Rendhagyó a ládaötletünk, mivel a szokásos rejtésen kívül egy belső út lehetőségét is magában hordozza.
Épp ezért két lehetőség közül lehet a keresőknek választani:
Ha csak a pont és a doboz érdekel, akkor kérjük, hogy a szomszéd falu - Mencshely - felől, a nemzeti park területén kívül, a legelőn át vezető földúton közelítsd meg a rejteket. Garantáltan nem fogod háborítani a természet szépségeit - esetleg a birkák látnak meg... :-) Ez a hagyományos, kesser verzió, a külső út.
Ha vállalod a szeretet küldetését, és végigjárod az általunk javasolt utat, saját belső utadat járod, a fejlődés mellett döntesz, amit mi ezzel a rejtéssel hangsúlyozni szeretnénk ebben az elveszett világban...
Ebben az esetben a főút mellett lehet megállni, és a falu felső végén találsz kitáblázott túraútvonalat.
A sétaút szép tájon vezet, balatoni kilátással, játszótérrel, már ezért is érdemes bárkinek végigjárni.
Kérem a keresőket, hogy a felnőttek ne használják a játszótér játékait, főként a drótkötélpályát, hiszen ez gyerekek súlyához mérten készült.
Egy különleges (a világon jelenleg egyedülálló) sétautat, egy családi tanösvényt szeretnénk megmutatni ezzel a rejtéssel nektek.
A Házaspárok útja a Magyar Schönstatt Mozgalom tevékenységének fontos állomása. Az óbudavári közösség 25 éve munkálkodik azon, hogy segítse a családok életét.
Miért is olyan fontos ez napjainkban?
A család a társadalom alapsejtje, forrása, a társadalom tagjai általában családba születnek, és ott nevelkednek. Személyiségük a családban alakul ki, gazdagítják és építik, vagy rombolják a társadalmat, az őket ért hatásoktól függően. A család lelke pedig a házasság.
Ha szétnézünk a világban, látjuk, tapasztaljuk, hogy a házasság válságban van. A Házaspárok útja azoknak szeretne segíteni, akik ráébredtek arra, hogy házasságuk, családi és személyes életük nem működik csak úgy magától, hanem sokat kell tenni érte, el kell sajátítani hozzá a szeretet művészetét.
A Házaspárok útja lehetőséget ad arra, hogy a házastársak életútjuk során újra és újra végigjárják ezt a kis zarándoklatot, újra egymásra találjanak, tudatosan ápolják kapcsolatukat, megoldják az előttük álló, rájuk váró nehézségeket, boldog családi életet élhessenek.
Maga az út a falu felső végénél lévő kápolnától induló és ide visszavezető másfél km hosszú erdőn-mezőn vezető ösvény, mely 15 állomást érint. Az egyes állomások a házasság fontos eseményeit, feladatait, nehézségeit és korszakait jelenítik meg.
Az idézetek közös gondolkodásra, beszélgetésre ösztönöznek, a kápolnában egy kísérőfüzet is beszerezhető, az alaposabb elmélyülésre vágyók számára. A stációk pihenők, pihenőhelyek, Ozsvári Imri grafikusművésznő népművészeti motívumokkal díszített festett képei.
Az itt élők azt szeretnék, ha a Házaspárok útja minél többeket elhozna Óbudavárra, hogy itt házasságukhoz erőt kaphassanak, és mindennap újrakezdjék a szeretetet.
És ez - függetlenül életkortól, családi állapottól, házasságtól - szerintünk mindig és mindenkinek aktuális.
Köszönjük a rejtést. Barátomat munkavégzés szólította Dörgicsére, felajánlotta, hogy vele mehetek, hogy a környékbeli ládákat együtt, vagy nélküle megkereshessem. Mencshelyen, de ehhez a tanösvényhez közel szálltunk ki az autóból azzal, hogy a mosóháznál találkozunk majd, ha végzett. A GPS-jel (micsoda meglepetés!) ezúttal is rakoncátlankodott. "Érzésre" ugyan kerestük a rejtést a tényleges helyéhez közel (is), de aztán alaposan eltávolodtunk onnan. Szerencsére megpillantottuk a Mária szobort, ahol a tanösvény 7. állomása van, így ahhoz viszonyítva visszamentem a korábban már részben kutatott fasorhoz. Azt nem állítanám, hogy könnyen, de ott aztán rátaláltam a rejtésre. Utána a tanösvényen a kápolnáig sétáltunk, szorgalmasan elolvasva minden táblát. Az utolsó képem nem a kápolnában, hanem már a faluban, a templomban készült. Nagyon hangulatos kis település.
2025.05.07.
Alig 5 nap után, a balatonkiliti geoládát (GCKTK) kerestem fel. A templomkert bejáratánál a képmellékletként most ide is csatolt ismertető tábla fogadott. (Utolsó kép). Muris.
Ha megtaláltam és tetszett, vagy nem tetszett - vagy teljesen közömbös hogy mit érzek, akkor is csak ennyit írok logként: Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.9]
Mivel mi csak pár vagyunk, de nem házas, ezért - meg a délelőtti sűrű program miatt - ezúttal eltekintettünk az ösvény végigjárásától, de majd egyszer civilben még visszatérünk, és áttanulmányozzuk. Köszönjük, hogy megismerhettük.
Halló!