2015. tavasz: kedvenc állatkertünk Felsőlajosra költözött. A GCMZOO láda ezen a helyszínen ezzel értelmét vesztette, hiszen az állatkert nélkül csupán a város széli bozótost mutatja be, Abony bemutatására pedig GCABAN és GCKVTA kiválóan alkalmas. Köszönjük mindazoknak, akik ládánkat fennállása 5 és fél évében felkeresték, köszönjük a dicsérő szavakat és szép fényképeket, reméljük, sikerült maradandó élményeket okoznunk. Az állatkert Felsőlajoson az év minden napján várja a látogatókat. Ott a ládát nem kívánjuk feléleszteni, ezt a lehetőséget nyitva hagyjuk rejteni vágyó kessertársaknak :)
Az eredeti ládaleírás:
2014 december 28.: a láda beteg. Barbárok tönkretették a rejteket. Gyógyítani csak tavasszal lesz lehetőségem. Addig is végszükség esetén fényképes találatokat elfogadok.
WAP:
19x13x6 cm méretű doboz a park területén kívül!!!
[
Rejtés][
Megközelítés][
Nyitvatartás][
Belépődíjak][
Egyéb][
Megtalálások]
A ládába TravelBug elhelyezhető.
A ládarejtéssel az
Abonyi Állatkertbe, hivatalos nevén Abonyi Állat- és Szabadidőparkba szeretnénk invitálni, mely hitvallása, látnivalói, programjai és szolgáltatásai révén az állatkedvelők és gyermekes családok számára szinte kötelező program, de mindenki másnak is kellemes, akár egész délelőttös vagy délutános kikapcsolódást nyújt, mi visszatérő látogatói vagyunk.
A láda elhelyezésének külön aktualitása, hogy a Parkban - már nem első alkalommal -
2009. július 6-án kisoroszlánok születtek, felnőttként is felejthetetlen élményt nyújt a velük testközelből való megismerkedés. Sajnos a kisoroszlánok már elkerültek az állatkertből (2009. okt.), de biztos, hogy lesz még hasonló lehetőség, érdemes figyelni a
Park weblapját.
2010 április: Shone, a kisoroszlán már látható és simogatható. Minden nap 11, 14 és 16 órakor találkozhattok vele, de mindig a hangulatától függ, hogy meg lehet-e simogatni.
2011. április 11-én született Zuri, a legifjabb oroszlánfiú. Minden nap 11, 13 és 16 órakor van simogatási idő, kedélyállapottól függően. A másik fő látványosság a két szibériai tigriskölyök, Teodóra és Szibír, őket webkamerán is figyelhetjük.
2012 május: három szibériai tigriskölyök érkezett. (Köszönjük EndreiTeamnak az infót!!!)
2012 szeptember: Sajnos, simogatni már nem lehet őket: "Nadinka, Reika és Jana, a három szibériai tigriskölyök birtokba vette új, nagy kifutóját. 2012 augusztus 18-tól már egész nap, folyamatosan láthatók, illetve webkamerán keresztül is megtekinthetők. Testsúlyuk meghaladta a 20 kg-ot, komoly növekedésnek indultak, ezért már nem simogathatók."
2014 június: minden délelőtt 11-kor és délután 4-kor láthatók, és ha kedvük engedi, kézbevehetők a
fehér oroszlánkölykök :) "Ez a két pici ritkaság, NALA és MOMBASA 2014. április elsején születtek Olaszországban. A fehér oroszlán az egyik legritkább állat a világon. Összesen alig több, mint kétszáz egyed él a világ állatkertjeiben. A szabad természetben Dél Afrikában már 1994 óta kihaltnak tekinthető. Oka a fékezhetetlennek tűnő orvvadászat. Ezért mi is nagyon óvjuk, vigyázunk rájuk. TEHÁT MIKOR HOZZÁNK INDULNAK KÉRJÜK, AZT VEGYÉK SZÁMÍTÁSBA, HOGY A MEGSIMOGATÁSUKAT GARANTÁLNI NEM TUDJUK, viszont törekszünk arra, hogy mindenki közel kerülhessen hozzájuk."
