Előzmények

bigmickhozzászólásai | válasz erre | 2023.05.08 22:04:00 (39257)
Általában nem szoktam a rejtőt zargatni, ha nem találok egy ládát (eddig csak 1-2 kimondottan trükkös rejtés esetén tettem ilyet). Inkább csinálok fényképeket, a logba beleírom, hogy mit tettem a láda felkutatásáért, ill. multi esetén a rejtőnek mailben megírom a begyűjtött jelszórészleteket, esetleg a rejtés általam vélt hűlt helyét ábrázoló fényképet is mellékelek, és kérek egy elfogadást.
Tapasztalatom szerint a rejtők nagy része ezt el is fogadja megtalálásként (mint ahogy rejtőként én is így teszek hasonló esetben). Kissebb részük nem foglalkozik vele, akkor kivárom a 30 napot, és majd a logbíró dönt, általában szintén pozitívan. És van egy pár rejtő, aki azt mondja, hogy nem.
Ez persze rohadt rosszul tud esni, de nem szoktam ezen hisztizni, tudomásul veszem, hogy így döntött. Megteheti, akkor is, ha az én igazságérzetemet ez piszkosul bántja. Hevesebb vérmérséklettel megvert kesser máshogy reagál, mint láttuk a példán, ez meg a rejtőnek is fáj.
Szerintem ezt mindkét oldalról jobb lenne szépen elengedni, és nem kéne egyik félnek sem további összeesküvés elméletekkel még tovább mérgesíteni a helyzetet.

És egy kis személyes emlék:
Egy (lényegtelen ki által és hová rejtett) ládát kerestem pár éve. Fényképpel bizonyítottan a nem triviálisan elérhető rejtek 2 méteres közelében voltam, de fizikai állapotom megakadályozta, hogy ténylegesen hozzáférjek. Logoltam egy jelszó nélkülit, mellékeltem fényképet, leírtam, hogy mi akadályozott a rejtek tényleges elérésében, és kértem egy elfogadást. A rejtő viszonylag gyorsan el is bírálta a kérésemet, és élből elutasította. Rohadt rosszul esett.
Aztán pár év múlva úgy adódott, hogy ismét azon a környéken ládáztam, és pont útba esett ez a számomra rossz emlékű láda is. Kíváncsiságból odamentem megnézni (emlékeztem a helyszínre), és simán megtaláltam, mivel a rejtés az évek során olyan szinten leamortizálódott, hogy a hajdanvolt nehézsége teljesen megszűnt. És akkor magamban azért feltettem a költői kérdést a rejtőnek, hogy a francba, hát ezért kellett engem anno szívatni?
[előzmény: (39255) Péter60, 2023.05.08 20:27:21]

Péter60hozzászólásai | válasz erre | 2023.05.08 20:27:21 (39255)
Miért nem lehet azt elfogadni, hogy a rejtő úgy játszik, hogy elutasítja azt a "jelszó nélküli" (A megtaláltam szót direkt nem írtam hozzá.) logot, ami a saját értékrendje szerint nem meríti ki a fogalmat?

Ezt nagyon jó, hogy leírtad, sokan azt gondolják, hogy a rejtőnek csak kötelezettsége van.
[előzmény: (39246) macikupac, 2023.05.08 16:57:49]

macikupachozzászólásai | válasz erre | 2023.05.08 16:57:49 (39246)
A "mindenki" halmaznak te is az eleme vagy.

Az én szememnek az tűnt fel, hogy súlyosan sértették meg a személyiségi jogaidat. Nem vagyok jártas a jogban, ezért segíts ki kérlek! Lehet enyhén is személyisági jogot sérteni? Hol van a határ? (Nem a tiéd, hanem a jogban. [Feltéve persze, hogy léteznek a fokozatok.]) Ha teszem azt egy olyan logodat teszik ki, amiben egy rejtést, helyszínt vagy éppen rejtőt méltatsz, vagyis pozitív szövegkörnyezetben van a neved, akkor is felháborodsz?

