Előzmények

scelehozzászólásai | válasz erre | 2018.10.16 16:55:06 (77255)
Köszi a válaszokat, nem tennék hozzá semmit, mert mindenben egyet értünk.

Érdekes egyébként, hogy amin én változtatnék és zavar (szervezői szemmel) az kicsit se cseng össze azzal, amit jannus leírt. Még csak egy kicsi közös halmazt se tudnék mondani.

Van azonban 1-2 dolog, amit én is felvetnék. Az egyik a mozgó pont léte vagy nem léte.
Sokan mondják, hogy ez lutri és vagy találkozik a versenyző az MP-vel vagy nem, de sokat változtathat az eredményen.
Jogos hozzászólás, DE!
Az "öreg rókák" nem véletlenül indulnak el a verseny vége felé 11-12 környékén. Hogy miért? Mert a versenyzők nagy része sz@rik visszarakni oda a palackot, ahonnan kivette. Vagy nagy banda kerekedik a pontnál és aki kivette az már ott sincs mikor visszakerül(ne) a palack, tehát lehet, hogy aki visszarakná vagy nem oda rakja vagy nem is rakja vissza.
Rosszabb eset mikor el is szakítják a damilt, stb., stb.
Tehát beszélhetünk itt többféle előnyről hátrányról. A mozgó pont az egy lutri, meg az is, hogy mennyire könnyen megtalálható egy palack.

És ami kifejezetten erre a versenyre érvényes.
1, azaz egy kérésünk volt nekünk szervezőknek az indulókhoz. Ezt szóban is hangoztattuk és a versenylapra is ráírtuk, sajnos feleslegesen (tisztelet a kivételnek). Ha kinyitjátok a kapukat, akkor csukjátok be! Nem nagy kérés szerintem, de sajnos nem sikerült. A beszedéskor én négyet csuktam vissza, de van egy olyan érzésem, hogy maradt még bőven, mert nem járt(hatt)am mindegyiknél.

Szemetet is találtam, amit persze lehet, hogy nem GC versenyen résztvevő dobott el, de elég friss csokipapír volt...

Ezeken kívül persze volt még jónéhány probléma, amit vagy láttak a résztvevők vagy nem, de a lényeg, hogy nem ugyanazok a problémák foglalkoztatnak, mint jannus kessert egy ilyen esemény kapcsán.

Egyébként kiváncsi vagyok, hogy ki hogyan oldaná meg például a kapukérdést???
[előzmény: (77247) rosie, 2018.10.16 08:33:16]

rosiehozzászólásai | válasz erre | 2018.10.16 08:33:16 (77247)
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat a versenyen. Igyekeztem válaszolni az általad felvetettekre. Hangsúlyoznám, hogy ez az én egyéni véleményem, nem a szervezőké, egyesületé stb.

- Az esemény oldalán nem találtunk semmilyen leírást a versenyről (hogy zajlik, hogy történik az értékelés), az eseményládára se volt link (ahol a MultiMátriX-ról legalább volt leírás), az értékelést még most is csak hozzászólásokból sejtem

- Valóban. Köszönjük, hogy felhívtad rá a figyelmet, a következő versenyoldal megjelenéséig készítek egy ilyen leírást.
A versenyoldal előbb készül el, mint a ládaoldal, akit érdekel, az már célirányosan várja a láda megjelenését (amelyekről mellesleg értesítés is megy, ha beállítja a játékos magának).


- Ha jól értem az értékelés kizárólag idő alapján megy, ez számomra igen aránytalan, különösen a családi kategóriában. Mi egy nagymamával, egy 7 hónapos kismamával, egy másfél és egy három és fél éves gyerekkel indultunk (utóbbi saját lábát tette meg az egész távot) - abszolút esélytelenül álltunk így rajthoz, holott egy családi kategóriában ezt egy szép teljesítménynek tartom. Rendes kategóriában is ha jól értem, akkor egy terepfutó kiszorít minden túrázót.


- Igazad van, tényleg aránytalan, de bármely értékelési forma aránytalan lehet valamely játékos számára. A súlyozást, amiről lejjebb írsz nem tartom kivitelezhetőnek. Egyrészt lehetetlen minden szempontot figyelembe venni (meg ugye a te szempontod nem biztos, hogy egyezik az enyémmel), másrészt a verseny pontjait előző nap helyezzük ki, utána visszarohanunk a bázisra, hogy feltöltsük a pontokat, előkészítsük a versenylapokat stb, szóval nem unatkozunk. Nincs rá kapacitás, energia, hogy még pluszban a pontok nehézségét súlyozgassuk.

Tudom, hogy az eredményhirdetés egy nagyon kritikus pont. Igen sokfélét láttam, de összességében az egyik legrosszabbnak tartom, hogy a tombolával tartsuk ott az embereket a végéig.

-Sajnálom, hogy úgy érzed, ez egy olyan rendezvény, ahol “ott kell tartani” az embereket. A többség szerencsére azért jön, mert találkozik régi-új ismerősökkel, mert elmegy ládázgatni az eredményhirdetésig, vagy csak leheveredik a fűbe és élvezi a túra utáni semmittevést.
A sorsoláshoz írt javaslatod azért nem megvalósítható, mert a sorsoláson való részvétel feltétele nem a nevezés, hanem a kategóriában előírt pontok versenyidő alatt történő teljesítése.


