A Remete-rétről
A rét a nevét egyik verzió szerint Török Antal pálos szerzetestől kapta, aki Szentkúton remetéskedett, több alkalommal járt ide elmélkedni. A másik változat szerint a remeték kaszálója volt a terület.
Piros sáv a Parkerdőben
Régi turistatérképeket nézegetve nem találkozunk a Deindolok felső végébe bekanyarodó úttal: az ötvenes években még kimaradt ez a szakasz. A nem is olyan régmúltban (1980-as évek) az út már létezett, de P4 jelzéssel kötötte össze Dömörkaput a Szentkúti vadászházzal. (Ennek nyomait több helyen felfedezhetjük.) Mára az út a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség által összefogott Dél-Dunántúli Piros Túra szakaszává vált és így része lett a három dél-dunántúli megyeszékhelyet a Balaton fővárosával 326 km hosszan összekötő útvonalkövető túramozgalomnak.
A Pécs feletti kb. 3.8 km-es szakasz kifejezetten kedvelt futó- és kirándulóút, hiszen minimális szintkülönbséggel végig erdőben halad és végpontjai tömegközlekedve és egyénileg is jól megközelíthetőek. Így jó idő esetén hétköznap a délutáni órákban, hétvégén és ünnepnapokon pedig egész nap számottevő forgalomra lehet számítani.
Ládatörténet
2017.11.16 11:05 A Geoláda 2017 projekt keretében az első ponton apró füzetkével és tollal ellátott dobozkát helyeztem ki, hogy megfeleljen a hagyományos pont kritériumainak.
2016.09.06 A 2. ponton kicseréltem a ripityára tört ládát. A 3. pont új jelszóhordozót kapott.
2012.11.16 12:04 A ládát adoptáltam szilutól. Köszönet az eredeti rejtésért és a nyolcévnyi gondoskodásért.
2009.03.21 Ládaellenőrzés és karbantartás.
Forrás
http://mecsek.animare.hu/Picture.aspx?p=808&i=1
3 napos bikepacking túra 2. napi találata. A meseerdőtől követtük a piros sávot egészen a 2.pontig, bringával nagyon élvezetes ösvény, minimális szinttel. Sajnos a 2.ponttól már vissza kellett indulnunk, a kantavári vadkemp helyhez. Az uccsó pont így a 2.napra maradt. [Geoládák v4.5.10]
Köszönöm, hogy elhoztál ide.
Nőnapi, jó idős, kellemes ládikázás volt.
Az 1. ponton a láda be van ázva. A 2. pont rendben van. A 3. ponton a pótjelszót kell keresni. :)
[Geoládák v4.5.8]
A pontok megtalálhatóak, de a 3. ponton csak a tábla hátulján levő pótjelszó volt meg, a matrica olvashatatlan. A környék szép, köszönjük a hely bemutatását. [Geoládák v4.5.4]
A korábbi logoknak megfelelően mi is csak a pótjelszót találtuk a tábla hátulján. Pontosabban a matrica is megvan még a 3-as pontnál, csak totál olvashatatlan.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést!
A harmadik pontnál a matrica már nem olvasható. Az információs tábla hátulján találtam meg a jelszót, korábbi bejegyzések alapján. Módosítani kellene a leírást! [Geoládák v4.5.1]
Remek kis séta. A 2. Pontnál körbe volt túrva a láda. Nem vagyok szakértő, de élelmiszert nem raknék a dobozokba... kiemeltem, természetesen hagytam csereárut.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! DDP negyedik napján jöttem Mecsekjánosi felől. Szép útvonal, a második ponton kilátást vártam, de nem volt. A harmadik ponton pótjelszóval lett meg.
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (475 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide.
Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amelyet bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.