Megye/ország: Szlovénia
Elhelyezés időpontja: 2008.05.11 13:05
Megjelenés időpontja: 2009.10.04 11:40
Utolsó lényeges változás: 2009.10.05 12:24
Rejtés típusa: Hagyományos geoláda
Elrejtők: katica + tobias
Ládagazda: katica Nehézség / Terep: 4.5 / 5.0
Úthossz a kiindulóponttól: 3500 m
Megtalálások száma: 35 + 2 egyéb, grafikon
Megtalálások gyakorisága: 0.0 megtalálás hetente
WAP: a láda a csúcstól néhány méterre található - a gerincen kell pár lépést tenni, majd egy törpefenyő melletti sziklaüregből kövek alól-közül előszedni, és logolás után óvatosan visszatenni a takaró köveket, hogy ne törjön össze a láda - köszönöm. A láda nem nagy, kb. 3x5x10 cm.
Ha bármi gond felmerülne a ládánál, a csúcskönyv hátsó belső borítóján is megtalálható a jelszó.
A ládarejtek elhelyezkedése
Ezzel a ládával az egykori Isonzo-frontra szerettem volna megemlékezni, és azért kapott itt helyet, mert innen az egykori frontszakasz északi része tökéletesen belátható.
A Júliai-Alpokban, a Boveci-medence fölé magasodó, a völgy felől megpillantva a Matternhornra emlékeztető Svinjak ("disznóól") 1652 méter magas csúcsa közelében került elhelyezésre a láda, ahonnan a jól megérdemelt pihenő alatt csodás panorámában gyönyörködhetünk minden irányban, még a Triglav csúcsa is feltűnik kelet felől. És ha isonzo-i frontszakasz, ellátni innen a Predil-hágó felé, illetve dél felé a Boveci-medence tárul elénk, ahol a Soca (Isonzo) mellett Bovec (egykoron Flitsch) városa bukkan fel előttünk.
Visszafelé menet érdemes a Celo táblánál jobbra térni az ösvényről - itt felújítva látható az osztrák oldal egyik állása, ahonnan a Boveci-medence mellett az odavezető északi utakat is szemmel tudták tartani a védők. Itt a lő- és ágyúállások mellett legénységi szállást és sziklába vájt alagutakat-kavernákat találunk, illetve arra is van esély, hogy valamilyen relikviát leljünk itt (ez amúgy a front nagy részére igaz, sok helyen még nem kezdték meg az egykori front alaposabb feltárását).
Megközelítés
Budapestről több lehetőség is adódik - a klasszikus és bevált útvonal Budapest - Rábafüzes - Graz - Villach - Tarvisio - Cave de Predil - Kal-Koritnica.
Kal-Koritnica-ba érve egy nagy parkolót lehet találni a helyi étterem mellett - az út mentén, ami a Vrsic-hágó felé visz. Itt a táblák egyértelműen jelzik az irányt, illetve a piros (eleinte piros és fekete) jelzés vezet a hegyre (ld. térkép).
A túra nezhézsége, ajánlott időszak
A teljes szintemelkedés több, mint 1200 méter, ennek megfelelően készüljön, aki elindul a csúcs felé. Emellett a vége kitett és mászós - ez főleg tériszonyosoknak jelenthet problémát, de kellő odafigyeléssel segédeszköz nélkül kivitelezhető a feljutás a keresésre ajánlott időszakban.
Az ajánlott időszak május közepétől szeptember végéig terjed, amikor kevés hó van a hegyen, vagy esetleg el is olvadt. Ettől eltérő időben és hóviszonyok között mindenki készüljön téli mászásra, profi eszközökkel és tudással, illetőleg számítva arra, hogy a ládát garantáltan nem tudja kiásni a hó alól. Én kifejezetten eltanácsolok mindenkit a téli túrától - tanulságként egy baleset nemrégiből (ami ráadásul a túravezetők meggondolatlanságának volt köszönhető): cikk
Fontos figyelmeztetés: itt is, akárcsak hazánkban vagy bárhol, ahol a nyári hőmérséklet kedvez a kígyóféléknek, fokozott figyelmet igényelnek a sziklák, nehogy viperába fussunk - ami alapvetően fél és elkerüli az embert, de ha csak közvetlen közelről észleli, amikor már menekülni nem lehet, akkor támad!
Az I. világháború és Olaszország hadbalépésének előzményei
Közel egy évszázaddal a vliágháború előtt - 1815-ben - köttetett meg a bécsi béke, aminek folyományakényt a napóleoni háborúk lezárásával Habsburg kézre kerültek a korábbi velencei és dél-tiroli területek. Volt azonban valami, amiben a régi rendet nem sikerült visszaállítani - a háborúk alatt feltartóztathatatlanul terjedtek a francia forradalom eszméi, ami azután az európai forradalmi hullámokhoz is vezetett. Így a következő mintegy ötven év során az olasz területeket felügyelő hatalmaknak szembe kellett nézniük az olaszok nacionalista mozgalmával, és végül a folytonos lázadások és harcok eredményeképp 1870-ben létrejött az egységes Olaszország. Mindeközben az egyre jobban forrongó Európa új és régi hatalmai keresik szövetségeseiket, akik egyrészt garantálják biztonságukat, másrészt támogatják hódító terveiket. Így születik meg 1879-ben a kettős (német-osztrák), majd 1881-ben a három (német-osztrák-orosz) császár szövetsége - ami utóbbi nem zárta ki, hogy egy másik hármas szövetség szülessen német-osztrák-olasz részvétellel - az ún. hármas szövetség, 1882. május 20-án. A szövetség azonban már a kezdetektől elég instabilnak mutatkozott, mivel az olaszok eredendően a németek támogatását keresték területi igényeik érvényesítéséhez, azonban német részről támogatást csak az osztrákokkal való megbékélés esetén kaphatott Olaszország. Az olasz terjeszkedési igények viszont nem csak angol és francia, de osztrák érdekeket is sértettek, így a szövetség hosszú távú fenntarthatósága meglehetősen kétséges volt már születése idején is. Ennek ellenére 1887-ben megszületett a balkáni érdekszférákról szóló egyezség Olaszország és a Monarchia között, amit azonban utóbbi később megsértett, így 1908-ban, amikor az olaszok semmiféle kompenzációt nem kaptak Bosznia-Hercegovina annexióját követően osztrák részről. Olaszország ekkoriban már kereste a francia szövetség lehetőségét is, mert világossá vált számára, hogy egy esetleges háború során nem számíthat német támogatásra - német részről fontosabb volt az orosz szövetség és béke keleten, mint felrúgni egy esetleges nyugat felé irányuló háborúval, amit Oroszország ellenzett és nem is írt alá semlegességi nyilatkozatot egy esetleges Franciaország elleni támadás esetére (attól való félelmében, hogy így Németország túlságosan megerősödne, felborítva ezzel a fennálló kényes hatalmi egyensúlyt).
