Inkább csodálkozom :-) Vannak esetek, melyeket nem tudok elképzelni. Nekem megadatott, hogy sose fáj a fejem - nem ismerem ezt az érzést, ha valaki sír nekem, semmi együttérzés nincs bennem, ha vigasztalom... Aztán meg, csodálkozom, ha valaki nekem vízbe fullad, nekem ahhoz meg kell fagynom vagy halálra fáradnom, de az betelik egy kis idôbe. Így vagyok a terepen is - ott áll a turista Budavárban a Mátyás-templom elôtt kezében az útikönyvvel és kérdezi tôlem, hol találja azt...
Öreg vagyok, most már mindenrôl eszembe jut valami - nem szorosan, de idekapcsolódik egy epizód az izlandi utamon:
... egy nagyobb teraszfélére értem, pazar kilátással Landmannalaugar-ra. Megpihentem egy sziklához támaszkodva. Éppen egyedül voltam. Hamarosan a völgy felôl jött egy japánnak látszó nõ, a széles teraszon pont elém állt, takarva a látást. “Hi, I’m here, ma’am!” szóltam rá; megfordult, rámnézett, mosolygott, visszafordult, maradt. A tájat elõttünk csodálatos napfény árasztotta el, de ahol álltunk, miránk éppen egy felhõ vetett árnyékot. A nõ szorongatta a fényképezõgépét, nézte a teljes színpompában fürdõ panorámát, a gôzölgô patakokat, a messzi tavakat, a füstölgô vulkánokat és türelmetlenül toporgott, fel-fellesve az égre, várva, hogy eltakarodjon a teraszról az árnyék. Ritka buta egy alak volt.
[ előzmény: (26540) Lidérc., 2011.12.13 08:07:07] |