És úgy általában: miért gondolja bárki is, hogy egy "megtaláltam" státuszú log alkotmányos joga, jár neki? Annyiszor hangzott már el, hogy "mindenki úgy játszik, ahogy neki jó". Miért nem lehet azt elfogadni, hogy a rejtő úgy játszik, hogy elutasítja azt a "jelszó nélküli" (A megtaláltam szót direkt nem írtam hozzá.) logot, ami a saját értékrendje szerint nem meríti ki a fogalmat?
[előzmény: (39244) LukeSkywalker, 2023.05.08 16:38:10]

LukeSkywalkerhozzászólásai | válasz erre | 2023.05.08 16:38:10 (39244)
Itt mindenki troll?
Nem vergődöm én barátom!
[előzmény: (39243) becko, 2023.05.08 16:35:37]

beckohozzászólásai | válasz erre | 2023.05.08 16:35:37 (39243)
Jaj barátom, ezzel a vergődéssel csak tovább égeted magad!
Neked még nem mesélték hogy az internet nem felejt?
[előzmény: (39240) LukeSkywalker, 2023.05.08 15:52:21]

LukeSkywalkerhozzászólásai | válasz erre | 2023.05.08 15:52:21 (39240)
Szerettem volna ezt a rossz élményt inkább elfelejteni, de ez ki lett ide publikálva (és a facebokra is pl. fairy geocaching oldalra és még ki tudja hová, engedélyem nélkül a személyeségi jogaim súlyos megsértése mellett(!!!), ezért kérem ennek korrigálását), úgyhogy válaszolok rá, és megvédem magam.
Először is szeretnék elnézést kérni az erős, méltatlan szóhasználatért! Elnézést!
Több napos túrára és ládázásra érkeztünk május elején Pécs környékére. Az hamar feltűnt, hogy sokszor a látnivalótól távol, a túraúttól távol, nehezen megközelíthető helyeken, derékig érő csalánosokban, veszélyesen meredek hegyoldalakban, vagy szúros tövises bokrokban vannak indokolatlanul túl jól elrejtve a ládák, hogy minél nehezebb legyen megtalálni. Oké, nincs egy szavam se, nem kötelező minden ládát megtalálni, azokat nem keresem fel, amik ilyenek. A GC2000 láda melett is elhaladt túránk, vagy fél órát kerestem, de semmi támpont nem volt merre lehet (sokágú fa ölében: ez több tucat fára igaz volt a helyszinen), ezért, hogy ne maradjak le túlságosan, bejelentettem jelszó nélküli megtalálásnak. Szerencsére sok barátom van aki játszik, és megtalálta, köztük KataJani is, mégsem jutott eszembe elérkérni a jelszót, még annak tudatában sem, hogy tudtam így nem fog a gckupa-ba beszámítani (Kíváncsian várom, ezek után mikor és milyen eredménnyel fogja a rejtő elbírálni jelszó nélküli találatomat).
Ezen előzmények után jött el a péntek este, csak vacsorázni mentünk, de aztán KataJani rábeszélt, hogy keressük meg a a GCTUKE ládát, úgy is pont ott vagyunk. Én nem szeretem az ilyen városi multikat, többek között azért sem, mert ha a sok pont közül az egyiket benézem, vagy nincs meg, akkor hiába van meg a többi, nem tudom találatnak logolni. De azt gondoltam, hogy többen vagyunk, meg tudjuk csinálni, majd kérünk segítséget a rejtőtől, ha elakadunk, így győzve le tudatosan tudatalattim heves tiltakozását. A pontokat nem sorrendben csináltuk, már majdnem az összes megvolt, amikor a kettes ponthoz érve nem találtuk a ládát. Sokáig kerestük, de nem lett meg, így felhívtuk a rejtőt. Azomban empátia, kedvesség és segítség helyett, valamiféle kitalálósba kezdett, mikor konkrétumokra kérdeztünk azt mondta, hogy "jó pénzért azt is megmondhatom hol a láda". Keressük ott lesz az valahol. Döbbenetünkben nem nagyon jutottunk szóhoz, KataJani annyit mondott, hogy jó akkor keressük és így lett vége a hívásnak. Hát jó, de eddig is ezt csináltuk, köszönjük a semmit!
A történethez tartozik, hogy KataJani, már 2019.10.26-án is megpróbálta belogolni a ládát (visszakereshető), a rejtő el is utasította. Ezen a ponton előkerült, hogy akkor is beszéltek már telefonon és akkor is miket mondott, mennyire cinikus, lekezelő és elutasító volt. KataJani indokolatlan, emberek jószándékába vetett túlzott bizalmát mutatja, hogy ezek után ezen a pénteki napon ismét a rejtőhöz fordult, remélve hátha most segítőkészebb lesz. Hát kár volt, nem volt az. Na ekkor írtam ki azt amit, majd lemerült a mobilom.