1904-ben létrejött az angol-francia szövetség, az antante cordiale, ami egyrészt a gyarmatokat illető megállapodásként jött létre, másrészt a felek kifejezték a németekhez való viszonyukat - ami azután komoly visszhangot váltott ki, közvetlen következményeként az 1905-ös marokkói válsággal. Olaszország helyzete meglehetősen kínossá vált - egy esetleges háború esetén vagy német, vagy angol veszéllyel kellett szembenéznie, attól függően, melyik oldalra áll. Végül a válságban a franciák támogatása mellett döntött a németek ellenében, ám ezúttal még nem került közvetlen veszélybe, háború most még nem robbant ki.
1907-ben aztán angol-orosz egyezmény született, ami a német és osztrák szövetséget egyre inkább az olaszok felé terelte, más lehetőség híján. Bosznia osztrák annexiója azonban nem segített a rossz viszony helyrehozásán, majd a balkáni háborúk és 1914-ben az osztrák trónörökös elleni merénylet után, 1914. júliusában tervezett szerbiai fellépés tervének kiszivárgását követően végképp hiú ábránddá vált az olasz szövetséges egy esetleges háború esetén.
A háború pedig Olaszország semlegessége mellett 1914. július 28-án kitört, és augusztus 5-ére Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia, Franciaország, Anglia, Szerbia és Oroszország háborúban álltak.
Az első év sorozatos vereségeket hoz Németország és a Monarchia számára, ezt Olaszország igyekszik is kihasználni, egyre nagyobb területi igényekkel fellépve a háborúba lépésért cserébe. Azonban a Monarchia rossz taktikát választ, minden igényt előbb elutasít, és csak amikor már késő, akkor hajlandó újabb és újabb területeket odaígérni. Ennek közvetlen következménye végül Olaszország tárgyalása az antanttal - Anglia és Franciaország könnyen ígér bármely területet, ami érdekét nem sérti. Így Dél-Tirolt a Brenner-hágóig, az Isonzo völgyét, az Isztriai-félszigetet, illetőleg több adriai és földközi-tengeri szigetet. Olaszország a háborús készülődés jegyében, időhúzásként tárgyal tovább a másik féllel is, majd miután újabb területi igényeire egy újabb nem a válasz, május 4-én felmondja a hármas szövetséget. A Monarchia ekkor mindent odaígér, de már késő - 1914. május 23-án megérkezik az olasz hadüzenet. Németország és Olaszország között azonban még élnek a német nagytőkések és az olasz háborús gépezet számára fontos kapcsolatok, és míg szövetségesével Olaszország hadban áll, addig Németország továbbra is nyersanyaghoz és fegyverhez juttatja az olaszokat. Végül francia nagytőkés nyomásra szűnik meg a kapcsolat, így Olaszország augusztus 28-án kénytelen hadüzenetét megküldeni Németország felé is.
A déli frontvonal és az Isonzo frontja
Az egyre éleződő osztrák-olasz ellentét már a XIX. század második felétől arra késztette mindkét hadvezetést, hogy erősítsék meg, építsék újjá korábbi határmenti erődítményrendszerüket. Ezek építése-felújítása folyamatosan haladt, és emellett az osztrák hadvezetés - Conrad személyében - nem bízva az olasz szövetségben, 1914. augusztus 15-ére kieszközölte védelmi tervének jóváhagyását Ferenc Józseftől.
1915 májusára összesen 4 hadosztály állt rendelkezésre a déli front 600 kilométeres hosszán, mely a Brenner-hágótól az Adriáig tartott. Ezen belül az Isonzo frontszakasza A Mt. Rombontól az Isonzo torkolatáig húzódott, 90 kilométer hosszan. A déli front ezen részére főleg a Balkánról átcsoportosított haderők érkeztek (miután az itteni viszonyokra kiválóan képzett osztrák hegyi alakulatok ekkor már javarészt a keleti hadszíntéren szolgáltak) - így Sopron, Bács, Békés és Pest megyei katonák - akik más éghajlati viszonyok között, a balkáni hegyekben kapták kiképzésüket, és átcsoportosításuk idejére már teljesen kimerültek a szerb front csatáitól, így velük csak védelemre tudott a hadvezetés berendezkedni, támadásra nem. Ennek megfelelően a frontszakasz parancsnoka, Boroevics Szvetozar felállította a védelem vonalát - mely az olasz támadások megkezdésekor 200 ezer főt számlált, szemben az olaszok kétszeres túlerejével. A terepviszonyokra felkészületlen katonáknak nem ide tervezett felszerelésük és fegyvereik birtokában kellett felvenniük a harcot a támadó olaszokkal, miközben a védelmi vonal nagy részén még egyáltalán nem, vagy csak minimálisan kiépített fedezékek álltak rendelkezésükre - így a háború első nyolc hónapjában a legjobban kiképzett sorállomány odaveszett.
