Előzmények

GSdriverhozzászólásai | válasz erre | 2021.09.22 22:41:43 (80321)
Kedves Beckó!

A válasz egyértelműen nem. Aki szorosabban követi a Magyar Természetjáró Szövetség utóbbi 5-10 évének tevékenységét az tudja, hogy az MTSZ útjezés pályázatainak köszönhetően a tagegyesületek tagjai évről évre igen komoly munkát fektetnek az úthálózat fenntartásába/felújításába és az elvégzett munkát minden esetben független ellenőrök ellenőrzik. Ennek köszönhetően ezen idő alatt országszerte érezhetően javult a jelzett turistautak minősége. Az élő fába szögelt útjelzés problémaköre úgy 6-7 évvel ezelőtt komoly vita tárgyát képezte az MTSZ-ben és végeredmény az lett, hogy ez szigorúan tiltott tevékenységgé vált (ld. az MTSZ honlapról letölthető tájékoztató füzeteket). Ettől kezdve, ha egy ellenőr ilyet talál egy frissen felújított úton, akkor nem fogadhatja el a munkát és az MTSZ javításra (a táblák eltávolítására és festett jelzések elhelyezésére) kötelezi azt, aki a szerződés szerint az adott útszakasz felújítását készítette. Hasonló szellemben készült egyébként az 1988-as turista szabvány megújítása is, mely remélhetőleg a nem túl távoli jövőben hatályba is léphet.

MTSZ elnökségi tagként annyit biztosan állíthatok, hogy az elmúlt 5 évben az MTSZ jóváhagyásával nem készülhetett ilyen jelzés. Ha mégis tudsz ilyenről, kérlek, írj privátban, és továbbítani fogom a témával közvetlenül foglalkozó munkatársaknak. A már meglevőkre pedig az az irányelv, hogy a legközelebbi felújítás kapcsán el kell azokat távolítani és helyükre festett jelzéseket kell tenni*. Az természetesen még lényeges körülmény, hogy jelenleg még közel sem minden Magyarországon található jelzett utat készítettek/újítottak fel az MTSZ jelzésfestői (az éves teljesítmény 1500-1800km körül van) és nagyon sok olyan jelzett turistaút létezik, ami nem köthető az MTSZ-hez. Nyilván az ilyenekre ma is kerülhetnek ki élő fába szögelt fémtáblák. :(

Remélem tudtam egy kicsit árnyalni a képet.

*hogy ez jó-e így vagy sem, az nem ennek a fórumnak a témája (privátban szívesen állok a rendelkezésedre).
[előzmény: (80313) becko, 2021.09.22 09:55:51]

beckohozzászólásai | válasz erre | 2021.09.22 09:55:51 (80313)
Egy adalék a néhány hete zajlott "szabad-e az élő fába szöget verni" eszmecseréhez, ahol nem közeledtek egymáshoz az álláspontok.
Tegnap a Cuha-völgyben jártam, ott láttam tucatszám ezeket a fára szögelt, újnak látszó turistajelzéseket. Ezt tekinthetjük az MTSZ hivatalos véleményének a témában?




[előzmény: (80272) hitamas, 2021.08.15 19:07:29]

hitamashozzászólásai | válasz erre | 2021.08.15 19:07:29 (80272)
Egyetértek. A fűre se lenne szabad lépni ... Nem egyszerű megtalálni a megfelelő mércét, mit lehet, mit szabad és mit kell megtenni ebben a kicsit túlgondoltan "környezetvédett" világban.
[előzmény: (80271) becko, 2021.08.15 17:29:57]

beckohozzászólásai | válasz erre | 2021.08.15 17:29:57 (80271)
Erősen túlértékelt, kákán csomót keresés jellege van ennek a "jaj nem szabad a fába csavart tekerni" problémakörnek. Már miért is nem szabad/illik?
Ami a természetkárosítást illeti, hasonlítsd össze azt a néhány tucat fába tekert csavart azzal hogy évente hány tank benzint égetsz el azért hogy az országban szétszórt többezernyi műanyag dobozt (ami sokkal inkább nevezhető környezet szennyezésnek) hajkurászod.
Bizony, a gc maga 5-6 nagyságrenddel nagyobb (értsd: milliószoros) környezet károsító tevékenység, mint néhány facsavar, amit vidáman körbenő a fa, és semmi baja nem lesz tőle.
[előzmény: (80270) Parmerozpazepan, 2021.08.15 15:43:14]

Parmerozpazepanhozzászólásai | válasz erre | 2021.08.15 15:43:14 (80270)
Ezeket utálom én is. Nettó természetkárositás. Legszivesebben leverném őket a helyükről....
[előzmény: (80269) V_Gabor, 2021.08.15 10:21:08]

V_Gaborhozzászólásai | válasz erre | 2021.08.15 10:21:08 (80269)
Mostanában több (új) ládánál láttam olyat, hogy élő fába csavart tekernek be/szöget vernek bele. Igen elszomorító látvány!
Szerencsére nem túl sok ilyen eset van, sőt sok igen természetbarát megoldással is lehet találkozni!

Bízom a rejtőkben, hogy jobban tisztelik a természetet és példát mutatnak a többi játékosnak!
Előre is köszi!

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]