Az általam feltöltött track egy része is ilyen. Az oka nálam az, hogy otthon még tökéletesen működött kártyára feltöltött tuhu-térkép, de két óra vonatozás után, a túra elején már összekuszálódott valami a készülékben. Az egyes térképszelvényeket ugyan felsorolta, de se a nevük, se a térképi tartalom nem jelent meg. Trackelés közben, mikor közel tele volt a trackmemória, biztos ami biztos, lementettem, majd töröltem. Így azonban a túra java időadatok nélkül van meg, egyedül az utolsó 30 km sértetlen, mivel azt már le tudtam a számítógépre menteni "aktív log"-ként. A hiányzó rész két gpx-ként ugyan megjelent a kártyán, de nevetségesen kicsi fájlmérettel. Valószínűleg sérült, mert sem megnyitni, sem lemásolni nem bírtam.
Nem tudom, beszámítható-e a küldött nyomvonalam, tudom, a kiírásnak nem felel meg.
Sajnos az új Garmin Legendemmel sokat küzdök, mintha nem mindig dolgozna rendesen a memóriakártyára. Ha telepíteni próbálom a tuhu-s térképet, állandóan hibaüzenet jelenik meg. Egyelőre azt a megoldást találtam, hogy simán felmásoltam az img-t a kártyára. Már két napja próbálgatom és a tracket is rendesen írja, talán a jövőben nem lesz gondom vele. Ja, és bocsánat, de a Nivás-ban és a Döme-ben is van néhány ékezet.[ előzmény: (25) Attibati, 2012.03.04 20:26:49] |