Azt gondolom elég tapasztalatom van publikációk terén, ezért engedjetek meg pár szót szólnom a bemutatkozó ládaoldalról. A klasszikus tudományos cikkek felépítése: összefoglalás, bevezetés, anyag és módszer, eredmények, következtetések, köszönetnyilvánítás, hivatkozások.
Az összefoglalás jelen esetben a WAP számára tett sűrítés. A bevezetésben írja le általában a szerző a tevékenységének hátterét, illeszti bele a folyamatokba, mutatja be az előzményeket, a hátteret; mindezt természetsen hivatkozásokkal, amelyek forrását munkája végén összegyűjtve tárja az olvasó elé.
Nyilván a geoláda környezete sem a láda rejtő találmánya, alkotása. Minden róla tudnivalót valahonnan megtudott, begyűjtött. Ezeket az információkat a saját szemszögéből válogatta, rendezgette, formába öntötte. Nyilván meg lehetne nevezni ezen forrásokat, talán még tisztességes is lenne azok korábbi publikálóval szemben is, ha ennek bármilyen szempontból haszna lenne azon oldalak, szerző etc. számára. De, úgy vélem, itt már kissé eltérünk a tudományos műfajtól. A felhasznált információknak legtöbbször nincs konkrét szerzőjük, ha van is nem igazán növeli a kumulatív impakt faktorát egy geocaching.hu-n megjelent hivatkozás. A legtöbb anyag olyan oldalakról származik, amelyek legfőbb célja átfed a miénkkel, azaz a természetjárás, a belföldi turizmus, a néprajz, a hazai történelem etc. széleskörű terjesztésével. Ezek számára a mi oldalainkon is megjelenő információ nem konkurencia, hanem csak haszon. Főképp, hogy ebből senkinek közvetlen anyagi haszna nem származik.
Az anyag és módszer fejezetnek felel meg a ládarejtéssel, megközelítéssel kapcsolatos információkat összefoglaló rész. Az eredmények, következtetések foglalnák össze miért is ide került a láda, azaz a rejtő viszonyulását a helyhez, motívumait a rejtéshez. Időnként a köszönetnyilvánításnak is lehet helye. Ami meg a hivatkozásokat illeti, lásd fentebb.
Összefoglalva: a ládaoldal nem más mint a rejtő egy publikációja, amelyben összefoglalja az általa történt rejtéssel, mint egyszeri (szakmai, művészi, tudományos) tevékenységgel kapcsolatos információkat, tudnivalókat. Az mindenképpen az ő elvitathatatlan tettének, elvitathatatlan dokumentuma, amiért ő felelőséggel tartozik, minősíti szerzőjét, és munkájának sajátos szellemi terméke. |