Kihasználandó az október 23-i hosszú hétvégét, és a mára még (talán) elfogadható időjárás előrejelzést, belevágtunk ebbe a - nomen est omen! - régóta halogatott túrába. Kissé tartva a nevétől azért jól felkészültünk előre: megnéztük a fotókat, elolvastuk a logokat, próbáltuk megfeleltetni a térképnek.
Az ajánlott parkolóban valami népünnepély lehetett: ennyi embert még nem láttam itt! Alig akadt négykeréknyi hely Geopel számára. Hallgattunk a rejtőre és a Z+ jelzésen indultunk el. Jól tudjuk már, hogy egy meredek oldalban felfelé mászni bár lihegős, de mégis jobb, mint leereszkedni a sokszor csúszós talajon. Utunk eleinte eseménytelenül telt - gyönyörködtünk a már sárguló-aranyló fákban a lightosan emelkedő terepen haladva. A közelgő hidegfront már éreztette hatását, a hatalmas fák hajladoztak a megélénkülő szélben. A fanyűvők gépeinek hatalmas kerekei által felszántott út sok helyen sáros volt, a mély bevágásokat kerülgetve elméláztunk azon, amin már annyiszor: mi nem helyezhetünk ki egy ládát a jelzett turistaúttól öt méternél messzebb a "taposási kár" miatt - ezek meg szerte-széjjel cseszik az erdőinket, mert nekik szabad! Persze a vadászok terepjáróval kigyúrt csapásai is megérnének egy misét... A NP-ok kettős mércéje, az "egyenlő bánásmód" totális hiánya azért elég dühítő! Az egész út során számtalan láthatóan kivágott, de otthagyott hatalmas törzset, törzs darabot láttunk rendetlenül, szétdobálva - ez az értelmetlen pusztítás mire jó...?!
A láda előtt nem sokkal a tanösvényről jobbra térő leágazás megtréfált bennünket: a terepen úgy látszik, hogy arra visz az út. Átmásztunk egy nagy fán, ami kereszten feküdt az ösvényen, majd rájöttünk, hogy rossz felé haladunk... újra megmásztuk a méretes fatörzset majd az itt már alig látható csapást követve kapaszkodtunk tovább a rejtek felé. A sziklákhoz elérve Dóri letáborozott egy alkalmasnak látszó nagy kövön, én pedig minden felesleges cuccot lerakva elindultam felfelé. Azt mondják, az életben mindenhez szerencse kell - és így van ez a geocachingben is! A görbe fát éppen, hogy csak elérve kerestem a következő lépésem helyét, amikor "ismerős" hasadékot pillantottam meg az orrom előtt a sziklában. Belekukkantottam - és tényleg ott volt benne a láda! Tartottam a megtalálás nehézségétől ilyen terepen, de ez nagy mázli volt - keresés tulajdonképpen nem is történt, csak felmásztam oda és belogoltam. Tetszett a hatalmas szikla-alakzat, bár hagyományos értelemben vett kilátás valóban nincs. Természetesen ilyenkor figyelni kell, hova lép az ember, meg rohanni sem tanácsos, de ezzel együtt egy pillanatra sem éreztem a felmászást veszélyesnek, vagy túl nehéznek... Visszaereszkedve ettünk egy szendvicset és demokratikusan úgy határoztunk, hogy időben jók vagyunk, erőben is - irány tovább, felfelé, a piros jelzés felé!
Ez a legnehezebb szakasz, a ládától a turistajelzésig tartó ~250m. 10-20 méterenként bizony megálltunk lihegni, de másztam én már ennél meredekebben is!
A széles erdészeti útra felérve balra fordultunk és az előzőekhez képest sétálva haladtunk a piroson visszafelé. Gyomrom egyre többször figyelmeztetett a még hátizsákomban lakozó szendvicsre, valami alkalmas leülőhelyet kezdtünk nézni. Végül nagyon jó kis helyet találtunk egy leágazó erdészeti úton, farakások mellett a N47 17.634 E17 43.056 koo-n: asztal és két szék is volt, talán a fanyűvők csinálhatták maguknak. Elfogyasztottuk maradék elemózsiáinkat és megkönnyebbült hátizsákkal bandukoltunk tovább.
A PB barlang jelzésnél balra letértünk és lemásztunk az Odvaskői barlanghoz, ahol már jó rég jártam. Denegérék nem voltak otthon, de azért bementünk körülnézni. A sok magas lépcsőn való leereszkedés már egyikünknek sem esett jól, örültünk, amikor újra sík terep került alánk. A parkolóban még mindig telt ház volt, már az út szélén is végig álltak a kocsik.
A teljes túra 8,7km lett, 290m szinttel. Jól éreztük magunkat a kellemetlenül erős szél ellenére is, nyáron talán nehezebb lehet, de ilyen időben nem volt túl nehéz.
Köszönjük: NZs & Dóri
A loghoz feltöltött track: adatlap, TUHU.