A nagyerdei víztorony "1913-ban felépült az első debreceni vízmű, s még ebben az évben megkezdődött az 1000 m3-es nagyerdei víztorony építési munkálata is. Elkészült mintegy 60 kilométernyi vízvezeték, amely napi 2000 m3 vízfogyasztást tett lehetővé.
A víztorony, mely a szivattyútelephez képest mintegy 40 méter magas, arra szolgál, hogy benne az 5000 köbméter egy napi vízszükséglet ötödrésze, azaz 1000 köbméter víz tartalékban
készen álljon, s ennek súlya a csőhálózatban mintegy négy légköri nyomásnak felel meg. (1913-ban)
A víztorony vasbetonból épült. Felső kupolája vörösréz burkolatú. Tetszetős külsejű, így az akkori Debrecen legérdekesebb látványossága. Körfolyosóiról az egész környékre szép kilátás nyílik. 1914-ben tervek készültek arról, hogy a földszinten és az első emeleten kávéházat létesítenek, ez azonban nem valósult meg." (www.viztorony.hu)
Évtizedek óta a Debreceni (Orvostudományi) Egyetem (régebben DOTE) klinikák várostól független vízellátását szolgálja.
A torony felújítását követően elsősorban a fiatalok sokoldalú élményközpontjává vált: fröccsbár, kerthelyiség nagyméretű tévékkel, bicaj kölcsönzés.
Már a kilátó folyosók is látogathatók belépő ellenében. Az élményközpont honlapja: Égig érő élmény.
----------------------------------------------------------------
Ha szeretnéd a többi debreceni és környékbeli hagyományos és multi geoláda pontjait egyetlen nagyítható térképen látni, akkor ajánlom figyelmedbe a K:Pisti által elkészített térképet, mely a geocaching.lap.hu támogatásával jött létre: Debrecen és közvetlen környékének összes geoláda pontja Google Maps térképen
----------------------------------------------------------------
Ládatörténet
2013. januártól októberig beteg volt a stadion építkezés miatt.
2018. dec 26. az elveszett ládát Tapiapi játékostársunk újrarejtette. Köszönjük. [Admin(Fazék)]
2020. nov 7. az elveszett ládát Tapiapi játékostársunk ismét újrarejtette. Köszönjük. [Admin(Fazék)]
Intelligens logszűrés
Veko1232026.08.30 17:41 - Jelszó nélküli megtalálás
A ládát az oduban láttam és le is fényképeztem, de fizikailag nem nem tudtam hozzáférni. A fa eléhelyezett rönk fellépőként használható de ennek ellenére az odu olyan mély hogy a dobozt nem lehet elérni. Fával megpróbáltam kipiszkálni de ezt sem sikerült több korábbi logban is olvastam hasonló hozzáférési problémákról emellett többen jelezték aki csoda fojtán hozzáfért, hogy a jelszó elmosódott és nehezen vagy egyáltalán nem olvasható. A problémát a rejtőnek már két alkalommal jeleztem helyszínen készült fényképeket elküldtem a megadott telefonszámra sms-ben majd néhány nappal később ismét próbáltam kapcsolatba lépni vele de egyik megkeresésemre sem kaptam választ a láda tehát jelenleg megvan de jelenlegi állapota nem hozzáférhető. Kérem a rejtés ellenőrzését és karbantartását valamint a ládadoki figyelmét is a problémára. Mivel a láda karbantartásával kapcsolatban a rejtővel többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült kapcsolatot teremteni talán érdemes lenni azt is megfontolni amennyiben a rejtő a továbbiakban nem tudja vagy nem kívánja gondozni a ládát lehetőség nyíljon annak adoptálására egy aktívabb játékos számára. [Geoládák v5.13.1]
Megtaláltuk, de ahogy néztük át a fákát az egyikben nagyon sok méhet és hangyát találtunk. Végülnem abban a fában volt, de azért óvatosan! [Geoládák v5.13.1]
Igazából megtaláltam ,csak nem értem el,minden adott egy remek rejtéshez,tartalék jelszó,mindegy is.Ez a kedvencem "adott kordinátán"az első 150 találatom GPS nélkül sikerült,persze a rejtő képessége sokat számit!
Nem kérem a találatot, köszönöm!
Korábbi logok alapján féltem picit a rejtektől, a koordináta viszont pontos, nem a méhes fában van a láda, az alacsonyabbaknak pedig van egy kis segítség a helyszínen. :) [Geoládák v5.13.1]
A koordinátán álló kétágú fába egy kisebb méhraj költözött, valószínűleg pihenés céljából. Gondoltam, nem nyúlok bele. :) Egykori méhészfeleségként azonban bátran nekiálltam fotózni a ki-be járkáló kis egyedeket, akik egy darabig tűrték, aztán finoman felszólítottak a távozásra. A víztorony vendéglőjében viszont határozottan jólesett a hűsítő ital, és a környezet is nagyon szép. Megköszönöm, ha képek alapján elfogadod a találatot. [Geoládák v5.10.0]
Mai 21 km-es debreceni sétán ezt is útba ejtettem. A campus fesztivál miatt el volt kerítve a rejtés de megtaláltam a rést a pajzson. Köszönöm a lehetőséget.
Kérném szépen a rejtőt, hogy fogadja el a megtalálást a korábban e-mail-ben megküldött leírás és az ott megküldött képek alapján.
Köszönöm, hogy megmutattad a helyet!
---
A logbíró kérésére beillesztem a rejtőnek írt szöveget, illetve a neki küldött képeket:
A helyszínen voltam a túratársammal, sőt pont társult hozzánk egy hölgy kesser is, hogy megkeressük a ládát, viszont mindhárman csak a mellékelt képekhez tartozó .com-os ládákat találtuk.
2 PET előforma volt, az egyik fekete, a másik sötétzöld kupakos, mindkettő egy dróttal volt felakasztva a kerítésre, amit befutott a borostyán, viszont mindkettőben a .com-os papírok voltak, az egyikben csak papír, a másikban egy ceruza is megtalálható volt, viszont egyik esetben sem találtuk a geoláda jelszavát.
Kérném szépen a leírás, a képek alapján, illetve a többi ládatalálat (debreceni nyaralás) a geocaching.hu oldalon a jelszó nélküli megtalálásomat fogadd kérlek el.
Hiába nyúlkáltunk a fákban, a doboz nagyon rejtőzködött. Pedig még segítséget is kaptunk az előző megtalálók egyikétől - köszönet érte.
A képek alapján kérjük a találat elfogadását.
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (1392 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide. Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amit bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.