Sokszor hallottam már, hogy Nyíregyháza fiatal város. Közben nem is gondolnánk, a házak korából és építési stílusukból adódóan mennyi szép, védett épület található itt. Amikor mellettük visz el az utunk, álljunk meg pár pillanatra, és gyönyörködjünk bennük!
Volt Szabolcsi Agrár Takarékpénztár
Az épületet Kőrössy Albert tervezte és 1911-ben épült szecessziós stílusban. A város egyik legjellegzetesebb épülete, mely az Országzászló téren (régen Széchenyi tér) a Szarvas utca és az Iskola utca sarkán, kiemelt helyen található. A Szabolcsi Agrár Takarékpénztár mozgalmas tetőzetével, élénk kék színével hívja fel magára a figyelmet.
Az épület eredetileg irodák és tárgyalók mellett szolgálati lakásoknak is helyet adott. Alaprajzát tekintve kéttraktusos, belső természetes megvilágítása ügyesen megoldott. Történeti tagozatokat eklektikusan alkalmazza a profilozott ablakkeretek és ablakpárkányok, a kvádermintás falfelület, a tojásléc motívum, az ereszvonal alatt végigfutó fogrovat szabadon formálva jelenik meg a homlokzaton.
A tömegformálás már inkább szecessziós. Az épület két homlokzata valamelyest eltér, de együtt kerek egészet alkotnak. A tér felőli rövidebb homlokzaton a középső, íves zárt erkéllyel bővített félköríves oromzat dominál, két oldalán kis tornyocskákkal. A hosszabb homlokzaton két hangsúlyos toronyszerű építmény fogja közre az enyhén íves oromzatot. A mozgalmas tető a két torony között hullámos vonalú. Fedése díszes égetett kerámia elemekből készült, ez mára sajnos elpusztult. Az utcai homlokzatot domborműves díszítésű gipsztondók teszik még pazarabbá. Kőrössy Albert terve 1911-ből való, amikor Kis Gézával együtt dolgozott. Mindketten Franciaországban tanultak és Németországban is megfordultak. A historizmus és a szecesszió kettős hatása jellemzi épületeit, ahogy a nyíregyházi székházat is.
A volt Szabolcsi Agrár Takarékpénztár megtalálható Nyíregyházán az Országzászló téren.
Forrás: Szabolcs megyei Levéltár V.B.192 III.
Kívánok mindenkinek kellemes időtöltést, és láda vadászatot! Attila
Ládatörténet:
2014.06.20.-án a láda eltűnt. 2014.06.27.-én pótolva az épület külső felújítását követően.
2014.09.04. A log füzetet kivettem véglegesen, a láda beázása miatt. Így belsejében nincs más csak a laminált jelszó.
2016.7.30 A láda több mint 4 hónapja beteg állapotú volt, az eredeti rejtő nem javította, a ládaoldalon nem kommunikált, így új gazdának adom át. [Admin (Fazék)]
2016.08.23. Nyíregyházi csapat adoptálta
Legutóbbi rejtői ládakarbantartás: 2019.05.20
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Levadásztam, köszönöm a rejtést!
A gazdával egyeztetve a zebránál a pálma alatt a láda újrarejtve. Sarokban a levelek alatt. 3 pótjelszó is van. Az eredi láda helyen a tábla hátán, a zebrán átkelve a "tolva szabályos tábla hátá. és a jobbra kötelező haladási irány kressztábla hátán. [Geoládák v4.4.0]
Nyíregyházi ládavadászat során jártunk itt, de csak a láda "hűlt helyénél" néztem meg a logokat, hogy hiába keresem. Kérem a rejtő elfogadását (emailt is írtam). Köszönöm!
Sajnos az oszlop alján hever a láda. A képet sajnos nem sikerült úgy elkészíteni, hogy látható legyen. Kérem a képek alapján a log elfogadását. [Geoládák v4.0.0]