Még megkerestük a 2+1 pontot és visszamentünk a szállásra. Amint visszaértünk a szállásra töltőre tettem a mobilt, és egy pontra változtattam a logot. Nem is vette volna észre nagyjából senki, ha nem megy a logról email a rejtőnek, aki éjjel kettőkor meglátta és ügyesen, gyorsan ki is posztolta annak tartalmát (személyiségi jogaim megsértésével), hogy mindenki lássa.
Másnap minden ismerősünktől segítséget kértünk a GCTUKE-2 jelszórészlethez. Hogy végül kitől jött segítség természetesen soha nem fogom megmondani, hogy őt ne támadhassák!
Viszont amin ismét ledöbbentünk - már magam sem értem miért csodálkoztunk - a helyes jelszó birtokában sem tudtuk belogolni a találatot. Ezért elkezdtük próbálgatni a jelszó az egyes pontok jeszórészleteinek kihagyásával. Annyit próbálkoztunk, hogy már majdnem kitiltott a rendszer minket. Végül az egyes pont jelszórészletének elhagyása után elfogadta a rendszer. Mi a kettes pontot nem találtuk meg, de az egyes pontot kellett elhagyni a jelszóból. Döbbenetesnek találom ezt a rosszindulatot, hogy a rejtő csak azért változtat jelszót, hogy valakin bosszút álljon és ne tudják a találatot belogolni a játékosok. Lehet, hogy a szóhasználatom nem volt méltó, de ez sem rejtőhöz méltó viselkedés!
Elolvastam a rejtő fórum hozzászólásait, és a fairy geocaching posztokat. Az jön le, hogy rejtőként nevelni, leckéztetni szeretnétek a rakoncátlan kessereket. Mikor a GC2000 láda kapcsán olvastam a kesserterror napjáról, én is csodálkoztam milyen emberek vannak, de most már azt hiszem - mégha nem is értek egyet a módszerrel - kezdem érteni a motívációjukat.
Az lenne a tiszteletteljes javaslatom, hogy a kesserek lejáratása helyett inkább a támogatásukba fektessetek energiát.
Ha például mikor felhívtuk a rejtőt, valami hasonlót mondott volna, akkor mindenki boldogan mehet volna tovább (persze értem én, hogy akkor nincs ki ellen harcolni (rejtő vs. kesser)): "Sziasztok! De jó, a pécsi ládámat keresitek!? ... Értem, persze segítek. Ne a falat bontsátok mert nem abban van, hanem X helyen keressetek fej magasságban egy rejteket, egy filmesdobozt a jelszórészlettel. Megvan? Örülök! Akkor további jó ládázást, sok sikert a többi pothoz, hívjatok nyugodtan, ha elakadtok. Remélem tetszik Pécs, és jól érzitek magatokat! Szeretem, ha a ládámnál nem sablon logok vannak, majd írjátok le az élményt kérlek és töltsetek fel képeket!". Ha így lett volna, akkor leírtuk volna a logban, hogy milyen jó volt Pécsen ládázni, a 2-es pontot nem találtuk, de nagyon kedves és segítőkész volt a rejtő. Lennének feltöltve képek, mindenki örül. De ez nem így volt és másmilyen log lett... Pedig milyen jó lett volna, ha ez így van! Csak egy kicsi jóindulat, kedves gesztus kellett volna felénk.
Mégegyszer elnézést kérek a méltatlan szóhasználatért!
Amiért én várok elnézést a rejtőtől az alábbiak:
- A személyiségi jogaim teljes lábbal tiprása, hogy engedélyem nélkül kiposztolta a már korábban törölt logomat a felhasználói nevemmel ide a fórumra, a facebookra és még nem tudhatom hova (és kérem ennek korrigálást, facebookról való törlést!).
- A ládázás közbeni segítségkérés cinikus elutasítása ("jó pénzért azt is megmondhatom hol a láda").
- A jelszó rosszindulatú megváltoztatása, hogy akkor se tudjunk találatot logolni, ha valakitől megtudjuk a helyes jelszórészletet.
[előzmény: (39232) Strombus, 2023.05.06 02:38:12]

Strombushozzászólásai | válasz erre | 2023.05.06 02:38:12 (39232)
Log az egyik ládámnál:

Goldenbay 2023.05.04 23:59 (Nem találtam meg) 784. Pécsi séta - a városfalon innen és túl [GCTUKE]
https://geocaching.hu/caches.geo?id=872#2700383

Ostoba hülye rejtő. Nem segít. [vulgáris szó miatt moderálva - Blue Mali 2023.05.06 07:56]

--------------------------------------
Megjegyzés: 20 órakor volt egy játékostárstól hívásom a láda egyik pontjával kapcsolatban. Megkérdeztem, eddig hol kereste, majd megmondtam a láda helyét és kinézetét. Azzal tette le, hogy "jó, akkor ott keressük."
Úgy látszik, mégsem találta.
És még én panaszkodtam az egyenlogok miatt.

Bejelentkezés név:  jelszó:   [regisztráció]