és a képzőművészeti főiskola elvégzését követően végül Kaposváron talált otthonra. Dolgozott több helyütt az országban, ahogy számos sikeres kiállítása is volt. 1936-ban például ő nyerte el és festette meg a sárvári Szent László plébánia templom freskóit, ami ma is látható, ahogy a Nádasdy Ferenc Múzeumban több mint százhetven freskóvázlata is. 1982-ben Szíj Rezső tollából kötet jelenet meg Z. Soós István művészete címmel. Ezzel együtt zárkózottsága és az aktuális trendektől való távolságtartása nem hozta meg számára a megérdemelt sikert és elismertséget. Érdekesség, hogy 60-as éveiben alakította ki saját stílusát, a rá oly jellemző organikus, álomszerű formavilágot. Ez az időszak is bemutatkozik 725 alkotása között, melyből állandó kiállítása látható a nagykanizsai Képzőművészetek Házában.

vissza

Brunnerek
Sass Brunner Erzsébet (1889-1950) és leánya, Brunner Erzsébet (1910-2001) festőművészek, s egyben a legismertebb India-utazók Kőrösi Csoma Sándor és Baktay Ervin mellett. Az első világháborút követően Szicílián és Egyiptomon át érkeztek Indiába, ahol hamar elismertséget szereztek, és közelebbi kapcsolatba kerültek Tagoréval és Gandhival is.
Beutazták az országot és tájképeken, portrékon örökítették meg azt. Több kiállítsuk volt, még Japánban is, ahol egy túrabaleset miatt két évet töltöttek. Ezen kényszerű pihenő alatt kiadták Mystic India könyvüket és Petőfi válogatott verseit is. Ezután Hawaii-on át az Egyesült Államokba, majd Angliába utaztak, ahol számtalan kiállításuk volt. Itt találkoztak Nehruval és Baroda maharadzsával, majd visszatértek Indiába. Itt további utazások következtek, majd a második világháború kitörésével fogolytábor, ahova az angolok internálták őket, mint ellenséges ország állampolgárait. Innen aztán átköltözhettek Nainitalban, a Himalája lábához. Itt éltek a háború után is, egészen Sass Brunner Erzsébet haláláig. Ezután Brunner Erzsébet Delhibe költözött és stúdiót nyitott. Ezzel együtt tovább folytatta zarándokútjait és részt vett a 1959-ben a kínai uralom elől menekülő tibetiek segélyezésében is. Ő volt az első európai, aki megfestette a dalai lámát. 1970-ben jutottak el először képeik Magyarországra, amikor a hazánkba látogató Indira Gandhi négy képüket magával hozta. 1987-ben Brunner Erzsébet egy 30 képből álló válogatást ajándékozott szülővárosának, majd még további festményeket. Halála után a gyűjteményt három részre osztotta az örökséget kezelő kuratórium. A legnagyobb rész Indiában maradt, egy 62 darabból álló válogatás a budapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumba került, a többi 654 kép pedig Nagykanizsára.

vissza

Zsinagóga
Az egyszerű, kontyolt nyeregtetős klasszicista épületet a Batthyány uradalomtól kapott telken emeltette az izraelita hitközség 1807 és 22 között  N 46° 27,287' E 16° 59,432' 155 m [GCMIT+Zsinagóga]. A terveket Voyta Ferenc, Battyány Lajos, a város kegyurának építésze készítette, amit aztán Ehmann és Marek építőmesterek bővítettek. Az építkezést pedig Dank, varazsdi kőművesmester vezette. A kor rendelkezései szerint zsinagóga nem épülhetett utcafrontra, így került az épület az udvarba. 1844-45-ben kupolával fedett belső terét átalakították, bővítették. Ekkor orgonát is kapott, melyet a pécsi Focht Ferenc készített. Érdekessége az épületnek a csehsüveges boltozatú belső tér és a kétoldalt elhelyezkedő dongaboltozatos mellékterek, melyek felett öntöttvas oszlopokra támaszkodó, kovácsoltvas mellvédes női karzat lett kialakítva. A második világháborúban megsérült az épület, melynek tetőszerkezetét ugyan sikerült felújítani - így remek akusztikája okán most koncert teremként funkcionál -, de az igazi renoválásra nem került sor, arra mindeddig sajnos csak tervek léteznek.
A második világháború kanizsai történetének szomorú epizódja a gettó létrehozása a zsinagógában és annak környezetében. Ide gyűjtötték össze a város és környékének zsidó lakosságát, majd hurcolták el őket németországi koncentrációs táborokba. Ennek és az első világháborúban elesett áldozatoknak állít emléket a zsinagóga bejárata előtt álló két emlékoszlop.
Érdekesség, hogy a zsinagógának az udvarában helyet adó épületben, mely a Zsidó Hitközség Háza volt, működött Magyarország egyik legrégibb gyógyszertára, a Fekete Sas. Ezt 1714-ben alapították a ferencesek, majd 1768-ban került polgári tulajdonba. Ennek berendezését és tuja gyökérből készült empire bútorzatát a Thury György Múzeum  N 46° 27,296' E 16° 59,455' 155 m [GCMIT+Múzeum] őrzi, az út túloldalán.

