Köszönöm a rejtést.
Kétnapos, Esztergom-Visegrád környéki geoládázásunk (geoládázásom?) mai második, összességében már a tizenharmadik találata. És hát egyben az utolsó is, hiszen még várt ránk a kultúrális program is, a visegrádi vár meglátogatása. Ott aztán jó túrista módjára, valamennyi kiállítást becsülettel végigjártuk, meg persze a legkülönbözőbb helyekről csodálkoztunk rá a vízhiányos állapotban is gyönyörű Dunakanyarra.
A kálvária gyalogos meghódítása után visszasétáltunk a szállásunkra, ide már autóval jöttünk. A bobpályánál parkoltunk. A kilátó felől mentem a "rejtéshez" 👿💀. Lett volna rövidebb út is, lefelé már arra jöttem.
A korábbi logokat olvasgatva csodálkoztam, hogy egyáltalán találtam valamit. Ami most egy, a földre ledobott, a jelszót tartalmazó lapocska volt. Az persze már csak az időjáráson (szél), meg az égieken múlik, hogy meddig lesz ez még megtalálható. Mindenesetre egy kis kövecskével valamennyire rögzítettem, de ez csak tüneti kezelés volt. Sajna a logokat késve olvastam, semmi nem volt nálam, amivel javíthattam volna a helyzeten. Az persze eléggé furcsa, hogy ez a állapot fél évnél is régebben fenn áll, de karbantartást még sem kért senki.
A várlátogatás után, egy pilismaróti kitérőt követően én már készülődtem a hazaútra, jókora vargabetűvel (Esztergom-Almásfüzítő-Bicske-Lovasberény).
Mivel a pilismaróti kempingnél ebédeltünk, nem csak láttuk a Duna patak (régebben Duna folyam 😡😡) vízhiányos állapotát, de a vízbe is belegázoltunk... én mondjuk csak térdig. Ez a látvány végig elkísért, hiszen a vonat Esztergomból Komárom felé szinte végig a Duna közelében haladt.
Fárasztó, de eseménydús, nem mellesleg geoláda találatokban gazdag két nap volt.