A láda a templomtól 180 méterre kapott rejtekhelyet, egy öreg almafa egyik természetes odújában, 1,5 m magasan, fakéreggel álcázva. Mérete 12 cm hosszú és 8 cm átmérőjű. A templomtól DNY-ra 60 m-re van a tájház N 48° 9,381' E 22° 27,439' 113 m [GCcsvt+múzeum], emellett elhaladva indul egy jól kitaposott ösvény egy kis takaros, alma, szilva és diófákkal tarkított kaszálóra, amely a névadó Csaronda-patakig nyúlik. Ezen kaszáló K-i (azaz bal kéz felőli) szélén keressétek az almafák közül az egyikben... A láda azért ide került, mert rövid és kellemes sétával érdemes megnézni egyrészt a tájházat, másrészt a nyáron tündérrózsákkal és vízitökökkel díszített névadó vízfolyást.
Miért is?
Valahol nemrég olvastam, hogy Magyarországon a legtöbb középkori műemlék Győr-Moson-Sopron megyében van, ami nem csoda. A dobogó második helyén azonban meglepő módon Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll, köszönhetően Szatmár és Bereg csodálatos középkori templomaiknak. Ezek közül szeretnék bemutatni néhányat Nektek. Elsőként Csaroda középkori virágos református templomát és fa harangtornyát.
A templom
A keletelt templom a Csaronda-patak tóvá szélesedő vize mellett egy dombra épült a XIII. század második felében későromán-koragót stílusban. Szentélye egyenes záródású, keresztboltozatos, 2 gót ablak díszíti. A diadalív csúcsíves. A hajó egyhajós, fakazettás deszkamennyezetes, déli oldalát 3 román ablaknyílás tagolja. Déli főbejárata félköríves. A karcsú torony alsó szintjét kettős, felső szintjét hármas ikerablaksor ékesíti, zsindellyel borított galériás fasisak fedi. A 100 méterre lévő fa harangtornyot 1777-ben ácsolták, szoknyás, galériás, fiatorony nélküli, zsindellyel fedett.
A templom csodálatos ékessége, a belső festés három szakaszban készült. A hajó északi és keleti falán a falképek a XIV. század elejére datálhatóak, Szűz Máriát, a Szent Családot, János apostolt, Szent Kozmát és Damjánt és az apostolfejedelmeket ábrázolják. Ezeket a szenteket bizánci stílusban és mosolygós arccal ábrázolták, hasonló jókedvű szenteket máshol nem ismer a művészettörténet, ezért nevezik a műemléket a "mosolygós szentek templomának". A szentély és a diadalív freskói a XIV. század végétől díszítik a falakat, egyházatyákat, apostolokat, Szent Dorottyát, Szent Katalint és Krisztust ismerhetjük fel rajtuk. Azonban a falu és temploma a XVI. században református hitre tért át, a szenteket ábrázoló képeket lemeszelték (nem leverték! így megőrződtek), és az egész templomot kívül-belül csodálatos piros-kék virágos-leveles díszítőfestéssel borították be 1642-ben. Ezek reneszánsz ihletésűek, rendkívül hasonlítanak a közeli Márokpapi és Lónya (GCLONA) ornamentikus virágos díszítéséhez, a festett virágos kazettás famennyezetekkel (Tákos GCTACS, Csetfalva GCCSET, Szalóka, Gyügye, Sonkád, Csenger GCCSKT, Csengersima GCCSST) a Felső-Tiszavidék jellegzetességei és gyöngyszemei. Ezeket a motívumokat (virágokat és leveleket) láthatjuk viszont a szatmári és beregi keresztszemes hímzésekben.
Nyitva tartás
Templom: április 1. és október 30. között: 10:00-18:00, november 1. és március 31. között előzetes bejelentkezéssel
belépő: felnőtt: 250,- Ft diák, nyugdíjas: 200,- Ft
Telefon: 45/484-905, 20/444-76-24
Tájház: április 1. és október 30. között: 08:00-18:00, november 1. és március 31. között: 10:00-14:00.
Telefon: 45/484-801 45/484-883
Természeti környezet
A falu határa a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet (leendő nemzeti park) része, gyertyános és égeres tölgyerdőkkel, tőzegmohás dagadólápokkal, hagyásfás legelőkkel, tündérrózsás és vízitökös holtágakkal.
Középkori Templomok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ládasorozat tagja. A sorozat minden ládája önállóan kereshető és logolható, nincs záróláda ahol szükség lenne a jelszavak részleteire.
A sorozat pontjai: 1, Csenger középkori temploma (3532, GCCSKT) 2, Csaroda virágos temploma (3595, GCcsvt) 3, Márokpapi középkori temploma, a Bereg ékszerdoboza (3596, GCmpkt) 4, Csegöld, Görög katolikus középkori templom (3639, GCGKKT) 5, Jánkmajtis középkori temploma (3640, GCJMKT) 6, Gyügye Európa Nostra-díjas középkori temploma (3641, GCKTGY) 7, Árpád-kori templom, Szamostatárfalva (3643, GCSZTF) 8, Szamosbecs Református temploma (3644, GCSZAM) 9, Hermánszeg, Református templom és fa-harangláb (3645, GCRTFH) 10, Szamossályi ferde tornyú temploma (3646, GCSZST) Forrás
Szatmáriné Mihucz Ildikó: Középkori Templomok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kelet Press kiadó, 2000, 108-109. oldal
Sisa Béla: A Kárpát-medence fatornyai, Múzeumfalu Baráti Köre Nyíregyháza-Sóstófürdőn, 2001, 207-208. oldal
Wikipedia.hu: Csaroda
Műemlékem.hu: Református templom Református fa harangláb
Hortobágyi Nemzeti Park honlapja: Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet
A ládát és a ládaoldalt lemente (Dr. Tóth Levente) felhasználó hozta létre, váratlan halála miatt átvettem a ládákat, hogy ne merüljön feledésbe, és neki állítson emléket.
A rejtésen és a leíráson nem változtattam.'
Állapot: kereshető
1 játékos jelölte kedvenc ládájának
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
+
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Négy napos kirándulásra érkeztünk Sirgalahad, lelcache és Fidorka társaságában az ország keleti végére. Tartalmasan telt el az idő, sok érdekes helyet láttunk, rengeteg szép templomot és kúriát meglátogattunk, bringáztunk a Tisza és a Szamos töltésein, eveztünk az Öreg-Túron és a keleti megyék magas pontjait is megkerestük. Részemről a 4 nap termése összesen 54 ládatalálat.
1.nap, 3/54
Kedves kis templom, nekem tetszett. A túra során a 2. templom amit megtekintettünk.
Régóta szerepelt a terveink között, most végre ide értünk.
A látogatóközpont idegenvezetője fantasztikus előadást tartott a templomról. Érdemes meghallgatni.
Köszönjük a rejtést.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.9]
A hosszú hétvégét kihasználva Nyíregyháza kiinduló ponttal, az észak-keleti régió két magassági pontját vadásztuk le, jó sok egyéb találattal, köztük nem egy bakancslistás hellyel... 30/4.
A következő úticél egy igazi bakancslistás hely volt - és most végre megérkeztünk...
A kiváló állapotban megmaradt, egészen egyedi történettel bíró templomot idegenvezetővel sikerült megtekintenünk, és így sok-sok érdekes információt ismerhettünk meg - köszönjük! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, ha eljön idáig, nem menjen el csak találattal, szánjon időt a templom belső megtekintésére: a mosolygós szentektől, az életfa motívumokon keresztül a szószékkoronáig - minden egy csoda...
És ha már templom, akkor következzen Márokpapi...(GCmpkt)