"A csodák odakint történnek!" mottót választottam magamnak.
De van új "kedvenc" is, így hangzik:
"Tartsd távol magadtól a negatív embereket. Minden egyes megoldásra van egy problémájuk."
Van
arcom, nevem, e-mail címem, telefonszámom és becsületem. "Régebben" ez teljesen alapvető volt, de a mai világban már "értékként" lehet tekinteni ezek meglétére.
Fórumot - mint a nyugalom megzavarására alkalmas eszközt, sok negatív, frusztrált emberrel -
nem olvasok, így a fent megadott elérhetőségeimen (e-mail, telefon) vagyok elérhető.
___________________________________________________________
Véleményem a geocaching jelenlegi állapotáról (2019.06.16) >>>
Kedves Geoládászok!
Már egy ideje érik bennem, hogy kiírok magamból pár régóta érő gondolatot a geocaching.hu-val kapcsolatban. Ennek oka elsősorban az a megfigyelés, hogy vannak bizonyos folyamatok és tendenciák, amik nem adnak túl sok bizakodásra okot.
Ide s tova több mint 15 éve játszom a geocaching-et (eleinte a .com-ot is űztem, de azt sok évvel ezelőtt otthagytam, okait anno leírtam, most erre nem térnék ki).
A következőkben igyekszem röviden (utólag látom, hogy ez nem sikerült ), végigmenni a „kedvezőtlennek” tartott jelenségeken (a sorrendiségnek nincs jelentősége):
Egyre több a „játékos” de egyre kevesebben rejtenek, tartanak karban
Miért baj ez? Nos, 10-15 évvel ezelőtt örültünk minden a játékba bekapcsolódó embernek, aki részévé vált a KÖZÖSSÉGNEK, bekapcsolódott a fórumokba, ládákat rejtett és szép logokat írt. Ma – elsősorban a GPS képes mobiltelefonoknak köszönhetően, illetve a közösségi média elképesztő terjedése okán – nem túlzás, hogy tömegek számára vált ismertté és elérhetővé a geocaching. Ők (és itt V_Gábor statisztikáira hivatkoznék) már mobil alkalmazással játszanak, ott olvasnak ládaleírást, azzal navigálnak és ott is jelentik be – általában semmitmondó – bejegyzéseiket (log). OK, de mi bajod van ezzel, kedves Mikulás? Nos, az, hogy rosszindulató feltételezésem szerint ezen játékosok egy jelentős része nem olvasott el semmit a honlapon: sem a játék alapvető szabályaival, de az illemekkel, szokásokkal, íratlan szabályokkal bizonyosan nem volt lehetősége megismekedni. Emiatt „másképp” játszik. Következmény: lelakott, kifosztott ládák, gondatlan visszarejtés és a karbantartás hiánya. Nem igen tudom eléképzelni, hogy ők javító készlettel, pótládával szaladgálnának. Ezt a jelenséget sokszor megneveztük: felhígulásnak aposztrofáltuk. Az is, nem kérdés.
A fentiekből fakad az a tény, hogy a játékosok egy részében (rengetegen vannak és egyre többen) nem tudatosodik, hogy ez egy KÖZÖSSÉGI játék. A ládák nem maguktól születtek, nem természetes a létezésük és bizony ez a játék nem „alanyi jogon” jár. Ezt egy lelkes közösség hozta létre és üzemelteti ma is. Ugyanezen közösség egyesületi formában is működik, mely nélkül (és ebben 100%-ig biztos vagyok) a gc.hu ma már nem létezne. Hisz’ ki üzemeltetné ingyenesen a szervert? Ki szervezne nivós összejöveteleket, eseményeket? Ki szerkesztené a weblapot? Sorolhatnám. Persze lehetne mondani, hogy .com is működik egyesület nélkül. Persze. Üzeleti alapon. De ezt mi anno – a gc.hu közössége – elvetettük. Azt mondtuk, hogy a gc legyen ingyenes, közösségi játék.
Számomra az arctalan, névtelen (sokszor kamu elérhetőséget megadó) játékosok, akik a játékból csak kivesznek, de nem tesznek bele semmit, soha a közösséget nem keresik sem virtuális formában, sem eseményeken való részvétellel, közösség építéssel, nem része a GC közösségnek. Ez keménynek hangzik. És az is. Őket élősködőnek tartom, olyannak, mint egy bolha a kutya testén, mely ugyan a kutyával együtt mozog, de nem szimbiózisban él vele, hanem kihasználja azt, a vérét szívja, de csak a saját hasznát lesve. Paraziták. Tudatosan vagy tuddattalanul, de azok.
