--------------------------------------------------------------------------
Új évtized, új hobbi.
Vagyis inkább a régi jól bevált dolgok új megvilágításba helyezése.
Fénykoromban (értsd: 20-as éveimben) jártam mindenfelé a Magas-Tátrától Erdélyig, kb. tízezer kilométer gyalogtúra lehet a lábikóimban, meg vagy harminc bringával. Napi rekordom gyalog 110 km (Beac Maxi, 2002), bringával 300 km (Velence tízszer + levezető, 2000). Első teljesítménytúrámat 1994-ben teljesítettem. 1998-2003-ig öt éven át aktív, oszlopos tagja voltam a gödöllői
Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesületnek, velük rengeteg gyönyörű helyen és izgalmas túrán voltunk. A 2002-es MSTSZ által szervezett Nemzeti Teljesítménytúra Bajnokságon csapatban második, egyéniben hatodik helyen végeztem. Bronz-, Ezüst-, és Aranyjelvényes, valamint Érdemes Természetjáró MTSZ minősítéssel rendelkezem, és a Kiváló fokozatom fele is megvan már. Szeretném befejezni. Tavaly a
Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE) túráin találkozhattatok velem valamelyik ellenőrző ponton. Ezt a jó szokásomat idén is megtartom.
2003-2016-ig Pécsen éltem, itt kezdtem a geocachinget 2010.01.01.-én.
2005-2013-ig programozóként dolgoztam egy műszaki fejlesztő cégnél. Amióta van gyerekem sajnos sokkal kevesebbet járok erdőbe, hegyekbe, mint azelőtt, és hát a formám is messze nem a régi már. Viszont - öröm az ürömben - regisztrációm előtti karácsonyra kaptam egy új céges okostelefont, én választottam típust, és hát ha már lúd, akkor legyen GPS-es, úgyis sokat autózom a munkámból kifolyólag. Valahogy le kellett tesztelni mit tud az új szajré. Így kezdtem el ládázni.
Azt hiszem legfőbb ideje lesz feleleveníteni a régi szép időket.
Már-már vissza-visszasírom azokat az éveket, amikor gond volt egy tízezer forintos bicikli-alkatrész cseréje, és kézzel reszeltem a racsnikat, de nem volt gond, ha összebeszéltünk a barátokkal hogy el kéne menni pár napra ide-oda-amoda.
Szeretem ha becéznek. Egyes helyeken úgy ismernek hogy "A Petya".
Borosnyay Péter
--------------------------------------------------------------------------
Ha olyan fotót láttok, amin a ládával vagyok, az nem biztos hogy a rejtés helyén készült, mert általában leviszem a ládát a legközelebbi kényelmes helyre, ahol le lehet ülni loggolni, van asztal vagy bármi más kvázi vízszintes felület, ahová ki lehet pakolni a láda tartalmát.
--------------------------------------------------------------------------
Elvétve előfordul néha, hogy teszek fel a ládákhoz leírást vagy fotót a rejtés pontos helyéről. Számtalan esetben láttam már hasonlót más megtalálóktól is. Ezeket a rejtő kérésére természetesen eltávolítom, amennyiben ez őt zavarja, vagy ellenkezik az elképzeléseivel. Szerintem nagyon sok esetben hasznos. Velem is előfordult már számtalanszor, hogy a helyszínen nem találtam meg a ládát, kénytelen voltam üres kézzel távozni, és utólag otthon olvasgatva a logokat azok alapján egyértelmű lett volna.
--------------------------------------------------------------------------
Rekordok, különleges események :
2010.01.16. 9 db geoláda megtalálása egy nap alatt
2010.01.22. 1. travelbug megtalálása
2010.03.14. A rejtéshez szükséges 50. megtalálás
2011.01.12. 1. mozgó láda megtalálása
2011.01.15.
3 db mozgó geoláda birtoklása egyidőben !!! GCUSER,
GCSPIR,
GCM001
2011.01.15. 12 geoláda megtalálása egy nap alatt (+ két fél multi)
2011.01.21.
100. megtalálás :
GCAFO Sopron mellett
2011.03.12. 17 db geoláda megtalálása egy nap alatt
2011.03.26. 12 db geoláda megtalálása 6 óra alatt (ebből 4 multi)
2011.03.28.
Első szűzláda ! Két kollégát megelőztem !
GCANDF
2011.07.11.
200. megtalálás :
GCSZUK az M3-as mellett Pest felé.
2012.06.26. 11 db geoláda megtalálása (ebből 1 multi) 5 óra 20 perc alatt, közben 150 km motorozás.
2012.07.06.
300. megtalálás :
GCBKIO
2012.07.12.
Második piros 1-es (alias szűzláda) :
GCMF
2012.08.26. 5 láda 1 órán belül.
2012.09.08. 6 mozgó láda 6 óra alatt !!!
GCTOUR,
GCMKAT,
GCPANT,
GCKEM,
GCFA,
GCKAKU
2012.09.24.
Harmadik piros 1-es (alias szűzláda) :
GCIKUT
2013.10.12.
400. megtalálás :
GCTOPL
2018.04.14. Sacc/kb. 4 év kihagyás után Mr. Fülixáj újra ringbe szállt !
2018.04.14. 11 db geoláda 6 óra alatt kerékpárral - azzal amelyik a 2009-es képen van !
2020.04.12.
500. megtalálás :
GCKeTe
2020.05.02. 23 geoláda megtalálása 1 nap alatt (ha a multik pontjait külön számoljuk)
2020.08.30.
