Köszönöm a rejtést. Hosszú, tartalmas nap. A fő cél a tolnai Megyei Óriás volt, szerencsére más, útba eső ládák is sorra kerültek. Kajdacs, Tolna, Fadd, Bogyiszló. Hagyományos ládák, multik, virtuális, és persze az eseményláda.
A hosszú nap végén cèlba ertünk. Az egymáshoz közeli ősláda és eseményláda keresése gyakorlatilag egy lendülettel történt. Társaimnak korábban jeleztem homàlyos előérzetemet, hogy biztos találkozunk majd itt ládakeresővel. Így is lett. És valóban. Dirndel kessertárs(nő) éppen a
GCBOVF visszarejtéssel foglalatoskodott, amikor a rejtekhelyhez értem. Ő is, és picivel előtte a párja is felhívta figyelmünket arra, hogy viszonylag kis távolságon belül itt két láda is van.
Mindhármónknak tetszettek a fák.
Amikor az autóhoz visszaértünk, következett a harmadik geoládázós rendőri igazoltatásom. A rendőrök egyébként most is, harmadszor is tök jó fejek voltak.
6/25. Megyei Óriás.