Az arányaiban egyre kevesebb lelkes, a közösségi érdekeket és (illem)szabályokat követő játékos nem tudja ellensúlyozni hosszú távon a játékért és/vagy az egyesületért semmit tevő, öncélú mobilnyomkodó ládát kereső (de nem ládász!) tömegeket. Nem fogjuk tudni a lépést tartani velük: nem tudjuk nevelni, tanítani őket (mivel elérhetetlenek) és nem tudunk lépést tartani a kártevésükkel sem, azaz nem tudjuk olyan ütemben pótolni és karbantartani, ajándékokkal feltölteni a ládákat, amilyen ütemben ők „lelakják” azokat. Don Quijote harca a szélmalommal...
A fentiek fényében számomra erősen megkérdőjeleződik, hogy hasznos volt-e reklámkampányokat folytatni a geocaching népszerűsítéséért? Bár – gyorsan hozzáteszem – hogy elsősorban nem ezeket tartom felelősnek a helyzet kialakulásáért, bár kétségtelen, hogy felgyorsították a folyamatot.
A felhígulás egyébként más mellékjelenségeket is magával hozott, melyeket csak a vak nem vesz észre: a kényelmes, okostelefon nyomkodó tömegek elsősorban nem a túrázós, nehezen megközelíthető, sportértéket adó ládákat keresik (pl. hegyekben), hanem a könnyen elérhető városi és egyéb ún. „drive-in” dobozokat és ritkább esetben a mozgó ládákat. Egy-egy manapság megjelenő túrázós ládára kb. annyian mozdulnak rá egy éveben, mint tíz évvel ezelőtt, de azóta (papíron) megsokszorozódott a geocachinget játszók száma. Elgondolkodtató.
Sajnos az egyesületen belül is vannak gondok. Ezek már szubjektívebbek és vitatottabbak, de azért szólok erről is. A moderátori csapat összetétele is változik. A moderáció egyre liberálisabb (nem politikai értelemben vett liberalizmus). Ahogy páran említették: ma már gyakorlatilag bármilyen ládát át lehet nyomni a moderáción, csak elég vastag bőr kell hozzá. Ha kellően erőszakos és kitartó vagy és felemeled a telefont és körbe hívod a moderátorokat, egyesével meggyőzve őket, akkor sikered lehet. A közösség olyan új moderátorokat is bejutattott a 12 közé, akik nyíltan nem, de a moderátori fórumon már egyértelművé tették: a régi moderátorok felett eljárt az idő, új szelek jönnek és bizony lépést kell tartani a „korral” és meg fog változni a geocaching.hu játék. Remek! A kérdésem csak annyi: ki szeretne változást? Valóban változást szeretne a közösség? Szeretnénk, ha tömegesen jelennének meg olyan ládák, amiket korábban kimoderáltunk egy évtizeden keresztül? Mindenféle követhetetlen tematikájú mozgó (tömegesen), minden „tucatszám létező” barokk templomhoz, szoborhoz láda kerüljön? Sorolhatnám az elképesztőbbnél, elképesztőbb ötleteket, melyek eddig kizárólag azért nem jelenhettek meg a gc.hu oldalon, mert (még) létezik egy nagyon halovány többsége azon moderátoroknak, akik erre nemet mondanak. A legutóbbi GCELET láda is erősen megosztotta a közösséget. Véleményem szerint a megosztó ládáknak nem szabadna megjelenniük. Maradjunk a kaptafánál és a minőségnél. Ha kevesebb láda jelenik meg, akkor legalább azok simuljanak bele a minőségi kínálatba és igyekezzünk a meglévő ládákat és ládaoldalakat szinten tartani. Sajnos azonban az igénytelen tömegek, igénytelen ládákkal és ládahelyekkel (csak gyalogolni ne kelljen!) is beérik, így előbb-utóbb olyan moderátorokat fognak bejuttatni, akik az ő érdekeiket fogják képviselni. Nem adok egy-két évet és a moderátori testületen belül meg fog fordulni az arány és a „régimódinak” titulált kemény mag kisebbségbe fog kerülni. A következmények: sok új láda, de azok már nem állják meg a „virtuális utiköny” szintet, egy jelentős csökkenés lesz a színvonalban (lásd .com-os folyamatok tíz évvel ezelőtt). Tömeges rejtések, számtalan értelmetlen mozgó láda, amelyre persze a „pontért” rá lehet járni. Ők azok akik minden megmozdulásukért ládatalálatot – lehetőleg sokat - szeretnének. Ennek következtében a minőséget, elsősorban természeti értékeket, testmozgást kedvelő játékosok egy része megcsömörlik és hátat fordít az elértéktelenített játéknak (ők azok, akik ma fentartják a rendszert!) és egyre több okostelefon nyomkodó lesz, akik garanciát nyújtanak a játék további lejtmenetéhez... Csak azt nem értem, hogy ők miért nem a .com-on teszik mindezt? Az az irány, amit ez képvisel már létezik: GPSGames és gc.com. Oda kellene menni játszani, de ezt nem teszik: a gc.hu-t szeretnék ugyanarra a sorsra juttatni...
