Kedves Nargoth!
Épp ez a bajom, hogy ez nem evidens! Ismétlem, a kérdésemre nem kaptam választ, de ebből feltételezem, hogy a tagok és játékosok száma nem növekvő tendenciát mutat. Kizárólag utóbbi feltételezésem fényében van létjogosultsága a további mondandómnak: mégis hogyan képzeli el az egyesület bővíteni a tagok létszámát? Önnek mit jelent az szó, hogy fesztivál? Mert az én fejemben egy olyan tematika köré épülő programot, ahol a témát kedvelők összejöhetnek ÉS a téma iránt érdeklődőket felkarolják, kalauzolják. Jelen esetben úgy érzem messzemenően nagyobb hangsúly van az előbbin, hiszen maga a kérdés is felmerült, hogy "mi köze a fesztiválnak a tagok összetételéhez, a taglétszám növeléséhez". Hát ennél nagyobb köze nem is lehetne, már elnézést! Vagy azt várják, hogy valaki meghallja a geocaching szót és arra gondol, hogy de jó lenne befizetni a tagdíjat? Potenciális pártoló tag lehetnék, aki minden szempontból közelít teljesítménye csúcsához, egyáltalán nem vágna földhöz az évi 3000 forint, de egyetlen forintot se szeretek olyan helyre tenni, ahol nem érzem, hogy megtérül bármilyen formában is. Márpedig az én szememben egy nevében KÖZHASZNÚ (!) egyesületnek nem az lenne a célja, hogy egy kemény magot szórakoztasson, hanem fenntartható pályán, folyamatosan megújuljon és gyarapodjon. A vitaindító hozzászólásom óta egyre inkább azt érzem, hogy gyönyörködnek a parázsban (ami tényleg szép), de fát is kéne tenni a tűzre. Ha beledöglik se tudja rávenni a gyerekeit a ládázásra? Micsoda véletlen! Ha jól értem egy olyan korosztályról beszélünk, aki világ szinten megőrült a Pokemon Go játékért, ahol GPS segítségével kell a térképen megtalálni dolgokat. És mellesleg a 20-30 éves korosztály is kerüli a ládázást, hiába minden második ilyen korú ismerősöm azt keresi, hogy milyen módon tud kijutni a természetbe és a kütyüket is imádják. Ez biztos az ő hibájuk és az egyesület teljesen jól van így, hiszen már sok-sok éve ugyanúgy van.
Bocsánat a stílusért, ígérem, hogy az esetleges kérdések megválaszolásán kívül nem fogom ezt a témát tovább szítani, hiszen érdemi választ továbbra sem kapok a lényegre vonatkozóan (növekszik az egyesület taglétszám és aktivitás tekintetében? illetve célja-e az egyesületnek fiatalabbak megszólítása?), az én meglátásom pedig az, hogy a valódi válasz mindkét kérdés esetében "nem".
Ha kapnék egy támogató visszajelzést (pl.: többen jelezték, hogy a szabályokkal nem elégedettek, konkrét javaslatot örömmel veszünk és próbálunk ki, hiszen mi is érezzük az említett problémát), örömmel előállnék valamivel. És igen, felfogtam azt a mondatot, hogy erre van lehetőségem, de ne menjünk el amellett, hogy azért a felvetéseimet ért kritikák messze túlsúlyban vannak.
Itt egy konkrét példa tehát, amin 10 percet törtem a fejem:
- családi kategóriában 1 felnőtt + 1 gyerek/idős arány az, ami szorzó nélküli időeredményt generál (tehát 2 szülő, 1 gyerek, 1 nagypapa ha 180 perc alatt teljesít, akkor 180 perc lesz a versenyidejük)
- minden további gyermek/idős 10%-kal csökkenti a teljesítési időt (tehát ha 1 szülő indul három gyerekkel és 180 perc alatt teljesíti a kiírást, akkor két 10%-os szorzót gyűjt be, vagyis 180*0,9*0,9 = 145,8 perc lesz a versenyidejük)
-minden további felnőtt 10%-kal növeli a versenyidőt a fenti példa szerint
A versenyen épp a felnőtt korosztályból láttam olyat, hogy bő 100 méterre az aszfaltúton nézte, ahogy a többiek "logolnak", az hogy ki hogy csal, azt hiszem egy teljesen más kérdéskör és igen butaság ide hozni, hiszen ezeket épp úgy el lehet követni most is és egészen más szinten kell kezelni. Az egy dolog, hogy minél egyenlőbb feltételeket biztosítsunk a résztvevőknek és teljesen más kérdés, hogy ezeket milyen szinten és módszerrel ellenőrizzük és tartatjuk be. Remélem senki se gondolja, hogy ne tudnám könnyű szerrel megnyerni a következő versenyt, ha arról lenne szó.
[ előzmény: (77269) Nargoth, 2018.10.17 08:54:47] |