vissza

Nagykanizsa
A város és környéke már az őskorban is lakott hely volt, melyet újkőkori, bronz- és vaskori leletek is bizonyítanak. A római idők nyomai is fellelhetőek, de nem alakult ki itt jelentősebb település, mert távol esett a birodalom fontosabb közlekedési útvonalaitól. A népvándorlások időszakában a romanizált lakosság elvándorolt és a helyébe gótok nyomultak be a hunok térhódítása elől. Majd az avarok véres évszázada következett, amikor teljesen elnéptelenedett a terület, s ami csak a Frank birodalomhoz való csatolás után népesül be újra. Ez néhány évtizednyi nyugalmat hozott a vidékre, amit a honfoglalás szakított meg. Ekkor határvédelmi terület, gyepűvidék lett Kanizsa környéke, ami a kalandozások végeztével Kolon vármegye részeként szerveződött.
A Kanizsa név Knysa alakban, 1245-ben jelenik meg először IV. Béla egy adományozó iratában. Azonban Kanizsa vára csak 1323-ban tűnik fel, amikor azt Károly Róbert Osl nembeli Lőrincnek adományozza. Ezt követően veszi fel a család a Kanizsai nevet és válik majd az átépítések és bővítések során európai hírűvé a vár és mezővárossá a vár körüli terület 1409-re. A XV. század közepére a városnak kolostora, fürdője és ispotálya is volt, ahogy búcsú és vámengedélye is. Két évszázadon át fejlődik a város és gyarapodik a Kanizsai család is, amely azonban 1532-ben férfi ágon kihal. Ekkor Szapolyai János engedélyével fiúsítják 9 évesen a család leghíresebb szülöttjét, Kanizsai Orsolyát, aki aztán 1571-ben, Nádasdy Tamás országbíró özvegyeként halt meg, s ezzel vége szakadt a Kanizsai család históriája is.
Halála előtt, 1568-ban Kanizsai Orsolya még elcseréli Kanizsát és itteni birtokait az udvarral, ugyanis Szigetvár eleste után a vár jelentősége megsokszorozódott a török elleni védelemben. Ezt a szerepet, mint a Balaton és Dráva közti főkapitányság székhelye, nagyon megsínylette a város, és hosszas csatározások után aztán 1600 október 22-én török kézre is kerül a vár.
A török uralom alatt is fontos település a város, mely a vilajet központja, majd 4000 fős helyőrséggel, ahol emeletes házak, fürdők, dzsámi, medresze, minaretek és fürdők mellett több min 50 bolt is volt. 1690 április 13-án szabadítják fel Kanizsát, mely gyors ütemű fejlődésnek indul egészen Lipót császár várrombolásáig, melyben nem csak várát veszti el, de több földesúr kezén vándorolva sorvad a város és annak jogai is.
Kedvező fekvésének köszönhetően azonban növekszik a város lakossága, mely a XVIII. század végére meghaladja a 4000 főt. Ekkor már jelentékeny ipara és kereskedelme is van, és megkapja újra a vásártartási jogot. Figyelmet érdemel az 1765-ben, Battyány Lajos által alapított, s a piaristák által működtetett gimnázium, mely egyedüli volt Zala, Somogy és Vas megyékben, valamint még a horvát területekről is voltak diákjai.
A XIX. század közepére a város neve már Nagykanizsa és 13.000 lakosával Zala legnépesebb települése. A forradalom és szabadságharc nem hagyja érintetlenül a várost sem, mely lelkesedését először Jellasics 30.000 fős csapata töri meg, később pedig az osztrákok veszik be véglegesen, s torolják meg a forradalmat. A Kiegyezést követően azonban minden megváltozik és a város élete új, erőteljesebb szakaszba kerül. Ennek az időszaknak a jellemzői az épülő vasútvonalak, az alakuló takarékpénztárak és bankok, a növekvő gyárak, a megnyitott városi kórház, a megjelenő lapok és például a helyi izraelita hitközség által alapított felsőkereskedelmi iskola is. A XX. század elejére a város már 28.000 lakosú, s útjai burkoltak és közvilágítással ellátottak.
Ezzel együtt említést érdemel Nagykanizsa katonaváros mivolta is, két hatalmas laktanyájával és az első világháborúban felfejlesztett katonai kórházával, mely 30.000 ápoltjával a Monarchia legnagyobb ilyen intézménye volt.
Trianont követően a város határszélre kerül, annak minden ódiumával, beleértve, hogy elvesztette legfontosabb piacait: Horvátországot, Dalmáciát, Törökországot és Olaszországot. Ez a helyzet a helyiek igyekezete ellenére sem sokat javul, hiszen a második világháború áldozatokat követelő évei után a kommunista rendszer újra ellenséget talál a szomszédos Jugoszlávia személyében, így a várost elkerülik a fejlesztések.
A kádári legvidámabb barakk viszonylagos nyugalmát követően rendszerváltás hoz új életet a városba, s ekkor lesz Nagykanizsa megyei jogú város.

vissza