Pontról-pontra multi az egykori ércbányák helyszínein.
1. A villámhárító tartóján - matrica.
2. Tábla hátulán.
3. Vastag bükk tövében - fiola.
4. Jobb hátul, bokamagasságban - tábla.
5. Kettéágazó bükk tövében - 12x8x5 cm-es láda.
Jelszóképzés: A talált "E" koordináták utolsó számjegyei + a ládában található jelszórészlet (összesen 11 karakter).

FIGYELEM!
A Felső-Rózsa-táróba mindenki csak saját felelősségére menjen be. Lebeszélni senkit nem szeretnénk, de aki bemegy, az figyeljen oda az alábbi dolgokra. Lehetőleg ne menj egyedül a táróba, vagy legalább tudasd valakivel az úticélod! Legyen nálad gyertya vagy mécses egy kis üvegben, mert szellőzés hiányában a táróban összegyűlhet a szén-dioxid.
Továbbá a jobb oldali járatban néhány méter után egy kb. 30 méter mély akna van. Jól látható, de nem árt figyelni.

---

A ládába TravelBug nem helyezhető.

---

Hogy miért?

Gyerekkorom óta izgat az ásványok csodálatra méltó világa és az őket a világ elé táró "expedíciók". Amikor régen a tévében Juhász Árpád az "Évmilliók emlékei" című műsorban különféle kőzeteket, ásványokat és ősmaradványokat mutatott be a terepen, én tátott szájjal néztem és ittam minden egyes szavát. Legfőképpen ezért szerettem volna geológus lenni. Ennek megfelelő volt a pályaválasztásom is. Még nyolcadikosok lehettünk, amikor egy hétvégi túrán a BKV akkori természetjáróival egy hétvégén a kisirtáspusztai turistaházukban aludtunk. Onnan indultunk el egy túrára, hogy megtaláljuk a meddőhányókat és ásványokkal megpakolva térjünk haza. A túra megvolt, de nem jutottunk el a célhoz. Néhány év múltán - főiskolásként - Kern Zoli barátommal már bőséges ismeretanyaggal felvérteződve érkeztünk. Több alkalommal is jártunk a hányókon és néhány szép vagy épp' érdekes darabbal gyarapítottuk a gyűjteményünket. Akkoriban még a meddőhányók közel sem voltak így benőve, vagy (lásd Altáró) még léteztek. Talán másnak is sikerül kedvet csinálnunk hozzá.

Megközelítés

 N 47° 56,136' E 18° 49,559' 205 m [GCNbAu+1parkoló]
A nagybörzsönyi Bányásztemplomhoz, azt gondolom, hogy mindenki különösebb probléma nélkül el tud jutni. Érdemes mind a templomot, mind az utca túloldalán álló Bányamester-házat megnézni. Mintegy bemelegítésként, ráhangolódásként.

Innen - aki autóval van, annak - érdemes átparkolni az utolsó, legálisan megközelíthető pontba.  N 47° 56,587' E 18° 50,715' 268 m [GCNbAu+2parkoló] Aki a templomtól gyalog indulna neki a túrának, annak a Börzsönyi K- jelzéseket érdemes igen hosszan követnie.
A harmadik pontot két irányból lehet elérni:
- a Kovács-patak mentén botorkálva,
- Bányapuszta felől visszakanyarodva - hiszen akkoriban ez volt a központ, ahonnan a tárókhoz mentek.

Mivel a tárók már régóta nincsenek használatban, így mára a hozzájuk vezető utak is tönkrementek vagy eltűntek. Segítségül megadunk néhány segédpontot a tájékozódáshoz.

 N 47° 56,244' E 18° 52,349' 384 m [GCNbAu+1letérés]
 N 47° 56,106' E 18° 53,113' 415 m [GCNbAu+2letérés]
 N 47° 56,594' E 18° 53,870' 530 m [GCNbAu+3letérés]
 N 47° 56,750' E 18° 53,346' 463 m [GCNbAu+4letérés]
 N 47° 56,820' E 18° 53,746' 540 m [GCNbAu+5letérés]



Bányásztemplom

 N 47° 56,121' E 18° 49,569' 213 m [GCNbAu+bányásztemplom]