A olaszok Cadorna parancsonoksága melletti első előrenyomulása május 23-án megkezdődött, ekkor a Monte Nero-t el is foglalták, amit reménytelen küzdelemben próbáltak visszafoglalni többek között budapesti, debreceni, nagyváradi és székesfehérvári katonák az olasz alpini alakulatoktól - mindennemű hegyi kiképzés és felszerelés nélkül. A próbálkozás sikertelennek bizonyult, ám a későbbi, 1915. júniusától kezdődő, olasz főerőkkel indult támadások ezután már nem tudtak sehol áttörni a védelmi vonalon.
A következő két év során 11 csatában indult olasz támadás, a következők szerint: 1. csata: 1915. június 23. - 1915. július 7. - ekkor az olasz veszteség mintegy 15 ezer, míg az osztrák-magyar 10 ezer fő volt. 2. csata: 1915. július 18. - 1915. augusztus 3. 3. csata: 1915. október 18. - 1915. november 4. 4. csata: 1915. november 10.- 1915. december 2. - a csata emberveszteségei olasz részről 116 ezer, osztrák részről 70 ezer fő sérültet, halottat és hadifoglyot jelentettek. Az igazi állásharc ekkor kezdődött a sokszor egymástól alig 20-30 méterre húzódó ellenséges vonalak között. Az aláaknázások, kézigránátharc, aknavető és lángszóró támadások mindennapossá váltak, miközben folyamatosan épültek a sziklafedezékek (kavernák), és egyre gyakoribbá váltak a kézitusák az osztrák oldal lőszereinek fogyásával. 5. csata: 1916.március 11-18.
Ekkorra már megkezdődtek osztrák részről az ún. "megtévesztő menetek" is - egyre kevesebb volt a katona, így ugyanazokat a csapatokat vonultatták fel-le, amivel egy ideig meg tudták téveszteni az olaszokat a tényleges létszámot tekintve.
Álljon itt egy naprórészlet, ami árulkodik a harcokról és a katonák keserves mindennapjairól:
"...Délután azt hallottuk, hogy azokat az állásokat, amelyekben legutóbb három napig voltunk, az olaszok teljesen szétlőtték.
Mi pedig ma este oda fogunk menni.
Megvacsorázunk. Vacsora után mindenki búcsúzkodik. Régi barátok megölelik egymást... Olyan emberek is kezet fognak velem, akikkel sohasem beszéltem.
Mindenki a csapatához siet, és elindulunk. Az utunk ugyancsak komor, dermesztően hideg, mint a múltkor volt. Velünk szemben most is sebesültek botorkálnak. A sötétségben szinte világít a fejükön, karjukon, lábukon levő fehér kötés. Puskára, botokra támaszkodva némán bicegnek el mellettünk...
Kihalt, szétlőtt falun megyünk keresztül... Mindenfelé a puskák ropognak. Fölöttünk eltévedt golyók fütyülnek. A faluban halálos csend van... szinte lábujjhegyen szeretnénk lépkedni.
Hosszú ideig megyünk előre némán. Senkinek sincs kedve a beszélgetésre... A vidék teljesen sivár, köves. Az életnek sehol semmi nyoma.
Az utunk mellett egy sötétebb tömeg domborodik. Emberek motoszkálnak körülötte. Közelebb megyek, és látom, hogy a tömegből karok és lábak nyúlnak ki mereven. A sebesültvivők hordják ide a sötétség leple alatt a halottakat. Innét azután nyugodtabban szállíthatják hátra őket eltemetni. Itt a kövek miatt nem lehet temetni.
Rettenetes hely. Ilyen út csak a pokolba vezethet... Éjféltájban érkeztünk az állásokhoz. Ezek valóban szét voltak lőve.
...A romba dőlt fedezékeket valahogy helyre igazítottuk. Az emberek köveket toltak maguk elé, maguk fölé a gránát által szétszórt deszkadarabokat rakták, vagy sáros sátorlapokat, pokrócokat feszítettek ki az eső ellen.
Amikor világosodni kezdett, megindult az ágyútűz... Gyorsan csapnak le közelünkben a gránátok - jobbról is balról is süvítés, csattanás, jajgatás... Kis idő múlva közvetlen közelünkben csattog két olasz géppuska, a golyók a fedezék hátsó falán pattognak, mint a jégeső.
...Közben besötétedett. Újabb tartalékok vonulnak fel. Az emberek panaszkodnak, hogy már nem bírják tovább... Biztatom őket, hogy lőjenek, nehogy az éjszaka leple alatt újabb olasz csapatok jöjjenek ellenünk... Közben a sötét éjszakában meg-megújúló támadások, kézigránátokkal... Véres alakok zihálva futnak el mellettünk... Újból támadás. A kézibombák reccsenései... Lövöldözés, jajgatás... Gépiesen lövöldözök bele a vaksötétbe. A katonák úgy fekszenek, mint a hullák, időnként rimánkodnak, hogy menjünk el már innét... Végre is az elfoglalt állást visszafoglalták csapataink."