Ez szomorú. Ugyanakkor – ha átgondolom – hogy számomra mit adott ez a játék az elmúlt 15 év alatt, akkor elégedetten dőlhetek hátra: számtalan ismerőst, jó barátot (Soprontól Debrecenig), hihetetlen sok kalandot, élményt, közös perceket. Sok-sok legyalogolt, lekocogott vagy leevezett kilométert. Rengeteg megmászott hegycsúcsot, felkeresett vízesést és forrást. Csodás helyeket, épületeket, melyek felsorolása szinte lehetetlen. Jelenleg huszonakárhány kereshető láda van országhatáron belül, melyeket még nem találtam meg és kb. 100 külföldi. Számomra ez a játék – bizonyos szempontból – végetért. Ennek saját magam és az elmúlt 15 év játékstílusa az oka és ez jól is van így. Felkeresem még a maradék dobozt – elsősorban a magashegyi külföldi ládák és azok vonzanak – amelyek valós értéket és/vagy sportértéket jelentenek és annyi. Ma már többet túrázom, gyalogolok, vizitúrázom és kirándulok olyan helyken, ahol nincsenek gc.hu ládák. Kicsit szűk lett ez a világ nekem...
(Sajnos magam már nem rejtek újabb dobozokat, mert nem tudnám felelősen vállalni karbantartásukat és inkább új helyeket látogatok meg, mint vissza-vissza térek egy-egy helyre, pedig rengeteg hely kiáltana ládáért!)
Szintén nem fogok lealacsonyodni oda, hogy nomális ládák hiányában vad mozgóláda vadászatba kezdjek, csak hogy legyen elég „megtaláltam” bejegyzésem. Nem fogok továbbra sem „rájárni” a lakhelyem közelébe járó mozgókra, mint zöld légy a döglött macskára. Nyolcadik éve tartom magam ahhoz, hogy egy mozgó egy éveben történő felkeresése pontosan elégséges ahhoz, hogy távol tartsam magam ettől a geocachingtől kicsit idegen és elvtelen játékformától. Nem ugyanazt a játékot játszuk! Örömmel tölt el, hogy nagyon sok komoly játékos „nagy név” csatlakozott azóta is ehhez a gondolathoz. Felnézek rájuk!
Óriási köszönettel tartozom a rejtőknek, a társaknak és mindenkinek, aki ebben a közösségben építő munkát végzett! Jól szórakoztam 15 évig. Sokat tanultam Tőletek, sokatokkal kerültem remek kapcsolatba, tartalmasakat beszélgetve! A játék, amit közösen hoztunk létre és építettünk folyamatosan, remek. Hogy ez így marad-e? Nem tudom, de a több száz normális játékos érdekét szem előtt tartva, remélem. Rajtatok (is) múlik! Tessék elgondolkodni! (2019.06.16)
___________________________________________________________
Blogbejegyzéseim vízitúrákról ::időről-időre frissül::
___________________________________________________________
YOUTUBE csatornám - Mikulás vízitúrák
___________________________________________________________
Kezdetek...és ma >>>
A geocachinggel
2004 májusában, Visegrádon találkoztam először, ahol megtaláltam első, de nagyon úgy tünik, hogy nem utolsó ládámat. Első látásra szerelem volt. Azóta bejártam az országot, sokat láttam és számos ismerőst, barátot köszönhetek a játéknak. Mostanában már ritkán járom magányosan a természetet geoládákat kutatva. Szabadidőmet leggyakrabban
feleségem vagy a GC által megismert barátaimmal töltöm, legyen az gyalogtúra, klettersteig, kerékpározás vagy akár egy kellemes vízi kaland...
2012/2013: A GCkupának köszönhetően számomra a geoládázás erősen eltolódott a bringás ládakeresés és ezáltal a kerékpáros sport irányába :-)
2018/2019: A GCkupát már nem játszom évek óta (ettől függetlenül remeknek tartom. A NAGYOK játékának és nagyjából az egyetlen értékelhető teljesítménynek a gc.hu-n belül). Sajnos nem tudok elég időt/elszántságot áldozni erre már. Érdeklődésem a vizitúrák, via ferrata és magas hegyek valamint a gc.hu rejtési területén kivüli világ felfedezése irányába tolódott.
