A log szövege és a feltöltött képek alapján próbálok kialakítani magamban egy álláspontot.
Van, hogy kép nélkül is elfogadom ( pl a család pici lánya külön néven fut, és a szülök logjából esetleg átjön, hogy a gyerek is ott volt, vagy tudom, hogy az elfogadást kérő illető az előtte belogoltnak a párja és együtt szoktak menni, stb).
De van, hogy képpel sem, pl mikor beleírja valaki, hogy egy multi többi pontját nem volt kedve már megkeresni ezért vagy azért, vagy hogy majd visszamegy valamikor.
Szóval esetenként változik. Próbálok következetes lenni, de biztos lesz olyan, hogy egyik esetben hasonló érvekre pozitívan, máskor meg negatívan reagálok. Ez az emberi tényező ugye, néha hibázunk, szóval ne kezdjétek el kigyűjtögetni az esetleges baklövéseimet ebben a témában, utólag úgysem módosítok ( nem is tudnék). :)
Csak az egy hónapnál régebbi logokkal foglalkozom, ezért úgy gondolom, hogy a láda gazdájának van, illetve lett volna ideje arra, hogy megtegye ezt a döntést helyettem. Mivel nem tette meg, így az egylet felhatalmazott arra, hogy én tegyem meg ezt. Utólagos magyarázatot a döntésemmel kapcsolatban nem fogok senkinek sem adni, jártak volna utána a dolognak az első hónapban.
Ez kicsit katonásan hangzik, de hát most ez van. :)
Egyébként ha jól emlékszem, akkor 5 évnél is idősebb volt a legrégebbi jelszó nélküli log.[ előzmény: (46063) Ruttkay, 2010.02.01 16:09:34] |