Húsvéti ládázás EnZoval 4/1.
A jó időt és a Húsvét hétfőt kihasználva újra közös túrázásra indultunk EnZoval - mint régen annyiszor.
Az iharkúti multi (
GCIKEH) országút melletti két pontja (3. és 2.) után - mivel a sorompó miatt nem tudtuk megközelíteni az 1. pontot, az emlékhelyet - inkább itt folytattuk.
A "körforgalom" itt van: N47 13.075 E17 39.111, az "Y-elágazás" pedig itt: N47 13.350 E17 38.896 (hogy nektek már ne a gugli térképről kelljen kibogarászni...) Innen még jó sokáig el lehet autózni sima személyautóval is, mi itt raktuk le Geopelt: N47 13.725 E17 39.430. Itt, a köves út szélén gyönyörűen elfér akár két autó is.
Gyalogosan indultunk tovább felfelé az emelkedőn (azért itt már nem gyilkoltam volna szegény kocsit...). A leírásban is szereplő "pótjelszó" koordinátáján levő útkereszteződésben erős tanakodásba kezdtünk: hol lehet az ígért erdészeti jelzőkaró? (Zárójelben: amúgy ez miért nem letölthető koo???) Ketten, többszöri körülnézéssel sem találtunk még csak ráutaló tárgyat sem! Ez annál is inkább kellemetlen hír volt, mert a láda elég nagy dzsindzsában volt sejthető, akármelyik irányból is közelítettük, olyan 35 méternél közelebb sehonnan nem jutottunk hozzá. Végül aztán - mit volt mit tenni - nekivágtunk. A szikla meglett, jó a rejteklyuk alatta, de a védő kő elmozdítása azért némi erőt kíván. Ahogy várható is volt, egy rakás kis parazita vérszívót szedtünk le magunkról kibújva a rengetegből. Mi lesz itt nyár derekán, ha már tavasszal ez van?!:-( Visszafelé még egyszer kerestük a pótjelszót rejtő jelzőkarót, de ezúttal is hiába. Szóval erre ne számítsatok!
Visszasétáltunk a kocsihoz, majd az út kanyarulatában jobbra haladtunk tovább, a remélt kilátás irányába. Ezt hamarosan meg is csodálhattuk: egészen hatalmas a volt bánya, magas "hegyek" határolta kis völgy, benne egy zöld tóval. Nézegettük, csodálkoztunk, fotóztunk, majd megszületett az elhatározás: nekivágunk "toronyiránt", innen felől közelítjük meg az iharkúti emlékhelyet!
A hatalmas vízfolyások vájta árkokon és a sokféle színű földhányásokon átverekedtük magunkat, míg leértünk majdnem az aljára. Sem ösvény, sem út nincsen, egészen a dínók világába csöppentünk, szinte vártuk is, hogy valamelyik bokor mögül előbukkan egy (remélhetőleg nem húsevő...) példány! Mindig az akkor éppen legjobbnak tűnő útvonalat követtük, a gps nyila által mutatott irányt próbálva tartani - amennyire lehetett. Végül aztán megtaláltuk a tuhu-n szaggatott vonallal jelzett, jól járható ösvényt, ami beletorkollik az "országútba". Igaz, ez is egy csak vörös köves hepe-hupás út, de az eddigiekhez képest autósztráda! Hamarosan meg is érkeztünk az emlékhelyre, ahol a tetővel ellátott pad, asztallal mintha csak a megfáradt vándort várta volna! Bizony jól esett az árnyékban leülni, levenni a hátizsákokat és elmajszolni az ebédre hozott szendvicseink mintegy 2/3-át.
Próbáltunk valami könnyebben járható útvonalat találni visszafelé, de nem sikerült: szinte ugyanazon a track-en jöttünk vissza is. Mindegy, jó kis kaland volt - ha valaki nem teljesen életunt, és nem kockáztat olyat, amitől lezuhanhatna, akkor semmi olyan veszély nem fenyegeti, ami bármely más, erdei túrán is érheti.
"Mindössze" 5,3km-t tettünk meg oda-vissza, de a magassági profilt beteszem a képek közé... :-)
Mint a szövegből kiderült, a következő megtalálás a
GCIKEH volt.
NZs & EnZo