A harci morál folyamatosan romlott, így jött az osztrák hadvezetés számára egy nagyszabású gáztámadás ötlete, melytől olyan veszteséget reméltek az ellenség soraiban, aminek hatására lemond a támadás gondolatáról, de legalábbis elhalasztja azt. A gondolatot követte a megvalósítás, a peremvonal mentén 8000 gázpalackot telepítettek. A telepítés alatt folyamatos volt a veszély - ha egy olasz lövedék megsemmisíti a már kihelyezett palackot, az a védők halálához vezetett volna. A munka végül befejeződött, és a vezetés várta a kedvező szélirány és -sebesség beálltát. Ez be is következett június 29. hajnalára, ekkor hajnali öt órakor kiadták a parancsot a palackok megnyitására. A tervezettel ellentétben azonban a palackok nyitása nem egyszerre történt - a távbeszélő vezetékek sok helyen megsérültek a támadások nyomán, illetve a füstben nem lehetett látni a rakétákat, így a szakaszos kiengedés nyomán nem jött létre összefüggő gázfelhő. Ennek ellenére az olaszok első soraiban rettenetes pusztítást okozott, így az előrehatoló katonák néma fegyverek és kínok között haldokló emberek között törtek előre. A támadás nem hozta meg a morál javulását, ehelyett az fokozottan romlott - egyrészt az olaszok kíméletlen bosszújától való félelem miatt, másrészt pedig látva ezrek kínkeserves haláltusáját. Egyúttal - bár valóban elodázta a következő támadást, az olaszok arra fokozott erővel készültek fel, látványos fejlődést elérve a haditechnikában, és újjászervezetten, az addigi tapasztalatok alapján módosult harci stratégiával.
6. csata: 1916. augusztus 4-16. - ez a támadás a görzi hídfő és a doberdói-fennsik elfoglalását jelentette az olaszok számára, miközben a veszteségek tekintetében is kezdtek megváltozni az arányok, amik olasz oldalon egyre csökkentek, míg a védőknek egyre nagyobb veszteségekkel kellett szembenézniük. Ezt tetézte osztrák oldalon, hogy immáron nem csak a harctéren, de a hátországban is egyre nagyobbá vált a nélkülözés - az év silány termést hozott, és annak aratásával is komoly gondok támadtak, miután a mezőgazdasági szakmunkásokat is egyre nagyobb számban hívták be és küldték a frontra harcolni felmentésük ellenére.
Mindeközben 1916. nyarán a keleti hadszíntéren is súlyos vereségek érték a Monarchiát, ami végül elvezetett a szeptember 6.-i megállapodáshoz, miszerint II. Vilmos vette át a központi hatalmak feletti irányítást. Így aztán a Monarchia hiába akart az olasz frontra átcsoportosítani haderőt a keleti vonalról, azt a német uralkodó nem engedte. 7. csata: 1916. szeptember 13-17. 8. csata: 1916. október 9-12. 9. csata: 1916. október 31. - november 4. 10. csata: 1917. május 12. - június 5.- a csata vesztesége 160 ezer fő olasz oldalon, míg az osztrákokén 150 ezer fő, emellett jelentős a hadifoglyok száma is, 24 ezer katona a Monarchiából, míg 27 ezer az olaszoknál - a harci morál az olasz oldalon is jelentősen romlott az elért sikerek ellenére. 11. csata: 1917. augusztus 17. - szeptember 12.- egy újabb naplórészlet, ami árulkodik a háború kegyetlenségéről, ezúttal a Monte San Gabriele-ért dúló ütközetről:
"A kilátást a kopár kúpon és a lejtőkön semmi sem zavarta. A növényzetet a tüzérségi tűz teljesen letarolta, csak a déli lejtőn állt még néhol egy-egy csonka gesztenyefatörzs. Kisebb szünetekkel egész éjjel úgyszólván nappali világosságot árasztottak az ellenséges fényszórók és a mindkét oldalról fellőtt világító rakéták...
Az eredeti védővonal teljesen szét volt rombolva, annak helyére csak a hullák nagyobb számából és a tömegesen szétszórt hadianyagból lehetett következtetni. Ellenséges és saját hullák, ép és széttört puskák, lőszer, kézigránát hevertek szanaszét. A kavernák az erős sziklába bevésve biztosak voltak ugyan, de legnagyobb részük tele volt már oszlásnak indult holttestekkel és a felszerelés, fegyverzet elhagyott tömegeivel."
Mindeközben az osztrák és német hadvezetés kidolgozta az ellentámadás tervét, melynek részeként II. Vilmos az osztrák csapatok mellett német egységeket is szánt az Isonzo mentére, ami győzelem esetén a németek sikerét erősíthette. Az olaszok értesültek a tervről, de azt nem sejtették, hol és mikor várható a támadás - védekezésre szerettek volna berendezkedni, de azt a szövetségesek nem engedték, így szándékuk ellenére fenn kellett tartaniuk támadó és egyúttal kitett állásaikat a front mentén. 12. csata: 1917. október 24. - november 9. - a front létezése óta első és egyetlen alkalommal ezúttal a központi hatalmak támadása kezdődött meg, ami végül az Isonzo frontjának megszűnéséhez is vezetett, miután az olasz erőket egészen a Piave vonaláig tudták visszaszorítani. A csata gáztámadással kezdődött, majd indult a támadás - ami a történelembe a "caporettoi csoda" néven vonult be. Az előrenyomulás azonban késedelmet szenvedett, a Tagliamentón csak csak november 2-től tudtak átkelni a támadó csapatok, így az olaszoknak elég idejük maradt védelemre berendezkedni a Piave-nál, ahova erősítésként más antant csapatok is érkeztek, mire november 9-én odaértek a támadók. A kiépített erős védelem miatt a német és osztrák csapatok nem tudtak átkelni a folyón, így ezúttal a Piave mentén alakult ki állóháború.
