Az 51-es főúttal párhuzamos földúttól 3 méterre, törzsén fekvő fa tövében, avarral álcázva található a 8 cm magas, 8 cm átmérőjű doboz. A dobozért nem kell bemenni a fizetős kiállítás területére.
Várhatóan március közepéig csak csoportos látogatásra van lehetőség. A ládába TravelBug helyezhető. Megközelítés
A 664 vagy 665 számú buszok Dunavarsány, bejárati út buszmegállója szinte a bázis bejáratánál van. A bázisnak saját parkolója van.
A csupán dobozért érkezők jobban járnak, ha a Duna sor torkolatánál található parkolási lehetőséget választják N 47° 17,660' E 19° 1,800' 110 m [GCKS51+parkoló].
A bázis
Az 51-es úton dél felé haladva, Dunavarsány északi határában feltűnik egy hosszú telek, melyen sok katonai járművet láthatunk. A KOMO-SKY 51-es bázis tulajdonképpen az alapító Komócsi "KOMO" Zoltán, egykori pilóta és mecénás gyűjteményére épülő szabadtéri kiállítás. Sajnos a megálmodó 2014-ben halálos repülőgép balesetet szenvedett, így az álom megvalósítása a családjára maradt. A beteljesülést az 5. évforduló idején tartott avatás jelentette, melyen Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is megjelent.
A honvédség állományából kivont XX. századi járművek alkotják a kiállítás képeit. Láthatunk gumikerekűeket, lánctalpasokat, rádiósokat és lokátorokat, csapatszállítókat és tűzoltókat, és persze a repülésre alkalmasakat.
Helikoptereket és vadászgépeket tekinthetünk meg földközelben, és némelyikbe be is ülhetünk, átérezve a fülke nyújtotta élményt. Természetesen kelt némi hiányérzetet a földközelség és az állóhelyzet. A kiállított gépek között alkatrészeket és tartozékokat, fegyverzetet találunk.
A megváltott jegy a kiállítás megtekintése mellett a nyitott járművek belsejének tanulmányozására is feljogosít. A kapott karszalag pedig 10% kedvezményt is nyújt az élménycentrum belépőjéből. Persze némi felárért extra lehetőségekhez juthatunk. Az aktuális árjegyzék a bázis oldalán érhető el.
A láda megszerzéséhez - nyáron - egy igazi dzsindzsának látszó részen kell átlépni, és már rögtön a doboz rejtekénél találjuk magunkat. Csupán a megfelelő helyet kell megtalálni! (Persze az ösvény hamar ki fog taposódni.) Az álca helyreállításához a helyi avaron kívül nincs szükség kiegészítő fa és kődarabokra!
Állapot: kereshető
1 játékos jelölte kedvenc ládájának
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
-
GPS nélkül is érdemes megkeresni
+
kereshető egész évben
+
kereshető 24 órában
+
a látnivalóért fizetni kell
ErdőCsöndje2023.05.29 17:44 - Jelszó nélküli megtalálás
Biciklivel érkeztem a Csepel-szigeten át. Sajnos a láda nem lett meg, pedig alaposan körülnéztem. Persze lehet, hogy ott lapul valahol a sűrű növényzetben. A képek alapján kérném a találat elfogadását. Köszönöm!
Sajnos nem lett meg, hiába az egyértelmű leírás.
Egyértelmű kesserösvény, leírás szerinti fa alatt nincs.
Körbenéztem jónéhány fa tövét, hátha. Nem.
Majd máskor talán
Megtaláltam, de a jelszot nem fogadja el...az avar alatt bújt sajnos a kornyeket teledonaltak szemettel sorosdobozzal...kernem a jovairast mert a jelszo sehohy nem akarja elfogadtatni magát.. köszönöm
Green Eye társaságában kerestem e ládát és nagy boldogan egy másik ládát találtam meg, akkor abba is hagytuk az igazi.keresését.
Érdekes ez a katonai park, majd talán máskor eljövünk ide, amikor nyitva van. Most a Pest Megyei Piros túraútvonalat járjuk, így kitérővel kerestük fel a ládát.
Köszönöm a rejtést!
[Jóváhagyta: Kokó, 2023.01.21 23:51]
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (290 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide.
Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amelyet bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.