- A résztvevőket nézve óriási öröm volt az idősebb generáció kimagasló létszáma, viszont nagyon hiányoltam a 20-30 éves korosztályt, akikről azt feltételeztem, hogy elsöprő többségben lesznek egy ilyen rendezvényen.

-Ez egy olyan észrevétel, amivel egy másik észrevétellel tudok csak válaszolni: azt tapasztaltam, hogy erre a versenyre sok fiatal jött el, igaz nem a 20-as generáció, hanem a kisgyerekes korosztály, mint ti is. Nagyon sokan neveztek az idén helyben, gondolom a jó időnek, Bp közelségének köszönhetően. Én örültem, hogy ennyi kisgyerekes családot láttam.

Ha a mi esetünket nézem, 2500 forintért megkerestünk 8 mátrixot és egy emléklapot, vagy egy kitűzőt se kaptunk, ebédet is épp hogy tudtunk venni (ha nem ládáznék 11 éve, ezek alapján biztos nem mennék többször ilyen eseményre).

- A ti esetetek pont az az eset, amikor nem neveztetek előre. Mivel az egyesületnek nem tartozik a fő profiljába a vendéglátás, a pólógyártás, így ezeket nem is tudja előzetes regisztráció nélkül biztosítani. Az előnevezés számunkra azért szükséges, hogy le tudjuk adni a póló és ebéd létszámot is, a játékosoknak pedig ha úgy tetszik kedvezmény, amiért időben jelezte számunkra részvételi szándékát.
Azt csak halkan jegyzem meg, hogy évi 3000 Ft a pártolói díj, amiért kedvezményes előnevezés és nevezés is jár, szóval ha valaki rendszeresen jön versenyekre, a tagdíj jó része megtérül.
Egyébként az előző versenyen pl a kisgyermekek kitűzőt kaptak (tök mindegy volt, hogy előnevezők, vagy helyben nevezők voltak), nincs minden versenyre ugyanakkora kapacitás az előkészítést illetően.


[előzmény: (77237) (:jannus:), 2018.10.15 09:24:05]

(:jannus:)hozzászólásai | válasz erre | 2018.10.15 09:24:05 (77237)
Sziasztok! Először voltunk GC versenyen, remekül éreztük magunkat, ebben a hozzászólásban viszont kizárólag az építő jellegű kritikáimat szeretném megfogalmazni az illetékeseknek:
- Az esemény oldalán nem találtunk semmilyen leírást a versenyről (hogy zajlik, hogy történik az értékelés), az eseményládára se volt link (ahol a MultiMátriX-ról legalább volt leírás), az értékelést még most is csak hozzászólásokból sejtem
- Ha jól értem az értékelés kizárólag idő alapján megy, ez számomra igen aránytalan, különösen a családi kategóriában. Mi egy nagymamával, egy 7 hónapos kismamával, egy másfél és egy három és fél éves gyerekkel indultunk (utóbbi saját lábát tette meg az egész távot) - abszolút esélytelenül álltunk így rajthoz, holott egy családi kategóriában ezt egy szép teljesítménynek tartom. Rendes kategóriában is ha jól értem, akkor egy terepfutó kiszorít minden túrázót.
- Tudom, hogy az eredményhirdetés egy nagyon kritikus pont. Igen sokfélét láttam, de összességében az egyik legrosszabbnak tartom, hogy a tombolával tartsuk ott az embereket a végéig.
- A résztvevőket nézve óriási öröm volt az idősebb generáció kimagasló létszáma, viszont nagyon hiányoltam a 20-30 éves korosztályt, akikről azt feltételeztem, hogy elsöprő többségben lesznek egy ilyen rendezvényen.

Ha a mi esetünket nézem, 2500 forintért megkerestünk 8 mátrixot és egy emléklapot, vagy egy kitűzőt se kaptunk, ebédet is épp hogy tudtunk venni (ha nem ládáznék 11 éve, ezek alapján biztos nem mennék többször ilyen eseményre).

A fentebb leírt pontok egyike se megbocsájthatatlan hiba, sőt! Biztos vagyok benne, hogy a legtöbbre van magyarázat. De! Mindegyik kritikám külön-külön is kritikusan érinti a kezdőket, a fiatalokat, a tapasztalatlanokat és előnyben részesíti a "kemény magot". Megértem, ha ez és egy rendkívül családias légkör megteremtése a cél, de a kezdők és/vagy fiatalabbak nevében a következő ötleteket szeretném megfontolásra felterjeszteni:

- több faktoros teljesítményértékelés (egyéniben: megtett táv, megszerzett pontok száma súlyozással számítson; családiban: résztvevők száma, életkora súlyozással számítson)
- és/vagy több kategória bevezetése (pl. leggyorsabb, legrövidebb, legtöbb pontot szerző)
- a tombolák a nevezés lezárását követően legyenek sorsolva a verseny alatt és a nyertesek beérkezés után egyből kapják meg, minden beérkezőnek
- az eredményhirdetés történjen meg virtuálisan (is): pl. leggyorsabb teljesítő értékelhető rögtön beérkezés után, de nem tartom célszerűnek megvárni az utolsó beérkezőt is, hogy a legtöbb pontot összegyűjtő is értékelhető legyen.

Végezetül: tisztában vagyok vele, hogy olyasmibe "kötök bele", ami 36. alkalommal került megrendezésre, ezért nem ragaszkodom se válaszra, se cáfolthoz. Pusztán az a célom, hogy jelezzem mi az amivel több hozzám hasonló ember jelenne meg a jövőben a fesztiválokon.

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]