A 12. csata végére az olasz oldalon csak a hadifoglyok 300 ezer és a hadiszökevények 400 ezer főt számláltak.
Még 1918. június 15-én egy utolsó erőfeszítésre voltak képesek a központi hatalmak éhező és lassan végleg demoralizálódott katonái - ekkor négy irányból kezdték támadni az olasz oldalt, megkezdték az átkelést a folyón, de ez a kísérlet gyorsan kudarccal végződött, mert egyrészt folyamatos tűz alatt voltak az átkelő katonák, másrészt pedig június 17-18-án akkora esőzések voltak a Piave vízgyűjtőjén, hogy a folyó áradása végképp lehetetlenné tette az átkelést.
Ezután október 24-én az olaszok ellentámadása és átkelése a folyón végképp megtöri a védelem vonalát, amivel döntő csapást mér a Monarchiára. Emellett sorban törnek ki a nemzeti forradalmak és kiáltják ki függetlenségüket a Monarchia népei - így a háború utolsó napjaiban a cseh-morva országrész, Horvátország és Magyarország elszakad, és függetlenné válik.
1918. november 3-án fegyverszünetet kötnek Padovában, majd november 11-én Németország kapitulációjával ér véget a Nagy Háború.
Irodalom
Szabó László: Doberdo, Isonzo, Tirol
The Walk of Peace - Pot Miru
Michael Wachtler: The First World War in the Alps
dr. Bedécs Gyula: Szlovénia - Isonzó, Doberdó
Állapot: kereshető
-
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
-
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
-
gyerekbarát láda
-
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
+
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
-
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
-
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
Az első külföldi ládánk - lett volna, ha a csúcs előtt nem győz le minket a tériszony. Nagyon jó túra volt és hatalmas élmény, sajnáljuk, hogy nem jutottunk teljesen fel. Kérnénk az elfogadást a képek alapján. Köszönjük szépen!
Kérem a képek alapján a találat elfogadását. Köszönöm a rejtőnek, hogy ezt is megmutatta nekünk! Az utolsó 50 métert nem mertünk felszerelés, biztosítás nélkül megtenni.
A négy nap mumusaként utoljára maradt ez a csúcs. Persze, sok a szint, de előbb-utóbb itt is elfogynak a méterek, és 10 percet eltölthetünk megpihenve, kilátást falva a csúcson, merthogy esőfelhők közelednek. Az utolsó pár száz méter technikásabb, sziklásabb, az út többi része lombos erdőben vezet, nem nehéz. A gyenge eső lefelé utolért minket, de a lombok szinte teljesen felfogták, csupán az avar vált csúszósabbá. Szintidőnk fel 2.5, lefelé 2 óra.
All children grow up, except one! [Geoládák v3.4.1]
Két éve jártam itt utoljára, akkor nem fért bele a programba.
Parkolótól nincs 3km, szinte drive in :)
Ja, nem. Nagyon nem!
Ez egy magashegy, ennek megfelelően kell hozzá viszonyulni. 3,5 óra kellett a felmászáshoz, ami a vége felé tényleg mászás volt. Én már éreztem a vége felé, hogy kevés az oxigén. Nem csak a mozgás volt nehéz, de a fejem se úgy működött, mint a tenger szintjén.
Életemben először láttam horizont körüli ív (CHA) halojelenséget!!!
Ez viszont előre is vetítette, hogy időjárás érkezik, jó lenne lemenni a hegyről. Egy felfelé tartó német csapat és a túratársam nyomásának engedve felmentünk. Addig nem is volt gond. A csúcsfotó után azonban egyre közelebb látszott egy vízfüggöny, ami eltakarta a korábbi panoráma fotón látszó hegyet. Alig indultunk el lefelé, amikor dörgést hallottunk. A drótkötéllel biztosított úton, védelmet adó fák nélkül kicsit be voltam rezelve. Ezek után szinte jólesett, hogy lefelé haladva végig esett a nyakunkba az eső.
Este a legfájdalmasabb mozdulat a szállás lépcsőjén való lejövetel volt. Másnap ülős programra mentünk a fájós lábunkkal, beültünk egy raftba a barátainkkal, akik egy nappal később érkeztek nálunk. A Fröccs új bázisáról épp a hegyre lehet látni, akkor már nem tűnt olyan jó ötletnek, de addigra már túl voltunk rajta és örök élmény marad!
A hétvégi front kisöpörte a trutyit, így ma egész napos, szikrázó napsütésben túrázhattunk fel a hegyre Bovecből indulva. Ez a folyadék igényen is látszott, a fejenkénti 2 liter víz simán elfogyott még úgy is, hogy a hegy lábánál található kútnál ittunk és töltöttünk. Félúton a kizzadt sót felajánlottam a haverkodó kecskéknek. :) Fent élveztük egy kicsit a körpanorámát (amikor az ott tanyázó, enyhén spicces, 4 tagú ír társaság végre levonult), majd szép komótosan lesétáltunk. A láda rendben van, az utolsó megtalálása 2 éve volt. Köszi a rejtést.
Tényleg maximális nehézségű célpont.!!
A faluban induláskor látható táblát komolyan kell venni. A 3 óra menetidő pihenők nélkül értendő. Reggel vagy délelőtt érdemes indulni, pihenten. Én a két délelőtti láda találattal és egy könnyű ferratával a lábaimban nagyon megszenvedtem.Az előrejelzések szerint a déli órákra igért eső csak este hatra ért ide. Lefelé ereszkedve a viharban az életemért küzdöttem a nagyon meredek,keskeny sziklás ösvényen.