2020 tervek: (vad)vizitúra minden mennyiségben, magashegyi túrák, GC.hu téglalapon kívüli csodák meglátogatása :-) A GC már csak mint "mellékes hobbi" játszik szerepet, de nem fordítok hátat a játéknak (valamint moderátorként segítem az MGKE-t). Blogírás egyes emlékezetes vizitúrákról (lásd linkeket fent 2019 és 2020-ra).
___________________________________________________________
Mozgóládák >>>
2012 óta - a(z akkori) gc.hu élbollyal egyetértésben - egy mozgót évente csak egyszer keresek fel, hogy ne az értelmetlen és elvtelen ponszerzésről szóljon ez a játék. A mozgókra (pontszerzés céljából) rendszeresen rájáró "játékosokat" őszinte szívből megvetem... Náluk már csak a "nettalálatokat" "megtaláltam"-ként bejelentők szánalmasabbak.
___________________________________________________________
Bordásszíjas kerékpár >>>
2013 februárjában
írtam egy 8 részes blogbejegyzés sorozatot kerékpár agyváltó, bordásszíj témában. Itt olvashatjátok:
1 2 3 4 5 6 7 8
2014. január: Írtam egy kis
beszámolót egy év és bő 5.000 kilométer bordásszíj használat után...
azután 2017-ben is írtam egy
újabbat... No, azóta is változatlan a helyzet...
...illetve nem teljesen, mert 2017 tavaszán, majd 2020 februárjában újabb tapasztalatokkal lettem gazdagabb, amit meg is osztottam azzal a kb. 22.000 olvasóval, akik elolvasták a blobejegyzés sorozatot:
ITT olvasható
___________________________________________________________
Eddigi GPS-es kütyük >>>
1. Garmin eTrex
Venture (2004.05. - 2005.10., kb. első 800 megtalálás)
2. Garmin GPSmap
76CS (2005.10.-2006.06., kb. 300 megtalálás)
3. Garmin GPSmap
60Cx (szinte kereken 4 évig, kb. 1500 megtalálás + 500 .com + 428 GG) (2006.06 - mai napig :))
4. Garmin
Edge 305 - (2009.05. nyeremény a tatai GG versenyen - 2012.03. Bal3 barátomnak ajándékoztam)
5. Apple
iPhone 3GS (2009.dec. - 2012.okt.)
6. Garmin GPSmap
62s (2010.08.03 - 2018.11.13) - 2104 geoláda megtalálás
7. Apple
iPhone 5 (2012.10.01 - 2016.11.13)
8. Smarty
BX-1500 HD fedélzeti kamera (2013. 04. nyeremény a DEocaching rendezvényen - ...)
9. Garmin
fēnix (2013.11 - 2015.05)
10. Garmin
Virb Elite (2013. Mikulás - ...)
11. Garmin
fēnix3 silver (2015.04.01 - 2023.01.06) - az egyik legjobb kütyüm valaha!
12. Apple
iPhone 7 (2016.11.13 - 2019.12.18)
13. Garmin GPSMap
66s (2018.11.13 - ...) - ez a 62s-hez képest egy ipari hulladék :-( teljes tévedés...
14. Apple
iPhone 11 (2019.12.18 - 2022.10.14)
15. Apple iPhone 14 Pro (2022.10.14 - ...)
16. Garmin
fēnix3 7X Sapphire (miután a fenix3-at majd' 8 év után Bal3 barátomnak adományoztam) (2023.01.06 - ...)
___________________________________________________________
Versenyeredmények >>>
VII. GCFV - 2005 tavasz:
Péliföldszentkereszt: 4. hely
VIII. GCFV - 2005 ősz:
Aggtelek: 3. hely /Fűkockával
IX. GCFV - 2006 tavasz:
Bonnya: 5.hely
X. GCFV - 2006 ősz:
Apátistvánfalva: 2. hely /@daviddal
XI. GCFV - 2007 tavasz:
Bér: 6.hely
XII. GCFV - 2007 ősz:
Komlóska:
1. hely
(voltam hát 1.-6.-ig minden helyezésen :))
XIV. GCFV - 2008 ősz:
Hortobágy:
1. hely
XV. GCFV - 2009 tavasz:
Gyenesdiás: 2. hely
XVI. GCFV - 2009 nyár:
Mátra: 2. hely (kizárással...)