Nyitvatartás: Szerda-Vasárnap 10-16 óra (12-13 órakor ebédszünet)
Infó: Pereszlényi Lajos +36304948428 vagy +3627378262 (Hívásra jön!)
Belépődíj: 200 HUF/fő

Egy lépcsősor tetején áll az 1960-ban helyreállított keletelt épület. Építése a 13. századra vezethető vissza: ekkor egy kisebb hajóból és egy egyenes záródású szentélyből állhatott. A jelenlegi diadalív alsó része e korból maradt fent. A 15. században plébániatemplom lett, mely következtében bővítették és átalakították: szentélyét elbontották és nagyobb sokszögzáródású, csillagboltozatos apszist építettek helyette, melyhez sekrestye kapcsolódik. A hajót nyugati irányban megtoldották. A 17. században - ideiglenesen - az evangélikusok használták, akik karzatokat építettek a hosszoldalon, ezek megvilágítására pedig új ablakokat törtek a főpárkány alatt. A 18. században ismét 80 évig plébániatemplomként funkcionált, majd a Szt. Miklós-templom felépülése után a Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelték fel. Főbejárata a nyugati kapu, mely a 15. századi bővítés során készült. Csúcsíves, gótikusan pálcatagos kőkeret, felette egy kissé félrecsúszott, 1417-ből származó bányászcímer látható. Hajója síkmennyezetes, a világítást korai barokk ablakok segítik, de láthatóak a régi nyílások is. A gótikus csillagboltozat eredeti festésének visszaállításával és az eredeti ablakok kibontásával sikerült az eredeti térhatást visszaállítani. A csavart oszlopokon álló szentségházat restaurálták és letisztították a sekrestyeajtót is. A templom toronytalan. 1779-ben még állt a három harangot cipelő harangláb; a jelenlegi az 1960-as helyreállításkor készült.
(Ha ennél bővebb leírásra vágysz, akkor kattints ide.)

Ércbányászati múzeum
 N 47° 56,134' E 18° 49,544' 207 m [GCNbAu+tájház]

Nyitvatartás: Szerda-Vasárnap 10-16 óráig.
Infó: Privizer Krisztina +36203623914.

A templommal szemben álló szerény ház udvarán álló épületben megismerhetjük a nagybörzsönyi ércbányászat hat évszázados történetét, a bányászok nehéz és kényelmetlen életkörülményeit, a termelés eszközeit és a környéken termelt érceket.
(Ha többet szeretnél megtudni, akkor kattints ide.)