Ez nem volt egyszerű! Az szlovéniai geotúra alkalmával sajnos ez nem fért bele, ahogy a tavalyi nyaralásba sem, pedig egészen "közel" is voltam hozzá! Az idén az erdélyi geotúra kapcsán felbátorodva ez is bekerült a kevés meghódítandó pont közé amit a nyaralásra terveztem! Köszönet a rejtésért!
Kellemes időben felfelé, esőben lefelé.
A helyi kis Matterhorn, azért kikormolja a tüdőt rendesen.
Pazar kilátás minden irányba, minden percét megérte!
A mai nap leghosszabb ideig tartó ládája volt ez. Coord-formátumú ajánlott parkoló nagyon hasznos volna, ha lenne, de ennek hiányában is értelmes módon sikerült megoldani a dolgot. Messziről láttuk, hogy nem egyszerű a hegy. Vagyis az: csak fölfelé, amíg tudsz! Az eleje kissé elbizonytalanított, mert olyan, mintha egy kerten keresztül vezetne a jelzett út, de ne dőljünk be neki, mert tényleg ott vezet. Utána van pár akasztós kapu, ami a legelő jószágok miatt hasznos. Még az emelkedő elején jártunk, amikor egy út vezetett balra a szövegben is említett Čelo-hoz. Nem tudtuk, hogy mi ez, de van ott egy com-os láda, hát menjünk. Nem bántuk meg, mert úgy érzem, hogy ezzel lett teljes ez a láda. Egy erőd romjaihoz jutottunk, ahol voltak lövészárkok, ágyúállások, bunker és futóárkok is. Mindehhez többnyelvű ismertetőtábla is volt, amiről azt is megtudtunk, hogy a hegyen felfelé még létezett egy másik erőd, valamint egy lokátorállomás is. (Ezt is érdemes lenne koordinátásítani.) Jó félórát kóvályogtunk itt lelcache-sel mire a többiek nyomába indultunk. Már 1000 méter felett jártunk mire - a felső erőd romjaitól nem messze - utolértük őket. A terep a lokátorállomás után vált durvábbá. Ekkorra kiértünk a fák közül és csupán csenevész bokrok között, majd füves-sziklás terepen vezetett egyre magasabbra az út. Néhol mindkét kezünkre is szükség volt a biztos haladáshoz. Odafentről gyönyörű, bár kissé felhős körpanoráma volt a jutalmunk. A terep bizonyosan nem 5-ös, ahogy a nehézség sem 4,5. (Előbbi ~ 3,5-4, utóbbi 3-nál nem több. Érdekes, hogy a csúcson lévő com-os doboz paraméterei N=1,5 és T=4.) Logoltunk a csúcskönyvbe, ettünk-ittunk, fotóztunk, s elsőként a com-os dobozba logoltunk, ami a csúcsdobozhoz nagyon közel volt, s szinte azonnal meglett. De hiába mászkáltunk négyen ezen játszótér dobozkáját keresve és túrtunk fel minden létező helyet, még az előző megtaláló telefonos segítsége ellenére sem találtuk meg, csupán a helyét. Ám nem estünk kétségbe és - mivel felkészültek voltunk - rejtettünk egy új, hasonló méretű ládát az előző helyére. Embert próbáló az emelkedő és a cserébe nyert kilátás is pazar, ezért nem kétséges, hogy megéri az erőfeszítést a hegy megmászása. A napunk felét el is vitte, de Öcsipók medvém sem bánta meg, hogy hagyta magát felcipeltetni.
Két éve jártam már Bovecben. A szállásunk ablakában minden nap reggelén a Svinjak látványára fogadott ébredéskor. Nagyon sajnáltam, hogy akkor nem volt lehetőségünk felmászni az impozáns csúcsra.
Most, ismét erre jártunk baráti kirándulás keretében, és mai napunk első állomásának ezt a hegyet szemeltük ki. Fantasztikus magaslat. Nagyon tetszett az út. Különösen a végét, a meredek mászás részét élveztem.
Az láda leírása igen hosszú, és részletes. Az úton felfelé lehet letérni Čelo-hoz, ami a hegy egyik legnagyobb látványossága. Lövészárkok és barlangba vájt bunkerek találhatók itt, ahonnan belátható az Isonzó és a Koritnica völgye, és Bovec. Nagyon érdekes volt!
A csúcson a ládát nem találtuk meg, de a helyét igen. Hagytunk az elveszett láda helyén egy pót darabot.
Az előző napi tarvisioi biciklizés után a lányok délelőtt pihenni akartak, így egyedül vágtam neki a csúcsnak. Csak 24 fok meleg volt, de semmi szél, és nagyon magas páratartalom, így az indulástól a leérkezésig vastagon izzadtam (pedig nem vagyok izzadós fajta). Emiatt kicsit lassabban is kellett haladnom, mint a szokásos tempóm, de azért 2 óra alatt így is felértem.
A 2000-nél magasabb hegyek felhőben voltak, és lent is párás volt a levegő, de azért látszott a Soča völgye, Bovec, az erődök, és a szomszéd hegyek.
Rengeteg virág volt: az erdőben mindenhol ciklámen nyílt, a csúcson alpesi liliomot fényképeztem, de láttam zergevirágot, turbánliliomot, harangvirágot, gyalogrózsát is.
Az 5-ös nehézség szerintem túlzás. Néhány egy-két méteres darabon kell kapaszkodni kézzel, de sehol se kitett az út. Egy kis odafigyelés a görgős mészkő miatt, és némi erőnlét az 1200 m szinthez - csak ennyi kell.
