Heves megye déli részén, a Tisza-tó mellett található.
A régi falu több mint 700 éves történelme során többször is elnéptelenedett. A környék falvainak jelentős részéhez hasonlóan előbb az egri, utána a szatmári püspökséghez tartozott, utóbbihoz egészen 1804-ig.
Lakosai főként református vallásúak voltak, megélhetésüket elsősorban a Tisza biztosította, de sokan kényszerültek szülőfalujuktól távol napszámosnak szegődni, hogy el tudják tartani családjukat. A település ma is őrzi a paraszti kultúra hagyományait, melyre rendszeres hagyományőrző találkozókkal emlékeznek. Késő barokk műemlék templomát 1777-ben építették. A múlt tárgyi emlékeit, a népművészeti értékeket ma egy műemlék jellegű lakóházból kialakított Falumúzeumban őrzik.
A város életében döntő változást az itt épülő, 1975-ben átadott vízlépcső jelentett, amely gyökeresen megváltoztatta nem csak Kisköre, hanem a Közép-Tisza-vidék, az Alföld életét is. Kisköre a Tisza-tavi régió egyik legnagyobb, 2005-ben városi rangot is kapott települése. Gazdag turisztikai kínálatával, látnivalóival a környék egyik meghatározó központja.
Jászsági főcsatorna
A Jászsági-főcsatorna a Hevesi-síkon ered, az Alföld északi részén, Heves megyében. A főcsatorna a tiszasülyi Tisza-holtágba torkollik.
A főcsatornába torkollik a Hanyi-ér, Saj-foki-főcsatorna és a Tiszasülyi-főcsatorna.
Ez az egyik legfölöslegesebb geoláda, ahol eddig jártunk. Gyakorlatilag 0 értelme van. Kilátás zéró, a hely full gazos, kilátás totál nincs. Minek ilyen helyre rakni bármit? [Geoládák v4.5.10]
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! [Geoládák v4.5.10]
* Itthonról:
Heves vármegye túrázás szempontjából olyan, mint Magyarország! Bármit le lehet modellezni ebben a térségben. Hegyitúra? Mátra, Bükk! Tavi túra (Balaton)? Tisza-tó! Dombvidéki le-felmenet? Bükkalja! Alföldi Kéktúra árnyéktalan gátmenetekkel? A Tisza-tavi gátak! Mivel augusztusban folytatom az AK-t ezért most túraszandálban, nagykalapban "lemodelleztem" az egyik napom az Alföldön, hogy szokja a lábam a "szántást" és én is visszazökkenjek az igazi monotonitásba, de csak egy kicsit! :D Mert azért olyan útvonalat állítottam össze, ami JNSZ-Heves "vegyes" és volt benne bőven látnivaló - a normál AK-hoz képest -, illetve GC. :)
**
Ez volt a napi záróládám, a hatodik találat. Ismerem a Jászsági-főcsatorna környékét. Régen sokkal jobban karban volt tartva - értsd: kaszálva volt. Ma már nem. Így kell a kessereknek is készülni nyáron. Én rövidnadrágban, rövidujjú pólóban és szandálban - természetesen zokni nélkül - indultam neki a nádasból éppen csak felsejlő ösvénynek. Simán, mindenféle sérülés nélkül eljutottam a ládához és logoltam. Semmi baj nem történt. Túrabottal menet közben szépen terelgettem előttem a behajolt nádat. Az eleje kicsit sűrűbb, utána nagy foltokban tisztások is vannak, lehet haladni.
Szóval, ezzel a rejtéssel - szerintem - nincs baj. És nem is lesz, mert ezt nem fogják illetéktelenek lerabolni! :D Egyedül mezítláb nem ajánlom a becserkészését! ;)
Utam jobbra tartása során nem gondoltam, hogy itt valami rejtés lehet. 🫣
Az ösvény mentén jobbról-balról vészjósló bizonytalanság, emberes nádrengeteg!
Már szinte "Tüskevár" érzést keltő hely, mikor érek ingoványos részhez? 🕸🌿
De láss csodát, relatíve simán meglett a rejtek! 🫡
Köszönet a korrekt rejtésért! 😇