Röviden
Első pont: N 46° 15,442' E 17° 06,126'
A táblán található felirat második sorának első öt betűje.
Második pont: N 46° 15,296' E 17° 05,643'
A Csokonai padtól balra szemben (ülj a padra, onnan nézd) örökzöld bokrok alatt kő tövében 10x8x8 cm-es négyfülű műanyag doboz.
A ládába TruvelBug, geoérme helyezhető.
Pótjelszó: N 46° 15,299' E 17° 05,641'
A padon lévő felirat második sorának, második szava.
A teljes jelszó a két részből áll össze. Egybeírva.
Csurgó története
A Belső-Somogyi dombság déli lankáin fekvő település történelme, az államalapítás idejére nyúlik vissza. Első okleveles említése a hagyomány szerint az 1019-es zalavári apátság alapítólevelében történik, amelyben a vásártartási joggal felruházott települések között szerepelt. E kiváltság ismeretében Csurgó már abban az időben központi szerepet töltött be a környéken.
A település az Árpád-kor elején királyi birtok volt egészen a templomos és a johannita lovagok megjelenéséig. A johannita rend Csurgót III. Béla 1193-as adománylevelében kapta birtokul. A lovagok három évszázadon át alakították a település életét. Az 1217 és 1226 között alapított rendházuk országos szinten számottevő volt, mivel egy ideig magyar-szlavón rendtartomány központjaként szolgált és mint, hiteleshely a jog és írásbeliség központi funkcióját töltötte be a Dél-Dunántúli térségben. Ebből az időből származik a város legrégebbi műemléke a Szentlélek templom gótikus tornya, mely eredetileg egy erődítmény része volt.
A középkorban dinamikusan fejlődő településnek Luxemburgi Zsigmond 1405-ben mezővárosi rangot adományozott. A XVI. században a települést Zrínyi Miklós és Török Bálint felváltva birtokolta. Török Bálint felesége Pemfflinger Katalin az Óvárostól északra alakította ki "Magyarország legszebb virágoskertjét".
A vidék Szigetvár eleste után került török kézre. A hódoltság követő időszakban, 1726-ban került a Festetics család tulajdonába. Új tulajdonosai birtokuk központjává tették. Festetics György 1792-ben megalapította a gimnáziumot, mellyel örökre beírta a város nevét a magyar művelődéstörténetbe. A kezdeti években a gimnázium tanárai között tudhatta Csokonai Vitéz Mihályt, valamint Nagyváthy János volt az első iskola inspektora, akik nagyban hozzájárultak a Festetics birtok európai színvonalra emeléséhez. Eötvös József Csurgón alapította Somogy első tanítóképzőjét, amely 1869-től 1933-ig működött.
A város fejlődése a kiegyezés után gyorsult fel. Megépült a vasút, tejszövetkezet alakult, len-, és orsógyár létesült. Ebből az időből származik a városközpont képét meghatározó eklektikus épületek többsége. Sajnos Trianont követően határszélre került a település, mely meghatározta a további fejlődési lehetőségeket. 1950-ben hivatalosan is egyesült Alsokkal, 1989-ben nyerte vissza városi rangját. Majd 2013. január elsejétől ismét visszaszerezte a járási központ szerepét a térségben.
További segítség a multi láda pontjaihoz:
A
multi láda első pontja
N 46° 15,442' E 17° 6,126' 150 m [GCCSUR-1]: a gimnázium alapítójának tiszteletére létrehozott parkban található. A jelszó első része, az emlékmű tábláján található felirat második sorának első öt betűje.
A
multi második pontja
N 46° 15,301' E 17° 5,641' 137 m [GCCSUR-2]: A történetek szerint ezen a helyen szeretett órákat tartani Csokonai Vitéz Mihály, ennek emlékére készült a Csokonai pad. Probléma esetén a padon található felirat 2. sorának 2. szava pótjelszóként funkcionál.
A gimnázium parkja (az arborétum) szabadon látogatható 9-17 óráig, a kapun keresztül, de hátulról bármikor megközelíthető (kiv.: tanítási órák). A tapasztalat szerint a kapu oldalt a temetővel szemben mindig nyitva van.
Kiindulásként a Korona szálló előtti parkolót vagy vele szemben a Lidl áruház parkolóját javasoljuk.
N 46° 15,344' E 17° 5,920' 134 m [GCCSUR+parkoló] itt is lehet parkolni.
Az eredeti leírás:
Csurgó "Somogyország" délnyugati részén fekszik, 10 km-re a Horvát határtól. 1989 óta város, közel 6000 lakosa van. Érdekesség, hogy Csurgó lakossága száz évvel ezelőtt is ennyi volt.
Számtalan nevezetessége közül, a leghíresebb a Református gimnázium. Itt tanított egy évig, Csokonai Vitéz Mihály (1799-1800-ig), aki a magyar irodalom egyik jelentős költője volt.
Festetics Györgynek és Nagyváthy Jánosnak sokat köszönhet Csurgó városa. Ők azok ketten, akik a legtöbbet tették a csurgói iskola alapításért, a csurgói oktatásért és művelődésért és azért, hogy Csurgó a régió központja lehessen. Festetics rengeteg anyagi támogatással és sok időt, energiát beleölve megalapította az első "oskolát" Somogyban, Csurgón 1792-ben. A birtokot is ő adományozta a városnak. Az iskolaszervezést Nagyváthy János jószágigazgató irányította.
Az újabb iskolaépület 1896-ban épült, a város központjában, mely köré Kegyeleti parkot létesítettek, ahol számtalan híres ember szobra, emlékműve megtalálható.
Forrás
Csurgó város
Ládatörténet
2012.02.16. A multi egyenlőre virtuálissá vált. Csak az első két pont kereshető!
2014.05.05 - új ládagazda: Pomisa
2017. 5. 27. A több mint 1 éve áthelyezett tábla új koordinátáját bemértem és javítottam a leírásban. A ládaoldalt is aktualizáltam. [Admin(Fazék)]
2021.07.03. - új ládagazda: Kikyo
2021.07.12. A multi második pontján újra hagyományos láda került kihelyezésre.
2022.08.10. A láda tegnap eltűnt, a mai napon újat helyeztem ki, kissé eltérve az eredeti rejtektől, mert az sajnos használhatatlanná vált.