A jelszó a múzeum bejáratánál, a kapu mögött a bal oldalon lévő márványtábla első sora. Zárt kapu esetén is jól látható.
Rejtéssorozatunkkal szeretnénk felhívni a figyelmet a Székelyföld egyik legszebb vidékére, Háromszékre.
Földrajz
Háromszék vármegye a Magyar Királyság legdélkeletibb vármegyéje volt. Délnyugati részén a Baróti-hegység, keleten a Bodoki-hegység és a Nemere-hegység, északi részén pedig a vármegye legfontosabb hegysége, a Háromszéki-havasok. Fontosabb folyói az Olt, a Feketeügy. Északról Udvarhely és Csík vármegyék, keletről és délről Románia, nyugatról pedig Brassó vármegye határolták.
Történelem
Háromszék vármegye az egykori Háromszék régióból (Kézdiszék, Orbaiszék és Sepsiszék) alakult 1876-ban, amikor Erdély közigazgatása lényegesen változott. A vármegye területe 1918-1940 között Románia része volt, ezután négy évre visszakerült Magyarországhoz. 1945-től újra Románia része, területének a nagyobb része a romániai Kovászna megye, kisebbik része Brassó megye területéhez tartozik.
Kézdivásárhely
A város egykori piacterén a kisiparosok egyszerű kis faházait a múlt század 70-es éveitől főleg a kereskedők emeletes kőházai váltották fel. A főtér madártávlatból készült felvételén a központ körül zsúfolódó házak sokasága jelzi a város belterületének szűkösségét. A délkeleti oldalon alig ismerhető fel az ojtozi szoros felé térő kijárat.
A főtér északnyugati sarkán áll a Polgármesteri Hivatal kétemeletes épülete. Kisegítő Takarékpénztárnak épült 1907-ben. Rendeltetése az idők folyamán többször változott. 1945-ben a kommunista párt sajátította ki székháznak. 1989 december végéig itt volt a Városi Néptanács is. Ma az önkormányzat székháza.
A főtér északnyugati oldalán áll az 1903-1904-ben épült egykori Vigadó, amely ma Művelődési Ház. Ötszáz férőhelyes színházterme és kétszáz személyt befogadó gyűlésterme van. Emellett klub, kiállító helyiségek, állandó galéria, tan- és próbatermek biztosítják sokoldalú tevékenységét. Itt van a székhelye a Boér Géza népszínháznak, a szabadegyetemnek, a Vigadó néptáncegyüttesnek és a Molnár Józsiás közművelődési egyesületnek. A város öt képzőművészének és egy népi fafaragónak is műtermet biztosít.
A főtér nyugati oldalán a századforduló idején csaknem minden ház újjáépült vagy átépült a korra jellemző szecessziós stílusban. A nyugati épületsort a református templom zárja le. Mellette nyílik a Gábor Áron utca, amely a térről délnyugati irányban Brassóba vezet. Az utca elején az 1947-ben épült református egyházpalota áll, az utca végén pedig Turóczi Mózes emléktáblával megjelölt háza, ahol az 1848-49-es szabadságharc ágyúit öntötték. A ház előtti téren állították fel 1993-ban az ágyúöntő mellszobrát, Vetró András alkotását. A déli oldalon, a Gábor Áron utca elején áll az az emeletes sarokház, amely ötven éven át a Kaszinó székháza volt. A déli oldal legimpozánsabb épülete a Csiszár család által a múlt század végén épített ház. Ennek földszinti része régebb is kereskedelmi célokat szolgált. A keleti oldalon a legrégibb épület a múlt század közepén épült Városháza (ma múzeum). Ettől délre volt a Fintaház, egykor vendégfogadó, amelyet 1971-ben lebontottak. Helyére épült a mai népművészeti bolt. Említésre méltó a volt Millénium szálló, most a kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya.
A múzeum
Kézdivásárhelyen az 1930-as évekre visszatekintő előzmények után 1972-ben a Székely Nemzeti Múzeum részlegeként az egykori városi Tanácsházban nyílt meg a Céhtörténeti Múzeum.
A múzeum célja a helyi kézművesség emlékanyagának bemutatása, valamint az ebben gyökerező polgári kultúra és épített örökség ápolása, kutatása.
Az intézmény fontosnak tarja az 1848-49-es szabadságharc szellemiségének és emlékhelyeinek megőrzését.
Viselettörténeti szempontból lényeges feladat a babaméretű népviseleti gyűjtemény gondozása és bemutatása.
