Nagyrészt városi multi. A városi pontok hajlamosak az eltűnésre. Ne keresgélj túl sokáig, inkább hívj telefonon, vagy írj mailt, szívesen segítek !!
WAP
Öt pontos multiláda. A legtöbb helyen egy általam kihelyezett tárgyat találsz (kerékpár alkatrészt), aminek a neve, az aktuális jelszórészlet. A ládánál egy kódtáblázat, adja ki a végső jelszót (11 karakter). A legtöbb pontnál találsz alternatívot.
1. A tárgy derékmagasságban fán.
Alternatív, Pet előforma, az emlékfától ellenkező irányban, mellmagasságban, szétágazó fában, közvetlen az ösvèny mellett.
2. Közeli kút sarokcserepe alatt, mágneses fa :)
Osztrák "Isten hozott",hangzás alapján, de a karakterlapom is segít :)
Háttal állj az útnak és úgy a bal alsó cserép alatt.
3. Petőfihez legközelebbi bringatartón apró tárgy, talajszint közelében, gyorskötegelővel rögzítve.Gyakran ektűnik, de Petőfi szerint ilyet hordunk :(
4. Hűtőmágnes, kék korlát alján, a centikre lévő fánál.
5. Láda, szép fa gyökerei közt, talajszinten. A láda aljába is nézz bele, ott a kódtábla a jelszóképzéshez, de a logbook szövege is segít!

A ládába TravelBug
nem helyezhető.
Egy kiadós, kb. 33 km-es, fehérvári biciklizésre hívlak benneteket, mely érinti Székesfehérvár 3 különböző városrészét csillagtúra formájában. Mindhárom városrész neve -heggyel végződik, ezért neveztük el 3 hegy túrának. (A hegy elnevezés senkit se tévesszen meg, még csak hasonlóval sem fogsz találkozni a túra során!)
A pontokhoz való eljutás útvonala természetesen tetszőleges, de kb. 80 %-ban bicikliúton követhető.
Az ötlet Biciklisbandita jóbarátomtól származik, akinek ezúton is köszönöm az inspirációt!
Fenti szöveg volt az eredeti bevezető, de közel 2 év betegség és adoptálhatóság után a ládát átvettem és az alábbi módosításokat eszközöltem:
- 7 rejtett pontból lett 5 nyilvános
- 2 helyen, az eredeti várostáblák helyett, továbbvittem az útvonalat a legközelebbi erdőkig
- a városon belül is növeltem az érintett zöldövezetek arányát
- a túra hossza 40 km. lett és trekking, országúti bringával nem nagy élmény
- szintemelkedést a túra továbbra sem tartalmaz
A tracket mindenképpen töltsd le
innen (jobb klikk 'hivatkozás mentése..').
1.
Maroshegy
Székesfehérvár legfiatalabb városrésze, gyakorlatilag a 19. század végén kezdett benépesülni.
A mocsarak lecsapolásával költöztek egyre többen ide, többnyire szegény emberek, a közeli falvak lakói. Szinte falusias környezetben alakították ki a munkás-kertváros arculatát. Több hullámban épültek házak, közintézmények. A háború után a növekvő városi munkásság szívesen költözött végleg Fehérvár kertvárosaiba az ország más részeiről is. Legtöbben napközben a gyárakban (IKARUS) dolgoztak, majd munka után kertet, szőlőt műveltek, jószágot neveltek.
Nincs ez másképp most sem, Maroshegy a modernizáció keretei között is megőrizte falusiasan családias jellegét. A városrész folyamatosan bővül, fiatal családok telepednek le újonnan kialakított utcákon.
Itt az eredeti multi a várostábláig ment, én továbbvittem a
Pentelei-erdőbe, Guszti fájáig. Ez a hely nagy kedvenc, ládaérdemes hely.
Öreghegy
Öreghegy Székesfehérvár legnagyobb kertváros jellegű területe. Valójában egy nagy kiemelkedésre épült, ezért viseli a hegy megnevezést. Székesfehérvár "Rózsadombjaként" is emlegetik.
Öreghegyet egykor Szőlőhegynek hívták. Ma is vannak még, akik emlékeznek a Szőlőhegy nyáron poros, máskor sáros, szűk dűlőútjaira, amelyek a hegyre felvezettek, a hangulatos borospincékre, apró présházakra.
Az 1920-as évekig Öreghegy a városi tisztviselők és módosabb polgárok kedvelt nyaralóhelye volt, majd az iparosodó város lakossága által a terület egyre jobban beépült.
Itt az eredeti multi a várostábláig ment, én kihagytam.
2.
Sóstói tanösvény.
3.
Petőfi Sándor szobor és János vitéz park
A hosszú évek során üresen álló területen, 2004. március 15-én adták át a városnak Székely János Jenő, Petőfi szobrát.
A szobor körül egy kis parkot alakítottak ki, mely megidézi a nemzeti költőnk jól ismert meséjét, a János vitézt.
Mára a növények kellemesen benőtték a parkot, népszerű találka- és pihenőhelye a város lakóinak.
4.
