15x10x5 cm-es doboz, egy nagyobb fa talajszinti odvában.
A ládába TravelBug helyezhető.
Nyaralni mentünk egy - papíron - teherautóval. A kiszemelt Novi Grad határátkelőn viszont a bejegyzés miatt nem engedtek át, ezért jelentős kerülőre kényszerültünk. Biztosan lett volna egyszerűbb megoldás, de a D6-os út mellett döntöttem, azonban a térképen főútnak látszó vonal a valóságban néha eltért a definíciótól. (Ez leginkább Donji Zirovac közelében lett feltűnő. Persze az is lehet, hogy csak a felújítás munkálataiba futottunk bele.)
A kényszerű kitérő miatt jutottunk el Gvozdansko házai közé, ahonnan csak egy pillantást tudtam vetni az erdőben rejtőző vár romjaira. Azonnal megfogott!
A történet szerint Gvozdansko erődített városa a Zrinski birtokon épült. A forrásokban először 1488-ban jelenik meg a település, de a fellegvárról csak 1509-ben tesznek említést.
Ferdinánd király 1542-ben horvát-szlavón-dalmát bánná nevezte ki Zrinski Sigetskit, akinek ezüst- és ólombányája, valamint pénzverdéje is volt. 1577. október 3-án kezdődött Gvozdanszkó ostroma. Ferhát pasa 10.000 főre gyarapodott török seregével szemben a várban Damjan Doktorović kapitány, Nikola Ožegović és Andrija Stepšić parancsnoksága alatt mintegy 300 védő, többségük bányász, a vár állandó őrsége, valamennyi horvát végvári vitéz, valamint 250 környékbeli jobbágy, asszonyokkal és gyermekekkel állt szemben. A védők a szűkös élelem és elégtelen felszerelés ellenére minden megadási felszólítást visszautasítottak. Amikor végül 1578. január 12-13 éjszakáján az erődben minden tüzet eloltottak. A reggeli támadás során a törökök bejutottak az erősségbe, és az erőd védelmezőit megfagyva, holtan találták meg. A védők inkább éhezésben és hidegben haltak meg, mintsem átadták volna várukat. Ferhád pasát lenyűgözte a látvány, és a védők hősiességének tiszteletben tartásával megengedte a papoknak, hogy a halottakat a keresztény szertartás szerint temessék el.
A horvát seregek a várat még ebben az évben visszafoglalták, de a keresztény seregben kitört kolera miatt újra török kézre került és csak 1635-ben szabadult fel végleg.
Az Una folyóra mentünk Boszniába egy 5 napos evezéses hosszú hétvégére. Első nap a lehaladásé volt. Korán, hajnali 3-kor elindultunk mugli barátaimmal, és útba ejtettünk jó néhány érdekes, leginkább váras ládát.
Ez volt az ötödik helyszín. Zrin várától (GCZRIN) jöttünk kocsival úttalan utakon. Azt hittem, soha nem érünk ide. A GPS meg a Waze is aszfaltutakat tervezett be, de egy csomó helyen köves, sóderes, nem is útnak látszó helyeken araszoltunk előre. Többször vissza is fordultunk, hogy megkeressük a kevésbé szar idejutási lehetőséget. De egyszer csak sikerült ideérni.
Az egyes parkolónál álltunk meg, és a leírást követve közelítettünk a vár felé. A ládáig viszonylag sima volt az út, de a várhoz már nem jutottunk fel. Olyan hatalmas szedres-csalános dzsindzsa volt, hogy egyszerűen nem tudtam rajta áthatolni, pedig több irányból is próbálkoztunk. A láda felől tűnt a legígéretesebbnek, de nem tudtam elérni a várfalat, pedig egy ösvény szerű részt is sikerült találnom. De a szeder nem engedett fel. Viszketve és véresen indultunk el a vár alatt egy másik, kitáblázott ösvényen, amin eljutottunk a vár átellenes oldalára, de fel a várhoz már innen sem vezetett út. Elfogyott a szederrengetegben. Innen már meg sem próbáltunk felfelé kapaszkodni, mert teljesen reménytelen volt. Szóval alulról jól megnéztük, meg lefényképeztük, és visszaereszkedtünk a kocsihoz. Gondolom télen, vagy kora tavasszal bevehető a vár, de ilyenkor esélytelen.