A történelem
1931. szeptember 12-ről 13-ára virradó éjszaka, egész pontosan 20 perccel éjfél után, felrobbantották a Bia és Torbágy közötti páros viaduktok egyikét, amikor azon éppen átrobogott volna a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat. Pontosabban nem az egyik viaduktot robbantották fel, hanem a viaduktra vezető sínszálakat, így a mozdony és az első hat kocsi a töltés oldalán a mélybe zuhant, a szerelvény roncsai között 22 ember lelte halálát, 17-en súlyosan megsebesültek. A helyszínen pokolgépet találtak és egy levelet, amelyből arra következtettek, hogy a robbantás a kommunisták műve volt. A nyomozás azonban megállapította, hogy a bűncselekményt az őrült Matuska Szilveszter bécsi kereskedő és gyáros követte el, aki több mint két hétig a szerencsésen megmenekült utas szerepét játszotta. Fény derült arra is, hogy ő volt a korábbi németországi, illetve ausztriai vasúti robbantás tettese is. Matuskát egy osztrák bíróság 6 évi fegyházra, majd egy magyar törvényszék 1934-ben halálra ítélte. De Ausztriában nem volt halálbüntetés, ezért az ítéletet a kiadatási egyezmény alapján életfogytiglani fegyházra változtatták. A kormány a merénylet ürügyén, 1931. szeptember 19-én bevezette a statáriumot, amit csak 1932. október 10-én oldottak fel. Ausztriai büntetésének letöltése után Matuska a váci fegyházba került, s amikor Vác 1944 végén néhány órára gazdátlan lett, a zűrzavarban kiszökött a fegyházból és eltűnt.
A viaduktok
Az első viaduktot 1884-ben adták át, a másodikat 14 év múlva. Az egyre nagyobb sebességgel haladó vonatoknak már túl szűkké vált a pályaív, így pár kilométer hosszon új, egyenesebb - de immár viadukt nélküli - nyomvonalat kapott a vasút. A közlekedés 1977-ben szűnt meg a régi pályán.
A Viaduktok 26 méter magasak és 40 méter hosszúak.
A jelen:
Sokféle ötlet felmerült már a viaduktok hasznosítására. A városházán pl. meg lehet tekinteni egy, a viaduktok és a töltés tetejére tervezett szálloda makettjét. Szerencsére ez nem épült meg, így az északi viadukton továbbra is lehet sétálni, fényképezni, biciklizni.
Hosszas előkészítés után 2022-ben elkészült a BUBA (Budapest-Balaton Bicikliút) Viadukton átvezető szakasza, így örvendetesen fellendült a rekreációs célú bringázás városunkban.
Érdekességek
- Saját készítésű 'akkor és most' fotóalbum: fazek.hu/viadukt
- Simó Sándor 1982-es filmje a robbantásról és Matuska Szilveszterről.
- További olvasnivaló a merényletről.
Ládatörténelem:
- A ládát újratelepítettem 2003. június 21-én, majd 2007. augusztus 31-én, végül Pilis50 2010. március 9-én, köszönöm neki! Miután többször ellopták és ezzel nem tudom tartani a lépést, 2011. augusztus 5-én fájó szívvel örökbe adtam a ládát. Kolesár András
- Közel 3 évet kibírt a láda a boltív alatt, sajnos a lépcső és a környék felújítása közben ellopták vagy kidobták. Újratelepítés más helyen: 2014. május 17. Fazék
- Szűk 1 év után a terepmunkák + graffitizés áldozata lett a láda, a viadukt másik oldalán találtunk neki új helyet, 2015. március 7.
2016. 10. 16. Az elveszett ládát újrarejtettem.
2020. 6. 3. A tavaszi fűkaszálást nem élte túl, így 4 év után ha2 tagtársunk ötlete és segítsége mellett a lépcső külső oldalába, egy kis épített betonelem rejtekébe került.
2023. 8. 26. Új doboz, új logbook.
2023. 12. 26. A feldúlt rejteket újraépítettem, új doboz, új logbook.
2024. 10. 11. Új doboz, új logbook.
2025. aug. 31. Új petling, új helyen, csak a jelszó van benne. Sajnos a bozótirtás után már nagyon szem előtt lévő doboz eltűnt a korábbi helyről. Most csak petling, ha jól bírja, kap majd nagyobb dobozkát és logbookot.
A szombati Gerecse 50 TT miatt voltunk Tatabányán, majd vasárnap átmentünk Biatorbágyra, ahol a Nyakas-kőhöz mentünk fel. Nagyon szép volt a túra, igazán különlegesek voltak a természeti képződmények, a kilátás meg egyszerűen fantasztikus. Sok szép tavaszi virgágot is fotóztunk, gyönyörködtünk a virágzó fákban, bokrokban.
Megkerestük a Szily kápolnánál lévő ládát, majd Biatorbágyra visszatérve ezt a ládát is megtaláltuk.
Köszönöm az élményt!
A lista az oldal alapbállításának megfelelően nem mutatja az összes bejegyzést (2790 db), az összes megjelenítéséhez kattints ide. Az alapbeállítást (25 db) felülbírálhatja a felhasználói beállítás, amit bejelentkezve a felhasználói adatok között tudsz megváltoztatni.