A kereszthez vezető kiskapu melletti ferde oszlopról leolvasható hét számjegy jelenti a virtuális jelszót.

---

A ládába TravelBug nem helyezhető.

---

Megközelítés

Parkolási lehetőséget - néhány autó erejéig - a 12-es főút mellett, a Duna-felöli oldalon, közvetlenül a "célterület" kerítése mellett találtok.

Kerékpáros megközelítésre GCgoze nyomvonala ajánlott.

A gyalogos teljesítőkön a vonat vagy a busz segít, de inkább busz, mert bár ritkábban jár, de egészen közelre hoz. A DCM Vízmű megállónál kell leszállni. A terület be van kerítve, de szabadon látogatható.
A szomszédos terület Vízmű terület, ahova belépni TILOS, de nem is szükséges!

Története

Az egykori római tartomány: Pannonia inferior, azaz Alsó-Pannónia a Dunántúlon terült el. Természetes határa a Duna vonala volt. E határ erősítésére, a barbár betörések ellen kisebb, védhető megfigyelőhelyekből, úgynevezett burgusokból álló láncot emeltek a Duna partján. Ezt a védelmi láncot egyre jobban kiépítették, a megerősített helyeket sűrítették. I. Valentinianus uralkodása alatt (364-375) ez a római burgusrendszer már három vonalban épült ki. Az első a barbár földön előretolva, a Duna bal partján, a második a Duna jobb partján, a harmadik a mai Dunántúl belterületén, tartalékvonalként épült. Ez utóbbi vonal akkor épült, amikor a barbarikum népeinek nyomása fokozódott, és félő volt, hogy a Duna vonalán a betöréseket nem tudják megállítani. Az ország belsejében az addig nyílt helyek ilyen erősítésének folyamata azonos azzal, amit a Rajna vidékén, ugyancsak a IV. század végén figyeltek meg. Abban az időben a birodalom határain nyugtalankodó és betörő barbárokat a leverésük után a határra telepítették. Azok aztán a kiosztott földért határvédelemre kötelezték magukat, és az őrtornyok környékén földművelést is végeztek. Az őrtornyoknak, hidaknak a fontos kereskedelmi utak és átkelőhelyek mellett vámőrségi szerepük is volt.
A nógrádverőcei burgus már barbár földön épült, tehát előretolt őrtoronyláncolatba tartozott, ugyanúgy, mint a pesti Március 15. téri múzeumban látható római castrum maradványai, amelyekről Anonymus így ír "castrum quod dicitur Pesth". A nógrádverőcei a dunakeszi burgussal együtt a szentendrei római helyőrségi tábor (Ulcisia castru) ellenerődje volt a Duna bal partján. Az őrtorony területét 1934-ben feltárták és falait helyreállították. A torony a Duna magas partszegélyén, az út szintjétől kb. 3 m-rel magasabban fekvő Keresztes-dombon állt. A feltárás megállapította, hogy az egy prehisztorikus telepre épült. A 23x18 méter méretű, téglalap alaprajzú épület egykor 2 méter magas lehetett. A kőből épült falakat kívülről szabályosan megmunkált, szép kváderkövek borították. A torony tetőszerkezetét két négyszögletes, téglából falazott pillér alkotta. Bejárata csak az emeletről nyílt, oda kötélhágcsón vagy létrán lehetett feljutni. Padlószintjét téglával burkolták. A torony északnyugati sarkában két, élelem tárolására alkalmas vermet találtak és egy kézimalom maradványait. A délnyugati sarokban egy 3 méter átmérőjű kút volt. Az őrtorony udvaraiban IV. századi római sírokat tártak fel. A torony rövidebb oldalaihoz 13 méter hosszú falakkal egy-egy 5x5 méter alapterületű kisebb torony csatlakozott, amelyeket később építettek a toronyhoz. Idővel a szárnyfalakon elhelyezett, mellvédek által szegélyezett folyosón közlekedtek a főtoronyhoz. A két melléktornyot még a rómaiak idejében lebontották. A burgust a szentendrei-szigeti őrtoronnyal híd kötötte össze. A kis négyzetes, keleti oldaltoronytól a víz irányában kb. 30 méterre megtalálták a híd parti pilléreit: a 7 méter széles sávban levert tölgyfacölöpöket. E pontonhidat Ammianus Marcellius ókori író is említette, s szerinte 375-ben a quádok elleni támadáskor építették. A verőcei őrtoronyban talált borostyánkőleletek alapján megállapították, hogy az észak felé induló utak borostyánkő kereskedelmének árubeváltó helye is lehetett. A burgus a hunok betörése idején, a IV-V. század fordulóján elpusztult.

Forrás és ajánlott irodalom:
- Paulovics István A nógrádverőcei római erőd feltárása. (Arch. Ért. 1934.)
- Vártúrák kalauza
- Verőce limes