1-es pont (H): villanyoszlop alján zárt átlátszó petlingben. A mikroládát nem lehet kinyitni, mert a teteje le van ragasztva.
2-es pont (H): szintén egy villanyoszlop alján egy kisebb hagyományos doboz. Tartalmaz naplót ajándékot, ismertetőt, de tollat nem.
Városi rejtés, ezért nagyobb a mugliveszély is. Kérem a visszarejtés során erre ügyelni! Köszönöm!
Figyelem! A jelszó, és a koordináta megváltozott. A koordináták, már az új helyre mutatnak.
Miféle romok ezek?
Kevés ilyen hely van Budapesten, ahol egymás mellett több középkori rom is található (sajnos csak alapfalak, és azok sem közelíthetők meg, csak a kerítésen keresztül lehet megszemlélni azokat). Az egyik rom (1. pont) egy Árpád-kori (XIII. sz.) templom maradványa.
A 2. ponttól látható rom, Zsigmond királytól, Mátyáson át, Ulászló királyig, a király vidéki vadászkastélya volt. Amikor a király ott tartózkodott, akkor a templomot is látogatta.
A környék története
A környék valaha egy falu volt, mely a Nyék nevet viselte. A falu, az Ördög árok szélén állt. Neve egybeforrt, az őt körülvevő királyi vadaskerttel. Nevét, valószínűleg a honfoglaló magyarok, egyik vezérétől származtathatjuk.
A templomrom, valószínűleg királyi kápolna volt.
A terület, II. Ulászlóig, királyi vadaskert volt, ahol királyaink, szívesen vadásztak. Mátyás idejében épült a kertet körülvevő fal, melynek hossza meghaladta az 5 kilométert. A falról, még 1536-ban, Oláh Miklós püspök beszámolt, a falak, ekkor még álltak.
Az épületegyüttes feltárása a múlt század harmincas éveiben történt. A Mátyás által megkezdett és II. Ulászló által folytatott buda-nyéki villák építését az 1500 körüli évekre lehet datálni. A fogadó palota szerkezetében és koncepciójában a Poggio Caiano-i Medici villa mintája alapján készült, a prágai Belvedere építésénél a buda-nyéki fogadó palota szolgálhatott példaként. Bővebben Horler Miklós régészprofesszor összegző írásából lehet megtudni (Ars Hungarica, 1986/1). A pénzhiány miatt sajnos abbamaradt rekonstrukciós munkák európai mércével is igen érdekes építészeti ritkaságot tudnának feltárni.
További érdekességek
Még egy kis érdekes olvasni való, a hellyel, és környékével kapcsolatban Jókai tollából.
Ajánljuk a ládát azoknak, akik még nem jártak erre és érdeklik őket a történelem nyomai, nemcsak a ládák és a pontvadászat.
A láda útjába esik több kirándulási, és "vadászati" lehetőségnek. A második pontról, fellátni például a GCZTTR-re is. A városból jövet Hűvösvölgybe lehet jutni, ahonnan több láda is elérhető. (Tani-Bábi, Sötétség szája, Kis Hárs Hegy...)
----
Ládatörténet
2023. július 16. A láda gazdája régóta nem aktív, így a beteg láda mielőbbi gyógyítása és ládaoldal frissítése érdekében adoptálhatóvá teszem. Jó lenne újra legalább egy hagyományos doboz is a multiba. [Admin(Fazék)]
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! Három a magyar igazság. Vagyis harmadszorra vegre meglett. A jelszóhordozók rendben. Köszi mégegyszer. [Geoládák v4.5.3]
A láda gazdájával a mai napon egyeztettem és ezen multi ládát 11.24-én karbantartom. Addig is türelmeteket köszönöm.
Jelszó -1 ,villanyoszlop alján zárt átlátszó petlingben. Nem tudod kinyitni a teteje leragasztva. A megadott koordinátán találod!
A jelszó - 2. N47° 31,596' N018°58,870' koordinátán találod egy villanyoszlop alján! Tartalmaz naplót ajándékot, ismertetőt, de tollat vigyélmagaddal!
Levadásztam, köszönöm a rejtést![Geoládák v4.5.2]
Nem találtam jelszóhordozót, illetve a jelszo mar megvaltozott Halaszkiraly szerint s betegre lett allitva pár napja. Képek és track csatolva, kérem az elfogadását. [Geoládák v3.12.10]