A ládika Tápé felől közelíthető meg. A töltésen kell haladni, ahol az aszfaltút elkanyarodik az olajmező felé, majd ott kell a közelben keresni. A töltés Tiszával átellenes oldalán található ez a kis láda. (Kis segítség: ne a földön keressétek.)
A loggolásnál vigyázzatok, jó időben sokan kerékpároznak, sétálnak, lovagolnak errefelé.
Sziasztok!
A Szeged melletti algyői olajmezőre invitálunk benneteket.
Korábban volt már a közelben egy láda (GCkut), amely még mindig nem éledt újra. Mivel nagyon szeretjük Szegedet és környékét, valamint ezt a helyet, ezért invitálunk ide Benneteket is.
Algyő: Régi halásztelepülés a Tisza partján, 1973-ban Szegedhez csatolták, de 1997-ben a lakók megszavazták, önállóságukat. Fontos tiszai átkelőhely, vasúti híd 1870-ben épült, mellette 1974-ben nyílt meg a közúti híd.
Hírnevét az 1965-től folyamatosan feltárt kőolaj- és földgázmező teremtette meg, de a szegediek már 1917-ben tudtak létezéséről. Az itteni szénhidrogénmező Európában közepesnek számít, Magyarországon az egyik legnagyobb feltárt lelőhely. A 168-as kút emlékezetes kitörésének helyén ma emlékmű áll - a Szegeden "olajosoknak" nevezett szakmabeliek helytállására utal. A 47-es útról közelíthető meg.
A kőolaj természetes eredetű, élő szervezetek bomlásával, átalakulásával keletkezett, folyékony szénhidrogének elegye. Az egyik legfontosabb ásványi erőforrás. A kőolaj magasabb szénatomszámú telített és telítetlen, szobahőmérsékleten folyékony halmazállapotú szénhidrogéneket tartalmaz. A Föld szilárd kérgében található.
A kőolajat már nagyon korán ismerték, természetes előfordulásaiból. Magyar nyelvű írott forrásainkban a "szurok" szó 1075-ben, az "olaj" szó 1309-ben jelent meg először. A kőolaj összetételére vonatkozó első tudományos vizsgálatot Winterl Jakab, a budai egyetem vegytan tanára végezte el 1788-ban, a muraközi kőolajat elemezte desztillációs módszerrel. A természetes előfordulásokból gyűjtögetett kőolajat kocsikenőcsként, gyógyszerként, világítási célra használták egészen a 19. századig.
A ládika Tápé felől közelíthető meg. A töltésen kell haladni, ahol az aszfaltút elkanyarodik az olajmező felé, majd ott kell a közelben keresni. A töltés Tiszával átellenes oldalán található ez a kis láda.
A loggolásnál vigyázzatok, jó időben sokan kerékpároznak, sétálnak, lovagolnak errefelé.
Kérünk mindenkit, a láda biztonsága érdekében, az olajkutak közelébe ne menjetek, s ne az olajmező szervizútjai felől közelítsétek meg!
A közelben található a tápéi komp további kirándulási és további geoládázási (például: GCMRDL) lehetőséggel.
Érdemes a töltés túl oldalára is átsétálni.
Reméljük, tetszeni fog a hely, jó keresgélést kívánunk!
Gabcsi&Zoli
Ládatörténet 2010.04.23. Láda karbantartás
Tettünk bele új logbook-ot, tollat és ajándékokat, mivel a láda szokás szerint szinte teljesen üres volt.
Kérünk mindenkit, aki vesz ki ajándékot tegyen is bele valamit, ne hagyjátok, hogy kiürüljön a láda.
A ládát visszatettük az eredeti helyére, mivel már nem volt víz arrafelé.
További jó ládázást!
2010.05.28. Újabb láda karbantartás
Többen jeleztétek, hogy eltűnt a láda. Ma lementünk, hogy pótoljuk. Érdekes volt, hogy a láda rejtése pont úgy van, ahogy karbantartás után hagytuk, csak a láda hiányzott...nem tudjuk, kinek okoz ez örömet...
Több kritikát kaptunk, a szemetes környékre, s a rengeteg szúnyogra (amit mi is tapasztaltunk).
Kapóra jött a magas vízállás, ami a töltés másik oldalán már a ládának a helyét is veszélyeztette.
Gondoltunk egyet, s a ládát arrébb helyeztük, ahol nincs szemét, s a szúnyog is kevesebb. Az új pont közelebb van az olajkutakhoz. Reméljük, ez nem okoz majd problémát. A koordináták természetesen már az új helyre mutatnak.
Kérünk mindenkit a fokozottan óvatos loggolásra.
Újfent jó ládázást kívánunk: Gabcsi&Zoli és mostmár Luca is.
2010.08.23.
A láda BETEG!!!! Nem érdemes keresni!
2010.09.14.
Megnéztük a ládát, sértetlenül a helyén volt, viszont sajnos belvíz volt, s kicsit megviselte a frissen feltöltött ládát. Szemetet nem találtunk körülötte. Sajnos csak egy kisebb láda volt nálunk, s pár papírdarab, így ideiglenesen ezt helyeztük ki a láda helyett. Víz már nincs a láda körül.
2011.06.26.
A láda új helyre került. Igyekeztünk olyan helyet keresni, ahol a víz nem érheti. A rejtés módja kicsit megváltozott, óvatosak legyetek!
2014. július 12.
Újra kereshető a kis láda.
Kis segítség: ne a földön keressétek.
Pótjelszó az alábbi koordinátán található:
N 46 16.300
E 20 13.035'
Lopakodó és Röfi73 társaságában Makó környéki portyázásunk során felkerestük ezt az érdekes helyet is. Fotók nem készültek,mert a kis bogáncsokat szedegettem a pulcsimról amiket a gazban a ládához átvágva begyűjtöttem :)