A láda jelszava a megadott koordinátán található kb 150 cm magasan egy fa szikla felőli oldalán 6 karakteres (5 betűs), egy folyókhoz kapcsolódó foglalkozás.
A ládába TravelBug NEM helyezhető.
Megközelítés
Busszal: Miskolcról a 15-ös busszal Ómassáig, onnan az egymás mellett futó K és K+ jelzésen északnak, 2 km kaptató. (Útközben van egy másik Látó-kő is és egy geoláda a Gcmedt is.) A jelzések egyenesen a sziklához vezetnek.
A Bükk fele autózva hallgattunk egy beszélgetést az erdei iskolákról. Ott mondta el egy szervező, hogy a gyerekek szerint az erdei iskolához három dolog kell: chips, kóla és térerő. Ajánlom ezt a ládát minden így gondolkodónak és persze mindenkinek, aki ezen a koron (kóron) már túl van.
A Látó-kövek a Bükk-fennsík déli részén húzódó kövek (Három-kő, Tar-kő, Cserepes-kő, Pes-kő) északi rokona, hasonlóan pompás kilátással, de sokkal öregurasabb megközelítéssel. A sziklára egy kicsit mászni kell, de nem vészes, a lányom először félévesen járt fenn (kenguruban), most kétévesen kis segítséggel egyedül jött fel. Az éjszakai és ködben történő ládakeresés jelentősen csökkenti a hely élvezeti értékét.
A Bükkről többet olvashatsz a Tar-kői láda leírásánál, én csak szubjektív dolgokat tudok sorolni, a legszebb, legváltozatosabb, legvadregényesebb hegységünk. Ez a hely csak egy a több tucat közül, ami megér egy látogatást, ládával vagy anélkül. A szűk völgyek és sűrű erdők persze megkeserítik az elektronika rajongóit, se rádióadás, se térerő, se műhold. Kivéve itt, a sziklán. De érdemes levenni a szemünket a kijelzőről, aki mégse teszi, sose tudja meg, mit hagyott ki.
"Mostanában"
2008. október 30-án hatalmas vihar söpört át a környéken, ami ebben a sávban sok fát kidöntött, a kidőlt fák elszállítása teljesen nem történt meg, ezért fokozott óvatossággal közlekedjetek az erdőben és a sziklán is.
Köszönöm az eredeti rejtők (Fruzsa, Csaba, Juckó) és későbbi ládagondozók (zayd) munkáját.
skiccpausz
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Csongi és Zazu segítségével. Az elé nőtt fa eléggé eltakarja a feliratot. M1 közelében érdemes keresni. [Geoládák v4.5.9]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! hat a tabla nem olvashato, egy csere raferne... a talalos kerdesnek meg mi ertelme, ha konnyu, akkor inkabb kerj kotelezoen fenykepet a bekuldoktol...tavaly ugyanilyenkor jartunk itt a kisfiammal hordozoban haton, azota sajnos mar igazi vasgyuro lett belole, s igy haton mar nem oly elvezetes ,kenyelmes... viszont akilatas tovabbra is innen is nagyon jo a havas Tatra volunatai alacsony s magas, s talan a Kiraly-hegy pupja is jol kiveheto. mahol mar nincsen ho, csak ezeken.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést. A jelszót időközben szorgosan gyógyítja magán a fa, a mádodik része bemohásodott, és egy másik fa elénőtt, de ha elég türelmesen révedezik az ember, végül is hamar... célba ér...
Közös ládázás cosinus0-val. A megyei magassági láda közelében lévő ládák felkeresésével tötöttük a mai napunk. A fákről nekünk nem sikerült leolvasni a jelszót, második próbálkozásra találtuk ki. Jó lenne igazi virtuálissá alakítani, annyi jó jelszóhordozóval találkoztunk itt az elmúlt nap. Egy csapat fiatal vonult fel előttünk a kövekre, rendesen elbizonytalanítottak, hogy felmásszunk-e. Még ott bóklásztunk, amikor lejöttek, megmutatták mit fotóztak fentről, elláttak jótanáccsal-jobbra tarts, ne menjenek a szélére fent-mégis felmentünk. A sötétedés, a pára ellenére is igazuk volt.
A helyszín szuper, a kilátás pompás :-)
A rejtés - háááát... Három össze-vissza karistolt fatörzs valamelyikén megtalálni a jelszót - bevalljuk, nem sikerült, így tippeltünk, és bejött. Oké, hogy fokozottan védett terület, de talán ennél jobb, egyértelműbb megoldást is lehetne találni a "rejtésre".