XXI. GCFV - 2011 tavasz:
Medves:
1. hely /macikupaccal
X. éves a GC.hu - 2011 nyár -
Pákozd: 5. helyezés (eléggé "rendbontó" geoversenyen/játékon) macikupaccal
XXIII. GCFV - 2011 ősz:
Kővágószőlős:
1. hely /macikupaccal és Ádámmal (Fonte Jr.)
DEocaching - 2012 március 10.
Debrecen:
1. hely (profi kategóriában)
XXV. GCFV - 2012 ősz:
Balaton-felvidék: 4. helyezés bringás kategóriában, gyalogosban nem indultam.
DEocaching - 2013 április 20.
Debrecen:
1. hely (profi kategóriában) macikupaccal
DEocaching - 2014 április 26.
Hajdúszoboszló:
1. hely a profi kategóriában (macikupaccal) és
1. helyezés kerékpáros kategóriában
XXVIII. GCFV - 2014 ősz:
Ásotthalom: 2. helyezés gyalogos kategóriában és bringásban is.
XXX GCFV - 2015 ősz:
Tata retro:
1. helyezés
1. GPSGames verseny: 2008.05.03
Gánt:
1. hely
2. GPSGames verseny: 2008.09.06
Sarud: K.O. :(
3. GPSGames verseny: 2009.05.16
Tata: gyalogosban: 2. hely, kerékpárosban:
1. hely
5. GPSGames verseny: 2011.08.13
Sarud:
gyalogosban:
1. hely, kerékpárosban: 2. hely
IV. Veszprémi Geokesser Találkozó és Túraverseny -
Felsőörs 2008.09.20 - Gyalogos, egyéni
1. hely
V. Veszprémi Geokesser Találkozó és Túraverseny -
Csesznek 2009.05.09 - Gyalogos, egyéni
1.
II. Zalaegerszegi Geokesser Találkozó és Verseny - Zalaegerszeg 2008.11.08 - Egyéni
1. hely
III. Zalaegerszegi Geokesser Találkozó és Verseny (Kustánszeg) - 2. hely
___________________________________________________________
Bringás versenyek/GCKUPA >>>
Kalandtúra Két Keréken (K3) -
2012 Karancs-Medves:
Sprint Csapat kategóriában (scele barátommal) "Agyváltós meg a Fullys" formációban:
1. helyezés
Kalandtúra Két Keréken (K3) - 2013 Gerecse:
Sprint kategóriban (scelével) "A Bordásszíjas meg a Fullys" formációban: 3. helyezés
2012 KERÉKPÁROS KUPA - 2. helyezés: 500 geoláda megtalálás 9 hónap alatt, 979 geoládapont érintésével
2013 KERÉKPÁROS KUPA -
1. helyezés: 2011 geoládapont érintése 11 hónap alatt
Véleményem a GCKUPÁról: ez nem a piti pontvadászok/fórumos szájkaratésok játéka, hanem a komoly játékosoké ("nagyok játszótere"), akik ezt a játékot a terepen űzik. Ez a gc.hu legkomolyabb vetélkedése és teljesítménye. Kalapom emelem előttük!
___________________________________________________________
Aktivitás egyéb "játszótereken" >>>
___________________________________________________________
Kétezres "geoláda trófeáim" (37/53) >>>
...és a hiányzók:
___________________________________________________________
Magashegyi "top10" >>>
A végére álljon itt egy sok szempontból érdekes kis statisztika azon játékosokról, akik 1500 illetve 2000 méter feletti ládákat kerestek meg. A top10-re szűkítettem és a 2019.10.07-i állapotot tükrözi. A statisztikához az adatbázist gusty biztosította, én meg feldolgoztam. ABC sorrendben vannak a nevek, szándékosan, mert nem a "rangsor" a lényeges. (Pl. erre a listára a nejem, "Zsu." is felfért :-))
___________________________________________________________
'Valódi' top 100-as játékosok statisztikája>>>
Bár egyre kevésbé érdekesek számomra az olyan statisztikák, melyeket nem magam hamisítottam (Churhill után szabadon), de Old Eye játékostársunknak köszönhetően végre elkészült (kösz', hogy felhívtátok rá a figyelmem!) egy érdekes statisztika, mely kiküszöböli a mozgóládázás nem kívánatos, torzító hatásait. Ennek több értelmét látom, mint a 'Megtaláltam' statisztikának.
Top 100 legtöbb geoláda megtalálással rendelkező játékos___________________________________________________________
Gusty féle statisztikák