Sziasztok!
Ebből a fórumból "vettem", hogy az egyik hazai ásványvízgyártó kincsvadászatot rendez, ezzel kapcsolatban pár megjegyzés..
Vártuk a péntek reggel 8 órát, hiszen akkorra volt meghirdetve az új koordináták megjelenése. Debrecent valamiért kihagyták, tény, hogy fel van tüntetve az oldalukon, hogy helyszínváltoztatás jogát fentartják. Másik abban a pillanatban, ahogy megjelentek a koordináták, melyből 5 egy korábbi helyszínre lett rejtve, megjelent a "megtalált" megjegyzés a ládák mellett..
Telefonos érdeklődésemre elmondta a hölgy, hogy van olyan társaság (rákérdezésemre igenlően válaszolt, a geocachingesekre gondolt!!!), akik erre vannak specializálódva, így hamar meg tudják találni..
Tapasztalt geocachingelőktől kérdem, ha 8 órakkor megtudják, hogy az egyik helyszín megváltozott (Debrecen helyett Kékkút lett), akkor hogyan tudják egy-két másodperc alatt megtalálni, sms-en bejelenteni a ládát, jah és ebben az 1-2 másodperceben még az is benne van, hogy a honlapra felrakják a megtalált jelőlést.
Felháborítónak tartom az eljárást, és azt, hogy ennek az oldalnak a játékosaira hivatkoznak!
Természetesen felügyeleti szervet, nem adott meg, ahol jelenteni lehetne ennek a "játéknak" a problémáit. Csak halkan jegyzem meg, hogy akkor vajon, ha ki sem kerülnek a ládák, hogyan támogatják vele a megjelőlt célcsoportot?
UI: Remélem, hogy nem lesz OFF!:)
Kim
|