A nagybörzsönyi ércbányászat története

A legkorábbi hiteles adatok a 13. század elejéről valók, de feltételezhetően már a 11-12. században is folyt művelés. Az arany-, ezüst- és ólomérc-bányászat folyamatosan fejlődött mind az Árpádok, mind az Anjouk alatt, de virágkorát Zsigmond uralkodása alatt érte el, aki szász bányászokat telepített a faluba, s 1417-ben bányajogot adott a községnek és bányavárosi rangra emelte. A bányászat pontos helyéről nincsen adat. A legértékesebbek a nemesfémek voltak, melyeket a zúzókkal dúsított ércből olvasztottak ki a helyszínen. Az ezüsttermelés éves szinten több mázsára rúghatott, ami figyelembe véve az érc ritkás eloszlását, csak középkori mércével nézve volt jelentős.
1439 után rendszeres bányászat nem zajlott. Ennek elsődleges oka az Albert király halálával bekövetkező belpolitikai válság volt, ám az a tény, hogy századokon keresztül nem történt meg a bányák reaktiválása, nagyban valószínűsíti a korábbi időszak rablógazdálkodásából adódó, felszín közeli ércfészkek kimerülését. A nagyobb volumenű újrakezdés - a 17. századból van róla adat - a török hódoltság hanyatlásával esett egybe. Bár a törökök sosem tartották huzamos ideig uralmuk alatt a területet, a katonai veszély a Börzsönynél távolabbi helyeken is megbénította a virágzó termelést.
A Rákóczi-szabadságharc idejében Kollbacher Lambert Mátyás (aki a mai Királyrét területén vasércbányát üzemeltetett) 20 évig fektette vagyonát az itteni érckutatásba, de jelentős eredmény nélkül. Időközben Bercsényi generális is felfigyelt a termelésre, s bár több forrás is egymástól eltérő adattal szolgál, az bizonyos, hogy a szekérszámra elvitt ércet Selmecen kohósíttatta.
Mária Terézia korának gazdasági fellendülése a bányászati kutatásoknak is új lendületet adott. 1770 táján egy bányatársaság, melynek Czibulka József lehetett az alapítója (vagy csupán egyik tagja?) kevés hozzáértéssel állt neki a termelésnek, s a készletek reális felmérését elmulasztva, egy túlméretezett kohó építését is felvállalták. A viszonylagosan nagy értékű beruházás az ércben szegény feltárások bányászata miatt nem térülhetett meg, így a társaság 1777-ben becsődölt. Tengődő bányászkodás zajlott a következő évtizedekben, melynek érdekessége, hogy Kitaibel Pál, az egyik innen - ám pontosan meg nem határozott helyről, valószínűleg Bányapusztáról - 1785-ben előkerült ércösszletből (többféle ércásvány egymástól nehezen elkülöníthető "masszája") mutatta ki tíz évvel később a tellúr elemet. Ekkor Kitaibel megpróbált újabb mintákat begyűjteni a helyszínről, de, mint említette: a bányászat szétzüllött. Egy 1792-ből származó adat megerősíti, hogy a munkátlanul garázdálkodó bányászokat kitelepítették Nagybörzsönyből.
Kitaibel Pál kiemelkedő szerepet töltött be a börzsönyi ásványok leírásában és tanulmányozásában. Munkásságáról sajnos csupán egyetlen adat maradt fent: e szerint a gyűjteményében 12 példányt őrzött a Börzsönyből, melyekről 12 ásványfajt határozott meg, s ezek megjelenéseit, alakjukat is nagyon pontosan írta le. Annak ellenére, hogy az idők során a teljes gyűjtemény elveszett, megállapítható volt, hogy az itteni érceknek több képződési kifejlődését ismerte és a bonyolult összetételű ércösszleteket is kémiai vizsgálatnak vetette alá, de meghatározásukkal az akkori technikával nem mindig boldogult.
1818-ban Beudant, a híres ásványtani fajleíró is ellátogatott a meddőhányókra. A selmecihez hasonló kőzeteket megjegyezte és ő is kutatta a Kitaibel által vizsgált érceket, ám azokat nem találta meg.
1832-ben Propokovich Ferenc 3 tárót újranyittatott, azonban vállalkozása tényleges termelés nélkül maradt. 1837-ben újra a szünetelésről van feljegyzés, míg 1846-ban ismét megnyitottak 7 régi tárót, s a rákövetkező évben az ezekből való termelésre Párizsban társulatot alapítottak. Bár a kibocsátott részvények nagy hányada gazdára talált, a vállalkozás - a termelés megindulása nélkül - megbukott. 1857-ben ismét újranyitották a tárókat, de lényegi produktumról ekkorról sem maradt feljegyzés.
Szabó József 1852. augusztus 26-27-én a környéken tett látogatása mind bányatörténeti, mind ásvány-kőzettani szempontból érdekes. Ekkor történt, hogy Diósjenőről a Csóványoson át leereszkedett Szlávabányához, ahol egy magáncég kezdett újranyitásokat a régi bányászat nyomain. Állítólag innen származik az az igen bonyolult összetételű ércdarab (több bizmut-tellurid ásvány elegye), melyet később sokan sokféleképp határoztak meg. A problémát a Szlávabánya helynév jelenti. Biztosan nem a kovács-pataki tárókat értette alatta, így nagy a valószínűsége, hogy Bányapuszta bújik meg e név mögött, s igazolja azt is, hogy a rózsa-hegyi tárók folyamatos újranyitásakor ott miért nem találták nyomát ennek az ércnek.
A rendszerezett földtani feltárás 1865-ben indult meg a környéken. Ekkor megvizsgálták és feltérképezték a területen előforduló vulkáni láva- és tufaképződmények határait, módosulatait.
1914-ben egy vállalkozó ismét újranyittatta az Alsó- és Felső-Rózsa, valamint a Ludmilla-tárókat. Kutatásaira a Monarchia hadügyminisztériuma is felfigyelt. Ám a nem kellően előkészített és hozzáértés nélkül készített tervek mellé munkaerő- és pénzhiány is társult, mely ellehetetlenítette a termelés megindítását. 1922-ben egy szakértői vizsgálat a területet érdemtelennek minősíttette kutatási szempontból. Az 1930-32 közötti kőzettani térképezés úgy zárult le, hogy az ércesedés jellegét és kiterjedését egyértelműen nem pontosította.
1946-ban Sztrókay Kálmán tisztázta a Kitaibel óta fennálló bizonytalanságot az ominózus bizmut-telluriddal kapcsolatban. Az ércmikroszkópi felvételek tanulmányozása során megállapította, hogy az anyag inhomogén, s mint ilyen, nem önálló ásvány. Még ez évben újabb javaslat érkezett a régi bányák környékének érckutatására. Ekkor történt meg a felhagyott tárók feltérképezése és a lehetséges ércesedési centrumok kijelölése. 1948 augusztusában az Alsó-Rózsa és Alsó-Fagyosasszony-tárók újranyitásával ismét kezdetét vette egy bányászati kutatás. Jelentősebb ércmennyiséget annak ellenére sem találtak, hogy az év végére már 1100 méternyi vágathossz volt bejárható. 1949 februárjára elkészült egy 1:1000 léptékű bányatérkép is. 1950-ben az ércesedés altáróval történő megkutatására érkezett javaslat, melynek kihajtása 1951. októberében indult meg, s 1600 méter múlva 1954. márciusában érte el az érces összletet. Ebben az évben 36 ásványfajt ismertek a lelőhelyről. Az átütő siker elmaradása miatt 1956. július 15-én a Vegyi és Energiaügyi Minisztérium Ércbányászati Igazgatósága leállította a börzsönyi bányászati kutatást.
A '90-es években ismét volt szó a bányák újbóli megnyitásáról, de a tervek a nagyon alacsony (nemes)fém-tartalom miatt sem váltak valóra.
Néhány ásványtani adat a nagybörzsönyi ércesedéssel kapcsolatban:
+ közel 200-ra tehető az itt valaha előforduló ásványfajok száma;
+ 1996 óta 15 olyan ásványfajt írtak le hazánkból, melyek első példányait itt találták;
+ a 2006-ban publikált (de 2004-ben leírt) jonassonit [Au(Bi,P)₅S₄] első ismert lelőhelye.

Egy másik érdekes összegzés olvasható a Sulinet oldalán.

A nagybörzsönyi érclelőhelyek ismertetése

1. A terület lehatárolása

Az érces területet Ny-ról a peremhegyek (Hegyeshegy-orom - Magyar-hegy - Várbükk), K-ről a Nagy-Inóc - Nagy-Hideg-hegy vonulata fogja közre. A központnak a Rózsa-hegy tömege tekinthető. A kutatások elsősorban a patakvölgyek (Kuruc-patak, Börzsöny-patak [Bányapuszta], Kovács-patak [Ludmilla- és Rózsa-bányák] és a Kereszt-patak [Fagyosasszony-bányák]) vízrendszerében folytak. Érces előfordulás ezen területen túlról is ismert, ezeket azonban most figyelmen kívül hagyjuk.

2. Általános jellemzés

Az ércelőfordulás egységesen alig jellemezhető. Az egymást követő kiválási szakaszokban nagyon különböző hőmérsékletű, fémtartalmú és eloszlású ércesedés fejlődött ki. Azt, hogy a hegység egyetlen ismert szulfidos ércesedése milyen tényezők fennállása miatt jött létre, s mi az oka annak, hogy a hegységben máshol nem jött létre hasonló volumenű, főként csak találgatni lehet. Ami biztos: az érc, az egykori ősvulkán beszakadásos területén lépett fel, s nem a nagy kiterjedésű lávakőzetekhez kapcsolódik, ahogy erre máshol (Selmec-Körmöci-érchegység, Mátra) is látunk példát.

a/ Rózsabánya
A Rózsa-hegy ÉNy-i lejtőjén biotit-amfiboldácitban és magas hőmérsékletű hipersztén-andezitben vékony erek, fészkek és impregnációk formájában van jelen az érc, melyet az Alsó- és Felső-Rózsa-táró, valamint az ezeket összekötő Rózsa-akna tárnak fel. A néhol meglepően dús ércesedést már a 17. században huzamosan és rendszeresen bányászták.
+ Felső-Rózsa-táró  N 47° 56,404' E 18° 53,670' 537 m [GCNbAu+FR-táró]: bejárata 537 méteres magasságban nyílik, mely a legmagasabb szint volt, ahol az ércesedést vizsgálták. Középkori kihajtású, vésett táró, mely a legutolsó kutatások előtt 73 méter hosszan bejárható volt. Ebből ma is kb 50 méter járható. A bal oldali ága ma is végig járható, a jobb oldali ág - az akna után - törmelék által teljesen eltömődött. Újranyitás itt nem történt.
+ Alsó-Rózsa-táró  N 47° 56,452' E 18° 53,663' 521 m [GCNbAu+AR-táró]: bejárata a patakvölgy talpáról nyílt. Hossza egyes adatok szerint nagyjából 340 m volt. Nem készült róla részletes bányaföldtani vizsgálat. Főként az I. világháború alatti kutatások alkalmával használták, akkor is újranyitás által. Feltehetően 1852 előtt nyitották meg, de biztosan nem középkori.
+ Rózsa-akna: az Alsó-Rózsa-tárót és Altárót kötötte össze függőlegesen. A legércesebb szakaszban indították meg. Csaknem teljesen függőleges és 122,5 méter hosszú volt, melyben 4 szinten (35, 70, 96 és 122 méteren) kutatóaknákat indítottak.

b/ Fagyosasszonybánya
A Rózsa-hegy DNy-i részén és a Kereszt-völgyben húzódó, döntően teléres kifejlődésű ércesedés, melyen legkorábban indult meg a bányászkodás. Ezen a területre koncentrált az utolsó, 1948-as kutatás, de a nagy remények ellenére elmaradt a várakozástól.
+ Felső-Fagyosasszony-táró: 538 méteren található az egykori bejárata. A valaha 185 méter hosszú vágat középkori eredetű, vésett táró. Bontott andezitbe vésték, ezért bejárata nem omlott be, így, mint a terület leghosszabb szakaszon bejárható feltárását látogatták a szakemberek. Itt volt a legjelentősebb az ezüst-tartalom.
+ Alsó-Fagyosasszony-táró: a bányaföldtani vizsgálatok alapján az érckutatás legfontosabb tennivalója 1948-ban ennek a tárónak az újranyitása volt. Mivel azonban az 508 méter magasan nyíló, 290 méternyi táróban lévő érc mennyisége jelentősen elmaradt a várakozásoktól, így a kutatás máshol folytatódott.
+ István-táró: bejárata 488 méteren nyílt. 1949-ben 90 méteres hosszban újranyitották. Sajnos ebből kevés maradandó adatot sikerült nyerni. Igen hasonló környezetű, mint az Alsó-Fagyosasszony.
+ Ludmilla-táró  N 47° 56,263' E 18° 53,410' 492 m [GCNbAu+Ludmilla-táró]: a Kovács-patak mellől indított táró, a legmélyebb szintű régi feltárás, melyet főként a többi táró vízelvezetőjének nyitottak meg 492 méteres magasságban. 1931-ben még 379 méteres hosszban volt járható a korábbi több, mint 800-ból. Az 1950-es újranyitás alkalmával már 395 méterig jutottak, de ott a korábban kifejtett telér laza tömedéke kifogyhatatlan omlással ellehetetlenítette a további munkát. Ez utóbbi tény egy igen nagy méretű kifejtett üregre enged következtetni. A kihordott anyagban igen gyakoriak voltak az érces tömbök is, melyek mérete és szerkezete jelentős telérvastagságot feltételez.
+ Istenáldás-táró  N 47° 56,332' E 18° 53,474' 503 m [GCNbAu+Istenáldás-táró]: csak a teljesség kedvéért említjük meg a Ludmilla-tárótól 120 méterre É-ra, 503 méteres magasságban, a Nagy-Pogány-hegy dácit-tömbjébe hajtott tárót is. (A tuhu térképén Klinger-táróként szerepel.) 1949-50-ben 60 méter hosszan újranyitották. A kőtengerrel borított hegyoldalban ma már nem látjuk nyomát az érc egykori felszíni kibújásának, vagy a felszíni kutatásnak, mely alá hajtották a tárót a 19. században.
+ Altáró  N 47° 56,261' E 18° 52,369' 384 m [GCNbAu+Altáró]: ezzel a táróval a Fagyosasszony ércesedését szerették volna alulról megkutatni. 1951 őszén indult meg a kihajtása és 1956. július 15-ig húzódott el. Ez idő alatt 1162 méternyi vágatot hajtottak a Nagy-Pogány-hegybe. A magasabb szintekhez sokban hasonló, azonos genetikájú, de sokkal jelentéktelenebb érces kifejlődéseket tárt fel. 4 nagy harántvágatot indítottak belőle. Az egykori meddőhányójáról néhány évente sikerül újabb és újabb, hazánkban eddig ismeretlen ásványokat kimutatni. Egykori bejáratát a Katalin-forrás sziklája mögött láthatjuk.

c/ Bányapuszta
Az itteni bányászhagyományok egészen a II. világháborúig éltek. A helyi erdész-múlt, s vele a szájhagyomány is, hogy a helyi tárókból nemesérceket bányásztak, apáról fiúra szállt. Egykor 12 bányász dolgozott itt, de számuk folyamatosan apadt, míg végül a puszta kihalt. Ez a hely azonosítható Szabó József 1852-es terepbejárásának Szlávabányájával, de ezek alapján akkor már itt nem folyt termelés. Állt itt egy régi bányaépület, ami a mai erdészház őse lehetett. Az itteni érces zónát egy több, mint 1 km széles, a felszíni adatok szerint teljesen ércmentes zóna választja el a Rózsa-hegy ércösszletétől. Kiterjedésére nincs pontos adat, de legtávolabbi pontjai nem lehetnek messzebb egymástól, mint 3-400 méter. Az érc itt teléres kifejlődésű volt, de felszíni kibújásait horpákkal bányászták le. Maga a fejtés középkori eredetű, de közben többször hosszabb ideig szünetelt a bányászat. A XIX-XX. század fordulójára gyakorlatilag mindegyik tárna beomlott. 1946-ban 7 tárót volt ismert a területről, melyek közül az egyiket 40 méterig be lehetett járni. A meddőhányók jelentéktelenségéből következtethetünk arra, hogy a termelés volumene igen alacsony lehetett. 1950 őszén itt is történt újranyitás. A 2. számú tárót 120 méter hosszan tisztították meg, de 1953 őszére már ismét járhatatlanná vált.

d/ Kuruc-patak
A terület ércesedésének középpontja a patak főágának felső folyásán, a Kis-Hideg-hegy és a Pintér-bérc nyergének ÉK-i lejtőjén lehet. Itt két kutatási fázis nyomait találták meg. A régebbit 4 táró nyoma bizonyítja, melyeket a teléres ércesedésre hajtottak ki. Az 1930-ban végzett újabb kutatásokra két (egy 10 és egy 2 méter mély) kutatóakna emlékeztet. A felszíni megfigyelések alapján inkább csak nemesfém-tartalmú vasásványokról tudunk. Itt sem történt újranyitás.

3. Összefoglalás

Az 1948-56-ig végzett átfogó bányászati és a geofizikai kutatásoknak köszönhetően sikerült a terület részletes és pontos megismerése. Egyértelműek az adatok az ércelőfordulás kiterjedését és képződési körülményeit illetően. Akadt ugyan lehatárolásbeli hiányosság, de ez a kutatások lezárására nem volt hatással. A bányászati kutatás elég információt szolgáltatott arra nézve, hogy a nagybörzsönyi ércelőfordulásban ne lássanak a tömegtermelés igényeit kielégítő előfordulást. A kutatások feltárták az ércesedés optimális övét és itt olyan és akkora ércképződést mutattak ki, melyekből a középkori kézműves bányászat meg tudott élni, de amelyre nagyipari termelés nem alapozható. A kutatás ilyen szempontból negatív eredménnyel zárult.

Irodalom:

- Pantó Gábor - Mikó Lajos: A nagybörzsönyi ércesedés; MÁFI évkönyve 50. kötet 1. füzet. Műszaki könyvkiadó, Budapest 1964.
- dr. Liffa Aurél - dr. Vígh Gyula: Adatok a Börzsöny-hegység bányageológiai viszonyaihoz; MÁFI évi jelentés 1929-32-ről, 235-269 oldal.

Aki kicsit elmélyedne az ásványok titokzatos és gyönyörű világában, azoknak ajánljuk a Magyar Minerofil Társaság és a Geománia honlapokat.