Dobozkánkat a Pusztaszeri tájvédelmi körzet Fehértói madár rezervátumában helyeztük el. A Fehér-tó nemzetközi jelentőségű madár élőhely. Itt található Európa egyik legnagyobb sirálytelepe. Sok fokozottan védett faj fészkelőhelye, s madárvonuláskor a partimadarak, lúd-és récefélék ezreinek pihenőhelye.
A területen lakó illetve átvonuló madarakról a következőket írja a Kiskunsági Nemzeti Park honlapja.
"Ez a változatos táj igen gazdag élővilágnak ad otthont. A vízimadarak kiemelkedő jelentőségűek. A halastórendszer gémféléknek: nagykócsag (Egretta alba), kiskócsag (Egretta garzetta), bakcsó (Nycticorax n.), vörösgém (Ardea purpurea), selyemgém (Ardeola ralloides), valamint a kanalasgémnek (Platalea leucorodia), nádi énekeseknek, réceféléknek fészkelőhelye, míg vonuláskor nagy tömegű partimadarak (cankók, lilék, partfutók), lúd- és récefélék keresik fel a feltöltött és leeresztett tavakat. A fészkelő partmadárfajok: széki lile (Charadrius alexandrinus), gulipán (Recurvirostra avosetta) mellett a Fehér-tavi Korom-szigeten nagy tömegű dankasirály-telep található, melyben növekvő számban költ a déli (mediterrán) elterjedésű szerecsen-sirály."
Érdemes a felkutatáshoz látcsövet is vinni, hátha láttok néhány szép madarat. A megközelítés nagyon egyszerű: Az 5-ös (E75) főútról a szatymazi kis temetőnél kell lekanyarodni és utána a GPS-re hagyatkozni. A temető könnyen felismerhető arról, hogy közepén egy domb magasodik, amely önmagában is érdekes. A mai sírok egy i.e. 2000 körül emelt bronzkori sírhalomra, török eredetű nevén kurgánra kerültek.
Lehetőség van madarász társaságában vezetett túrán is részt venni a tó egyébként elzárt részein. A részletekről itt lehet érdeklődni: Ábrahám Krisztián oktatási referens 30/638-0297, ill. Albert András 30/862-7672. A Tisza-völgyi Bemutatóházban (N 46-20-01,68 E 20-03-55,37) ápr.1-től nov.15-ig, K-P 10:00-15:00, SZO 10:00-12:00 nyitvatartási időben egy szép természetvédelmi kiállítás is látható.
Jó vadászatot kívánunk!'
Állapot: kereshető
1 játékos jelölte kedvenc ládájának
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
+
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Szegedről hazafelé indulván volt még egy órácskám világosban, így útba ejtettem ezt a "bakancslistás" helyet is - hisz ide se jutottam el, amíg Szegeden laktam... Sajnos madarakat (1 kócsag, néhány kacsa) csak nagyon távolról láttam, a Beretzk-kilátótól ugyanis jelenleg nagyon messze van a valódi, tóval borított terület. Ha jól sejtem, a tavalyi borzasztó aszályban ez a tó is csaknem kiszáradhatott. Most végigjártam a tanösvényt a csak engedéllyel látogatható, "fokozottan védett terület" határáig, és többször is "behatoltam" a tavat (pontosabban a nádast? mocsarat?) szegélyező csatornáig. Kellemes séta volt, bár a naplementében a szúnyogok már most is igen aktívnak bizonyultak (mi lesz itt nyáron?!) És közben hallgattam a békák koncertjét... A láda melletti parkolóban német fiatalok táboroztak, egy angol turistával pedig a tanösvényen futottam össze... úgy tűnik, külföldiek is érdemesnek tartják a helyet a látogatásra. Joggal.
A láda rendben, de ide még vissza kell jönni egy vezetett túrára, hogy több madarat lássak, illetve most a kurgán és a bemutatóház is "kimaradt". És már azt is tudom, hogy legközelebb a szintén híres, és most szintén kimaradt Fehértói Halászcsárdától fogok indulni... :-)
Köszi a rejtést, részben persze magamnak is, mert 2001-ben én is a ládát elhelyező kis csapat tagja voltam. Azóta nagyon ritkán jártam erre, és hálás vagyok, hogy Gábor és családja gondját viselik a ami napig.
A ládagazda kérésének eleget téve az esőbeállóban talált korábbi ládát elhoztam, logbookják pedig áthelyeztem az új ládába, a mostani mellé.
Köszönöm a rejtést!
Tomi [Geoládák v3.12.10]
Kedves Keresők! Az a ritka helyzet állt elő, hogy egy régi, elveszettnek hitt láda holtából feltámadt és most két láda van a helyszínen, egy új láda, újlogbook-kal a rejtés helyén a fában és egy régi láda, betelt logbook-kal az esőbeálló kunyhóban.
Arra kérném a következő látogatót, hogy az esőbeállós ládából tegye át a régi logbook-ot az új, jó helyen lévő ládába és vigye magával a régi láda maradékát kukázni, vagy újrahasznosítani.