
A ládába TravelBug
nem helyezhető.
Ezzel a ládával egy kisvárosba, Hajósra szeretnénk invitálni Titeket. Sokáig vártunk a láda kihelyezésével, hogy igazán méltó helyet és környezetet mutathassunk be. Végül a láda elrejtésének apropóját a település központjában található - sokáig a pusztulás útján haladó -
érseki kastély felújítása és látogatóközponttá alakítása adta.
Megközelítés
Hajós Bács-Kiskun megyében, Kalocsától délkeletre található.
A kastélyhoz vezető utat a környékre megérkezve szerencsére már nem könnyű eltéveszteni, mivel sok tábla jelzi a helyes irányt.
Hajósra megérkezve célszerű a főúton maradva a templom irányába haladni, a kastély ezzel szemben található.
Autóval érkezőknek ajánlott parkoló nyitvatartási időben a kastély parkjában található, azon kívül pedig a kastély melletti kis forgalmú utcában.
A hajósi érseki kastélyról
A hajósi volt érseki kastély Bács-Kiskun megye legrégebbi, a Dél-alföldi Régió második legrégebbi kastélya.
A település központjában található egykori érseki kastélyt gróf Patachich Gábor kalocsai érsek építtette 1740-ben. A barokk épület mai formáját többszöri átalakítás során nyerte el.
A 18-19. században a kastélyt a kalocsai érsek vadászkastélyként használta, majd a 20. század elején gyermekotthont helyeztek el benne. Az idekerült árvákat apácák nevelték. A gyermekotthon fenntartója a mindenkori kalocsai érsek volt egészen 1948-ig, az egyházi intézmények megszüntetéséig. 1950. január végén a nővérek -így a gyerekek is- kénytelenek voltak elhagyni az épületet.
1954-től a kastély állami nevelőotthonként folytatta működését 1998-ig, amikor a gyermekotthon kiköltözött a kastélyból.
1998 és 2009 között a kastély gazdátlanul állt a település központjában és haladt az enyészet útján. Betört ablakok, dzsungelre hasonlító kert, málló vakolat jelezték az épület egyre szomorúbb állapotát.
2008-ban Bács-Kiskun megye EU-s pályázatot nyert a kastély turisztikai vonzerővé fejlesztésére, így készülhetett el 2010 szeptemberére a felújított Hajósi Érseki Kastély.
Az épület nyitva áll az érdeklődők előtt, állandó és időszakos kiállításokkal, különféle programokkal, szépen gondozott barokk kerttel várja a látogatókat.
Hasznos információk
A kastély nyitva tartása
https://hajosikastely.hu/nyitva-tartas/
Ez rendezvények miatt időnként változhat, aki látogatást tervez ellenőrizze a kastély honlapját!
A kastély kertje nyitvatartási időben ingyenesen látogatható.
Röviden Hajósról
Hajós népessége 2005-ben mintegy 3400 fő volt. Városi rangot 2008. július 1-én kapott.
A település elsősorban szőlőtermesztéséről vált híressé, mint a Hajós-Bajai borvidék északi települése.
A település nevét már 1366-ban oklevél említi, azonban a török idők alatt elnéptelenedik. A 18. század első felében a mai Baden-Württemberg tartományból telepítették be a település sváb lakosságának őseit, az ekkor lakatlan, mocsaras területre. A település a Habsburg időkben mezővárosi és vásártartási joggal rendelkezett. Hajós történetének legsötétebb eseményei 1946-ban történtek 450 német család kitelepítésével. Helyükre csángó magyar menekültek, felvidéki magyarok, valamint már Magyarországon élő sváb családok kerültek.
Ha időtök és kedvetek van, ajánljuk figyelmetekbe a település
egyéb látnivalóit
Hajóstól 3 km-re helyezkedik el a hangulatos pincesorairól méltán ismert Hajósi-Pincefalu, amely mintegy 1300 löszbe vájt borospincéjével egyedülálló népi építészeti látnivalót kínál az idelátogatóknak. A szőlőtermesztés és borkészítés fontos szerepet játszik a hajósi családok életében, annak szerves része. 1983 óta minden évben május végén kerül megrendezésre a nemzetközileg ismert Orbán Napi Borünnep színes forgataga a bor védőszentje, és elsősorban a vele dolgozó emberek tiszteletére. Itt megmutatkozik a hajósi emberek vendégszeretete, amely egész évben nyitott ajtókkal fogad mindenkit.
Ajánljuk a
GCHAPI láda felkeresését esetleg egy kis borkóstolással egybekötve.
A városközpont további barokk épületei (templom, parókia, gyógyszertár, régi elemi iskola, egyesületek háza) napjainkra szépen megújultak a város és az egyház összefogásának eredményeképpen.
A település temetőjének egyedi hangulatot kölcsönöznek a régi gót feliratos sírkövek.
Forrás és egyéb infók:
http://hajosikastely.hu;
http://www.hajosvaros.hu
Ládatörténet
2024. 04. 13. A láda újra kereshető! Az újrarejtésben köszönjük kedves hajósi kessertársunk segítségét. Élményteli keresést! Mucik
2022.06.19.: A láda újra kereshető.
2019.08.20.: A láda új helyszínre került, és újra kereshető.