A láda azonnal meglett, tökéletes állapotban van, nagyon szép a logbook is. (A fém csúcsdobozt viszont nem tudtam kinyitni, oda nem tudtam logolni.)
Köszönöm a rejtést!
Sajnos, a csúcs előtt 100 m-rel (ahol a csatolt képen ketten másznak) elfogott a tériszony, vissza kellett fordulnom. Ha lehetséges, kérnék rá egy elfogadát.
Ettől eltekintve, nagyon jó túra volt, kemény kapaszkodás. Az erdőben pedig állásokat, fedezékeket lehet találni mindenfelé..
Tegnap érkeztünk Bovecbe és már vacsora előtt és után is folyamatosan ezt a hegyet bámultam. Megnéztem az információs irodában térképen is. Előlről, Bovec irányából kell és lehet megmászni (Kal-Koritnica falucska). Ez hihetetlennek tűnt. Egyszerűen meredek :)
Ma, a bőséges reggeli elköltése után, nekiestünk Zsuzsival a hegynek. Szépen, árnyas erdőben huszonpár fokos "melegben" haladtunk felfelé a folyamatosan emelkedő erdei ösvényen. Meg-megálltunk szusszanni, fotózni, de azért haladtunk. 2.5 óra alatt értünk fel, ami pont annyi idő, amit lent az eligazító tábla is mondott. Ezek szerint átlagos túrázók voltunk. Az utolsó szakasz egyetlen nehézsége szerintem csak annyi, hogy már nem erdei rész, ezért ha nagyon meleg van, akkor közvetlen napfénynek kitett. Amúgy technikailag nem nehéz mászás. Valóban kitettnek mondható részeket nem igazán fedeztünk fel. Persze magasan halad az út, de nem közvetlen szakadék szélén. Egyszóval: Zsuzsi sem félt és gond nélkül jött fel a csúcsig. Viperával a csúcson nem, de az erdei részen találkoztunk. Olyan gyorsan elsuhant, hogy le sem tudtam fotózni. Szép, hosszú állat volt. A csúcson fantasztikus a körpanoráma. Van mindenféle logbook (GC és csúcskönyv) és pecsét-fetisiszták számára legalább 3 különféle pecsét. Lehet gyűjteni, pecsételni :)
Örülök, hogy ide is került láda, mert már évek óta vonzotta a szememet ez a hegy Bovec felett... Ma ideális időjárás volt: nem volt túl meleg, nem esett a napokban, ergo nem volt extrém magas páratartalom és a turista szezon nem indult jól Bovecben, ami miatt a hegyre menet és fent sem találkoztunk egy megveszekedett, árva lélekkel sem. Lefelé úton jött szembe egy maroknyi honfitársunk :)
Négynapos boveci tartózkodásunk második napján vágtunk neki a láda felkeresésének. A csúcsra való feljutásnak a könnyebbik része az 1200 méter szintemelkedés, az utolsó ~200 m szint tényleg ellenjavallt tériszonyosok számára, jómagam is kétszer majdnem visszafordultam, de végül összegyűjtve minden bátorságomat, sikerült feljutni. Gyönyörű a hely, szerencsére remek időjárásunk is volt hozzá, köszönjük a rejtőnek, hogy elkalauzolt ide! -hygee, fhantom, Vera, Karesz
A juniusi ittletunk alkalmaval mar tobbszor szemeztunk a heggyel, most sor kerult a meghoditasra. Igaz, lehet nem a legjobb utemezesben: a tegnapi Krn-i to maszast mar feluton igencsak ereztuk a labunkban.
Apu kb. 1270 m magassagig jott, onnan tovabb en egyedul.
Az elso ketmeteres sziklafal maszas jol probara tett, a tobbi az utan mar nem is volt veszes. :)
A panorama a csucson azonban valoban mindenert karpotolt. Annyira lenyugozott, hogy a csucskonyvet el is felejtettem megkeresni.
A lefele ut is nagy figyelmet igenyel, fent a sziklak miatt, lejjebb pedig az avar tud hihetetlen modon csuszni.
Eddigi legnagyobb hegymaszo teljesitmenyem volt ez. Mire a parkoloba ertunk, alig alltam a labamon. :)
Reggel 9 órakor indultunk a parkolóból. A Celonál sokat időztünk.Nagyon megérintett a hely. Egy hetet szántunk az Isonzói Csatákra. Ez volt az első napunk. Előző nap végig szakadt az eső. Óriási páratartalom volt az erdőben.
Szakadt a víz rólunk, közben egész nap lógott az eső lába. Szerencsénk volt, 4 óra után kezdett csak igazán esni, amikor már leértünk.
Nem volt kemény a túra, de a vége (a csúcs) viccesre sikerült. Láttuk a fém "házikót" a csúcson, és azt hittük, hogy akkora, mint a Triglávon, ahol ennek a nagy testvére található. Gondoltuk, a csúcsfotóhoz belebújunk, mint ott. Úgy tűnt, még kicsi a házikó, tehát még sokat kell gyalogolni. Aztán hopp, már ott is voltunk, egy makett méretű házikónál!
Nagyon kellemes, szuper napunk volt! Köszi a rejtést!
Bovecben nyaraltunk, a szállásról nézve a legédibb hegy a vidéken, ahogy Pero mondaná: "Végre egy hegy, aminek látszik az alja és a teteje is!" :D
Nagyon kemény, de megéri, csodálatos a kilátás, tele izgalom a felfelé vezető út a keskeny sziklafalakon!
Ja és persze háromszor (!!!) is elhangzott a következő párbeszéd: "Na ott a teteje!" Odaérve: "Ja, mégsem! De ez már biztos az!" ... :D Köszi a rejtést!!!!