Természetesen sok más állatot tanulmányozhatunk, máshol ritka lehetőségként etethetünk kézből, vagy akár simogathatunk, a fiatal egyedek közül a kisoroszlánokon kívül kiemelnénk
Buborékot, a nílusi vízilóbébit. (A nyuszik, lovak, kecskék kézből való etetése után visszatérhetünk a büfé melletti csaphoz kezet mosni :) )
A Parkban lehetőség van sétakocsikázásra, lovaglásra többféle lovon - nagyon barátságos árakon -, a szabadtéri nyársaló- és főzőhelyek ingyenes igénybevételével sütés-főzésre, s míg az étel elkészül, a gyerekek a játszótéren vagy a Park erdős területén tölthetik az időt, a focipálya méretű tisztás labdajátékokra vagy egyéb sportolásra csábít, ugyanitt légvárban is ugrálhatnak a kisebbek.
A Park területe gyakran ad otthont különféle rendezvényeknek és táboroknak, ars poetica-járól, rendezvényeiről és tudnivalóiról a
Park weblapján olvashattok részletesebben.
Az állatkert látogatása mellett Abony idegenforgalmi nevezetességeinek (
Falumúzem, a megújult külsejű Beöthy-Kazinczy kúria [Kazinczy emlékhely - Nagykőrösi út 10.] és más még felújításra váró kúriák), és természeti látnivalóinak (Kaszáló erdő - Európa legnagyobb és védett kékvércse telepe), felkeresésével tehetjük teljessé a napot, vagy akár csobbanhatunk természetes ásványvízű strandfürdőjében. A horgászatot kedvelők több természetes és mesterséges tó közül válogathatnak kedvükre. Ezekről a lehetőségekről
Abony honlapján tájékozódhattok. Érdemes felkeresni a két másik abonyi ládát,
GCABAN-t és
GCKVTA-t is.
Rejtés
A láda
N 47° 11,013' E 20° 1,967' 93 m [GCMZOO+Láda] eredetileg a park területén volt, de mivel annak területe kisebb lett, így jelenleg a park területén kívülre esik. Amíg a láda a fizetős részen volt, egy parkon kívüli miniláda nyújtott lehetőséget az "ingyenes" megtalálásra, de ezt 2013. június 28-án megszüntettük.
Ha csak a láda érdekel, akkor indulj el a 40-es úttal párhuzamosan az étterem mellett, és az első szekérút szélességű "ösvényen" menj be. Innen már a GPS vezet :) A láda nem talajszinten van. A rejtés helyéről kérjük ne tegyetek fel képeket.
Megközelítés
Cím: 2740 Abony, Bajtárs út 1.
A Park a GCNULL-tól ~90 km-re, Szolnoktól 11 km-re található. Az Abonyt átszelő régi 4-es úton Abony Szolnok felé eső szélénél mindkét irányból jól észrevehetően ki van táblázva,
N 47° 11,032' E 20° 1,847' 92 m [GCMZOO+Letérés] itt kanyarodjunk le a bejárat felé.
Budapest felől közelítve érdemes a 4-es (E60) útról Abony előtt pár km-re a 40-esre letérni, vagy ha továbbmegyünk, Abony magasságában az újszilvási, 2009 augusztusában felújított, így már kiváló minőségű :) bekötőútról érkezhetünk a városközpontba, itt balra kell fordulni.
A 40-es úttól 150 méterre található a bejárat
N 47° 10,925' E 20° 1,857' 94 m [GCMZOO+Bejárat és Parkoló]. Ingyenes parkolás a bejárat két oldalán a kerítés mellett lehetséges.
A Szolnok felől menetrend szerint közlekedő buszjáratok megállója a park közelében van.
Természetesen kerékpár is bevihető.
Nyitvatartás
A Park minden nap 8:00 - 18:00 óra között látogatható, de zárás után sem kergetnek ki.
Belépődíjak
Az állatkert és park teljesen
magán kezdeményezésű, így minden állami és más egyéb támogatás nélkül a belépődíjakból biztosítja működését, az állatok ellátását.
belépődíjak
Egyéb
2009.08.24-étől a láda a .com-on is kereshető, TravelBug és egyéb csecsebecsék helyezhetők bele.
Legalább mi, kesserek figyeljünk légyszi, hogy árnyékosabb helyeken ne vakuzzuk szembe az állatokat, automata módban ha lehetséges tiltsátok le a vakut.
(EndreiTeam fantasztikus videója jól szemlélteti a helyzetet)
Az állatkert, legalábbis a fő része a közeljövőben Felsőlajosra költözik. Abonyban csak az állatkert kisebb része, néhány állat marad. Addig is a láda zavartalanul látogatható.
Mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk!