Megtaláltam, köszi! :)
A hétvégén a Máré-várban jártunk a családdal, és a környéken ládázgattunk is kicsit természetesen. Először megkerestük a várnál lévő
GCMARV ládát, majd körül néztünk a várban is. Ezután elvittük a Gergely-Éva-forráshoz a
GCJelv mozgó ládát, mivel azt magunkkal hoztuk a Takanyótól. A rejtést követően, még visszanéztünk a várhoz, majd a nap zárásaként elindultunk a piros sávon lefelé a völgybe.
Az első ponton a fizikai láda megkeresése nem ment zökkenőmentesen. A telefonon a Geoláda alkalmazás által mutatott pozíciónk valamiért nagyon nem stimmelt a láda környékén, mintha nem is a turista utat követtük volna, hanem attól 30-40 m távolságban haladtunk volna, azzal párhuzamosan. Először arra gyanakodtam, hogy lehetett korábban egy másik ösvény, azt jelöli a térkép, de most más nyomvonalon halad az útvonal. A fura az volt, hogy nem mutatta, hogy szórna a jel, pontosnak tűnt, de mégse az útvonalra esett a helyjelölő. Ilyet korábban máshol nem tapasztaltam eddig. Aztán megnéztem a Garmin órámat, az viszont tű pontosan a turista úton jelölte a helyzetünket. Szóval rejtély mi lehetett a gond, de érdekes módon mikor tovább haladtunk a piros sávon, akkor kb. 2-300 m múlva visszatalált a jel az turista útra, és onnantól már jól mutatta a pozíciónkat végig. Mindenesetre a ládát kb. vakon kellett megkeresni, pontos GPS koordináta nélkül. Ebben az se nyújt segítséget, hogy a ládaleírásban semmi hint nincs, a láda rejtési módjára, így a logok alapján, és a képek közé feltöltött fa képe alapján kerestem. Végül ez vezetett a sikerhez, és a fa odvában megtaláltam a ládát is. Javaslom kiegészíteni a ládaleírást egy rövid segítséggel, miszerint egy korhadófélben lévő, odvas fa talajszinti üregében rejtőzik a láda, a turista úttól pár méterre.
Utána tovább haladtunk a hangulatos, de vadregényes, kanyargós turista úton, és keresgéltük a fákon lévő számokat. Ebben a gyerekek voltak a segítségemre. Én jeleztem nekik, amikor közeledtünk a koordinátákhoz, ők meg nagy hatékonysággal végigpásztázták a fákat a számok után. Gyorsan megleltük mind a hármat, így a jelszó is összeállt.
Ezután leértünk a völgybe a Textiles forrásnál, és kiértünk a műútra. A szívás része ebben az volt, hogy a várnál parkoltunk az alsó parkolóban, így én vállaltam magamra, hogy visszasétálok a kocsiért, a többiek pedig megvártak a kereszteződésnél.
Hangulatos kis kirándulás volt, köszönöm a lehetőséget.