Szlovéniai nyaralásunk előtt egy hónappal kinéztem már ezt a ládát. Lenyűgöztek a hegyről készült távoli fotók :) Igazából jobban vártam ezt a ládát, mint a látogatásunk igazi célját a raftingolást :) Szerencsére egyikben sem csalódtam.
Nem volt nagyon meleg, viszont igen magas volt a páratartalom, így nem volt egyszerű feljutni, de hát ebben ez a lényeg :) A felvitt 7 liter folyadékot ki is nyírtuk ketten. A kiindulóponton lévő táblán 2 és fél órát írnak a csúcsig, de egy átlag túrázónak tuti több szerintem.
A Celo-t érdemes megnézni, mi felfeleúton tettük meg a kis kitérőt, már onnan is igen szép a kilátás.
Valahol 2/3 úton van egy kis szakasz, ahol valszeg valami vihar miatt derékba tört fák vannak, ez a rész tele van vad eperrel, málnával, ribizlivel. Itt találkoztunk egy nyesttel, aki épp szüretelt, és legnagyobb meglepetésünkre nem igen foglalkozott velünk, sőt érdeklődő volt és méterekkel megközelített minket. Ilyet én még nem láttam.
A út vége valóban meredek és kitett volt, máshol ilyen helyeken láncok vannak :) De megérte. Ahogy Akassa is írta, háromszor hiszi azt az ember, hogy mindjárt vége, oszt mégsem, újabb csúcs jelenik meg :)
A tetőn időztünk egy kicsit egy idősebb párral és egy igen barátságos német fiatal párral, akik épp a láda felett étkeztek :) Sajnos a kis fém házikó ajtaja annyira beszorult, hogy egyikőnk se tudta kinyitni.
A környékbeli, jobbára virtuális rejtés után jó volt végre egy igazi láda, pláne, hogy az a csúcson lett elrejtve :)
MegtaláltaLAK!
Remek túra volt! Sajnos a koordinátát elfejtettem elmenteni a kütyübe, így a leírás alapján GPS nélküli találat.
Nagyon jó a rejtés is. Abszolút támogatom a hegycsúcsokon elhelyezett ládákat, nem virtuális formában.
Igen korán indultam el szállásunkról Cezsocából, Kal-Koritnica felé egy igen kellemes kis úton. Egy óra alatt már a kapukat nyitogattam, hogy a rajtvonalhoz érkezzek. Túrabotom, 1.5 liter víz, csúcssör, energiaital mind kellettek az úthoz; mert bizony az csak emelkedett, de folyamatosan. Szerencsére - a reggelnek is köszönhetően - a nap nem ontotta rám sugarait, de nem is számított, mivel gyakorlatilag az erdő árnyékát élvezhettem. Persze izzadtam azért rendesen...Egyre meredekebb részekhez érkeztem, de végül csak a csúcson élvezhettem a csodás kilátást! Ilyen jól rég esett a hűs Zlatorg! 3 óra kellett, de megérte!
A csúcshoz közel tettem volna le hátizsákom, ám hirtelen sziszegést hallottam! Mikor már egy ifjú szlovén pár is felért, akkor mertük a követ megmozgatni! Ők ilyedten hőköltek vissza; -Modrasz felkiáltással! Valszeg vipera lehetett; nos nem sok merszem volt ezután a láda kutatásához...de azért csak megleltem. Jó egy órát pihegtem a csúcson, majd lefelé jövet még megnéztem a világháborús bunkereket.
Készítettem egy videót a csúcson; hogy minnél többen kapjanak kedvet eme ragyogó hely felkereséséhez:
A paradicsom, az madártávlatból is paradicsom! Elmondani úgy sem lehet, látni kell!
Mindenki meghalt, a többiek megsebesültek!!!
Nagyon, nagyon, nagyon genyó terp, én belehaltam! A túra után senki sem gondolta volna, hogy valaha is lábra tud állni...
Javaslom, hogy a következő próbálkozók vigyenek töménytelen mennyiségű vizet, és amikor már nem bírják cipelni, de legkésőbb 1340 m környékén, rejtsék el a hűvös erdőben. Lefelé menet segíthet az újraélesztésben, és ad valami célt, amiért érdemes tovább menni és élni még néhány órát. . :)))
Persze a kemény legényekre mindezek nem vonatkoznak.
H.Gáborral és a sógoromékkal vágtunk neki a hegynek. Induláskor már a Gábor mondta, hogy menjünk a saját ütemünkben mivel ő biztosan lassabban fog haladni. Így már szinte az elején szétváltunk. Fölfelé menet rendesen elfáradtunk, de amikor felértünk a látvány mindent feledtetett!!!
Csodálatos panoráma van az egész völgyre.
Bő 3/4 óra pihenő után indultunk neki a visszaútnak. Miután leértünk a "mászós" szakaszon találkoztunk a Gáborral, aki rendületlenül jött felfelé. Innentől jött az erdős szakasz, aminek sosem akart vége lenni. Negyed óránként néztem a GPS-met, hogy mennyi is van vissza. De csak alig fogytak a magasságok. A végét már teljesen kiszáradva tettem meg, mert az a 1,5 l víz már a csúcson elfogyott.
A lefelé jövet borzalmas volt :( De így pár nappal később már talán nem is annyira .... :D
Summa summarum egy csodálatos túra volt, örülök hogy ide is feljutottam! (most jöjjön egy kis közhely) Geoláda nélkül biztos, hogy eszembe sem jutott volna felmenni.
A túra hossza 7,3 km volt a tracklog alapján. Ezt 7 óra alatt teljesítettük.