Halesz park
A rossz minőségű, homokos területre 1839-ben ültették az első csemetéket. Ápolásukra és öntözésükre külön csőszt fogadtak. A székesfehérvári park neve is onnan ered, hogy a helybéli lakosok nem fűztek túl sok reményt a betelepítéséhez, nem hitték, hogy a csemeték valaha is megerednek. Ez a mondás járta köreikben:
"Ha lesz, fa lesz".
Végül nem igazolódott be a sejtelmük és a székesfehérvári Halesz park kedvelt pihenőhellyé vált.
A ma közparkként funkcionáló területre sokan járnak futni, kerékpározni, vagy csak ejtőzni, de a kutyatartók is szívesen sétáltatják itt kedvenceiket, sőt szabadtéri programok helyszínéül is gyakran választják a Halesz parkot a programszervezők. Többek között innen indul az évente kétszer megrendezett CRITICAL MASS, kerékpáros felvonulás is.
Haleszi felkelés, Székesfehérvár
Fejér megye az első és az utolsó helyszíne volt az 1848-49-es fegyveres szabadságharcnak. Az utolsó felvonás ezen a helyen zajlott, haleszi felkelésként ismert. Ennek állít emléket a parkban található 1848-as szabadságharc emlékmű. Az emlékmű gránit oszlopa a Szent István bazilika megmaradt romjai közül való. A bronzból készült turul madarat 1909-ben avatták fel. A szobor előtti címert színes virágokból nagy gonddal állították össze és tartják karban.
5.
Feketehegy
Az 1800-as évek második felében a komáromi vasútvonal mentén kezdett kialakulni az a tanyafüzér, melyből lassanként kiépült a barátságos, nyugalmas kertváros, Szárazrét.
A mai utcahálózat elődje 1910-es évek végére alakult ki, igaz az emberek akkoriban jobbára apró vályogházakban laktak.
Az 1930-as évektől működött már itt egy szatócsbolt, és - bár a gazdák inkább saját borukat iszogatták - egy-két kocsma is. 1938-ra megépült a 8. számú főútvonal, mely a lenyugvó nap nyomában vezet Feketehegy felé. Hegynek vagy dombnak persze nyoma sincs a tájon. A komáromi vasútvonalon túli terület egykori birtokosáról kapta a Feketehegy elnevezést. A szárazrétieknek munkát adó kis földjük, szőlőskertjük, "hajlékuk" is volt itt.
Mára a terület jórészt beépült. Kényelmes, modern családi házak sorakoznak az egykori kertek, vagy az apró, régi lakóházak helyén. Nem mellesleg a griff család lakóhelye :)
Az eredeti multi itt is a várostábláig ment, én továbbvittem, az ország első ásványvíz üzeméhez (már megszűnt), a
Mohai-forráshoz. Mellesleg a ládát övező platánok látványával nem könnyű betelni!
56-osok tere
Székesfehérvár fiataljai itt is tüntettek az 1956-os eseményekkor. A téren álló mai, megyei Rendőrkapitányság épülete -Szabó palota- az akkori ÁVH székhelyeként működött.
1956. október 24-én az épület előtt hat fiatal vesztette életét, miután egy szovjet páncélkocsi sortüzet nyitott az összegyűlt tömegre.
Ennek állít emléket Lugossy Mária emlékműve, melyet a forradalom 50. évfordulójára emeltek.
Ezt a helyszínt én már kihagytam, bár ha a tracket követed, érinted.
Ráadásnak még egy hegy, a Demkó hegy ahol a láda található. Az elmúlt század második felében ez a környék is beépült komfortos családi házakkal melyeket kaszálók ölelnek körül. Itt található az a kerékpárút mely a Palotavárost köti össze Marosheggyel. Naplemente idején kiváltképp élvezetes erre járni és gyönyörködni a bearanyozott látóhatárban.
Az utolsó kb. 150 méter OFFROAD.
A régi láda, egy fűz, odvas tövében található.
Ezt a helyszínt én már kihagytam, bár ha a tracket követed, érinted.
Forrás:
Öreghegy
Feketehegy
56-osok tere
Petőfi park, Halesz
A pontok koordinátái.
1.pont.
N 47° 9,595' E 18° 22,032' 138 m [GCF3HT-1]
2.pont.
N 47° 9,903' E 18° 24,771' 115 m [GCF3HT-2]
3.pont.
N 47° 11,252' E 18° 24,612' 122 m [GCF3HT-3]
4.pont.
N 47° 11,698' E 18° 26,419' 120 m [GCF3HT-4]
5.pont.
N 47° 14,500' E 18° 20,436' 120 m [GCF3HT-5]
2013. 01. 07.
A 3. ponton a koordinátákat eltüntették. Pótlásig a türelmeteket kérem.
2013. 04. 23.
Ez a betegség kicsit elhúzódott a hosszú tél miatt, de a 3. pont pótolva, kicsit trükkösebben.
2013. 04. 26.
További pontpótlásig, megint beteg.
2013. 05. 02. Első pont pótolva. Újra kereshető. (az eltűnt koordináta a fűben hevert)