A múzeumszervezés Kézdivásárhelyen jelentős hagyományokra tekint vissza. Az első múzeumot Ikafalvi Diénes Ödön kézdivásárhelyi ügyvéd hozta létre a két világháború között. Ez a múzeum azonban csak kilenc évig működött. 1941-ben a több mint 20.000 tárgyat számláló múzeum felszámolódott.
A háború utáni időszak sokáig nem kedvezett a múzeumszervezésnek. Újabb múzeumalakításra csak 1969-ben kerülhetett sor. Akkor, Gábor Áron halálának 120. évfordulója alkalmából, a Kovászna Megyei Művelődési Tanács és a Kovászna Megyei Múzeum (ma újra Székely Nemzeti Múzeum) kezdeményezésére az egykori ágyúöntő műhely telkén álló Turóczi-ház két termében állandó kiállítást nyitottak. Az egyikben a megyei múzeum anyagából 1848-49-es kiállítást rendeztek be, a másikban kézdivásárhelyi céhes és ipartársulati emlékeket állítottak ki. Ez a két kiállítás lett a mai múzeum alapja. A kiállítás megnyitása után tűnt ki, hogy a kézdivásárhelyi mesteremberek és leszármazottaik tulajdonában még jelentős emlékanyag található. Ennek begyűjtését és kiállítását Incze László történelemtanár vállalta fel. 1970 őszén őt bízták meg a Turóczi-házban létesített állandó kiállítás muzeológusi és részlegvezetői teendőivel. 1971-ben az egykori Tanácsház épületét (épült 1857-ben) átadták az újonnan létesítendő múzeumnak, így a gyűjtőmunka jelentősen felgyorsult. A gyűjtéssel párhuzamosan az épületet a múzeumi követelményeknek megfelelően alakították át.
Kézdivásárhely jelenlegi múzeuma 1972. március 3-án nyílt meg mint a Kovászna Megyei Múzeum részlege. Az új múzeum alapkiállításai Kézdivásárhely kézműves múltját, valamint a város történelmét, ezen belül az 1848-49-es szabadságharc helyi emlékeit hivatottak bemutatni.
Kellemes városnézést és kikapcsolódást kívánok.
SzidiCica
Állapot: kereshető
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
-
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
+
település belterületén van a láda
+
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
-
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
+
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
+
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
+
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
+
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Kedves Játéktárs!
Jöttem, láttam megtaláltam!
Örömmel jelentem, hogy ma sikeresen megtaláltam a rejtésedet! Köszönöm a rejtést!
Fotók és bővebb log később..., lehet..., talán... :)
Üdvözlettel, kovacsgabi [Geoládák v4.5.0]
Sajnos szombat este már nem tudtunk bejutni a múzeumba. :Kézdivásárhely továbbra is az egyik legbájosabb székelyföldi település, a Rigójancsi itt a legfinomabb a világon!
Köszi a rejtést!
A katolikus temetőben kis sírgondozás, utána az anyagiak rendezèse volt a mai nap fő programja. 2035-ig meghosszabbítva dédnagyapám és családtagjainak a sírhelye.
Az egyházi hivataltól pár perc sétával elértünk a Fő térre.
A kiállítást érdemes végig nézni, nagyon gazdag a gyűjteményes anyag.
Például a viseleteket bemutató babák sokszínűsége egészen megdöbbentő.
Most 10Lei a belépő.
A temetői bolyongás és a múzeum után a nagy meleg ellenére nézelődtünk és sok érdekes épületet láttunk. Meg is éheztünk és egy kerthelyiséges étteremben ebédeltünk. Itteni specialitást,puliszkát ettem. Finom és laktató étel. (Rigó Jancsi itt nem volt)
A Kárpátkanyar geológiai csodáit fedeztük fel a hétvégén a családdal. Hazafelé megálltunk Kézdivásárhelyen és ketestük meg a rejtést. A múzeum már zárva volt.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v3.12.10]
Egy hetes kerékpáros kirándulásra vittem az eötvösösöket... A gyönyörű túra alkalmával találtam meg ezt a ládát.
Reggeli futásunk alkalmával...
Érdekes volt, hogy a térről kivezető kis utcák egyáltalán nincsenek lekövezve, s a házak is elég gondozatlanok. A főtér nagyon szép, bár itt is van még mit újítani.
Egy tehénnel is találkoztunk reggeli sétáján. :)
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (198 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide.
Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amelyet bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.