Napi ládarekord : 28 geoláda megtalálása 1 nap alatt (ebből 2 multi -> 31 pont összesen)
2020.08.31. 1 hónap alatt megtalált ládák rekordja megdöntve, 34-ről 66-ra.
2020.09.05.
600. megtalálás :
GCPZOO
2020.11.21. 15 geoláda megtalálása 1 nap alatt
2020.12.17. 14 geoláda megtalálása 6 óra 10 perc alatt
2021.01.30.
700. megtalálás :
GCKUNY
2021.05.09. 12 geoláda megtalálása egy nap alatt kerékpárral (+2 multipont)
2021.06.20. 13 geoláda megtalálása egy nap alatt kerékpárral (ebből 4 multi, +8 egyéb multipont, összesen 32 ponton voltunk) - még mindig azzal a bringával ami a 2009-es képen van !
2021.07.31.
800. megtalálás (lett volna ...) :
GCIAKU
2021.08.13. 13 geoláda megtalálása egy nap alatt kerékpárral (ebből 6 multi, összesen 28 ponton voltam)
2021.08.21. 14 geoláda 4 óra 37 perc alatt.
2021.08.21. Elértem az
500. helyezést az országos ranglistában
2021.08.31. 1 hónap alatt megtalált ládák rekordja megdöntve, 66-ról 76-ra.
2021.10.17.
900. megtalálás :
GCZSHK
2021.10.17. A világtörténelemben először fordult elő, hogy Mr. Fülixáj 1 éven belül 3x is kerek százas találatot abszolvált. Úgy tűnik idén megdöntöm a tavalyi ládarekordot. 210-nél járok most.
2021.11.06. 21 geoláda megtalálása egy nap alatt (ebből 6 multi, összesen 31 ponton voltunk)
2021.12.19. 15 geoláda megtalálása egy nap alatt (ebből 1 multi, összesen 19 ponton voltunk)
2021.12.31. Mr. Fülixáj örömittasan és mámorosan megtalálja
1000. geoládáját, Salgótarján mellett a Medves hegységben:
GCEKGT
2021.12.31. Október 26.-án a szülinapomon még nem gondoltam volna, hogy idén két hónap alatt még 100 ládám lesz. A mai túra elején az induláskor még nem tudtam hogy pontosan melyik lesz az 1000. találat. De azt tudtam hogy ma meglesz. Hálás vagyok az életnek, mert a geocachingben a 2021-es évem lett a legeredményesebb az elmúlt 12 év közül.
Az első 500 ládához több mint 10 év kellett. A második 500 meglett kevesebb mint 2 év alatt.
2022.02.01. 20 geoláda megtalálása 1 nap alatt autóval (ebből 5 multi, 27 pont összesen)
2022.03.13. Mai napon a Vértesben
Jonigts barátommal 12 ládát találtunk meg, és a túra végén 2 db elhullajtott szarvas agancsot, darabja 80 cm volt és 5 ágú.
2023.03.25-26. Családi ládakeresgetés Hajdúszoboszló körül, 16 találat 2 nap alatt.
2023.05.21.
1100. találat :
GCPCS, valamint az 1. saját hagyományos láda (
GCNKOP) újraélesztése.
2024.03.03. Évadnyitó kessertúra
Jonigts-sel a Börzsönyben 15 láda gyalog (5 multi).
Ládasorozatok :
GCBBXX (21 láda) Barlangolások a Bükkben -
1 láda hiányzik
GCPVX (10 láda) Pilis, Visegrádi-hg. források -
2 láda hiányzik
GCBFX (10 láda) Börzsönyi források -
3 láda hiányzik
GCBKZA (10 láda) Bükki források -
5 láda hiányzik
GCMFX (10 láda) Mátrai források -
6 láda hiányzik
GCSZIL (7 láda) Szilas-patak -
3 láda hiányzik
GCBEXX (5 láda) Börzsönyi emlékek -
2 láda hiányzik
Rendezvények, Események :
2011.04.30.
DDRKT 7.
2011.09.24. XXIII. Geocaching Fesztivál és Verseny :
GC23fv
2021.11.13.
GCWALK 22.
Kesserkarrierem kezdete óta dédelgetett álmom, hogy egyszer lesz olyan évem amelyben legalább 365 ládát találok meg.
1000 megtalálásig pontvadász leszek, mert a (teljesítménytúrázás közben megtanult) maximalizmust nem fogom kinőni soha, utána majd áttérek az élmény-kessingre :-)))
Helyezés a pontversenyben :
2012.06.01. -> 806.
2012.06.16. -> 791.
2012.06.26. -> 744.
2012.07.14. -> 729.
2012.08.26. -> 714.
2012.09.08. -> 692.
2012.09.16. -> 650.
2012.10.07. -> 626.
2012.10.20. -> 595.
2013.12.31. -> 626.
2014.01.22. -> 605.
2018.04.14. -> 870.
2020.04.14. -> 845.
2020.08.31. -> 718.
2020.12.31. -> 603.
2021.02.02. -> 586.
2021.06.12. -> 565.
2021.08.01. -> 518.
2021.08.13. -> 501.
2021.08.22. -> 476.
2021.08.31. -> 455.
2021.11.06. -> 428.
2021.12.31. -> 404.
2022.02.01. -> 391.
2022.06.07. -> 381.
2022.12.31. -> 400.
2024.03.09. -> 384.
2024.10.04. -> 380.
2021.06.17. óta